Fuss, tekerj, túrázz májusban is!

A tavasz közepén nincs is jobb, mint elindulni az Ultrabalatonon, de a nagyszabású verseny mellett hölgyeknek a hó végén esedékes női futógálára is érdemes tartalékolniuk az energiáikat. Egyéb kiemelt események is megtalálhatók cikkben, sőt érdemes néhány naponta újra megnézni, mert folyamatosan frissül.

Túrázás

Május 1., szerda – Zár, Szlovákia

Könnyű kirándulás a Lombkorona tanösvényhez, amely a fák között indul, de a végén már több mint 24 méter magasságban, a fenyők csúcsai között, felett lehet sétálni. Az autóbusz reggel 6 órakor indul Budapestről, a Hősök teréről, s nagyjából 11 órakor érkezik meg Zár településre. Séta (2.6 km és 300 méter szintemelkedés) a tanösvény bejáratáig, de igénybe vehető a felvonó is. Indulás vissza busszal 15 órakor, várható érkezés Budapestre 20 és 21 óra között.

 

Futás

Május 1., szerda – Üllő

Tavaly nagy sikert aratott a Fut az Üllő városi futóverseny, idén a gála (1.7, 7 és 21 km) kiegészül street food fesztivállal, színes gyermekprogramokkal, tánccal és este koncerttel. Megnyitó 9.30-kor.

 

Kerékpározás

Május 1., szerda – Gödöllő

Majális-kupa – A kerékpárversenyt a városi majális keretében rendezik meg annak sportprogramjaként. Célja az aktív életmód, a kerékpársport népszerűsítése. A gyerekek is kipróbálhatják magukat, de a gyakorlottabb versenyzőknek is tartogatnak kihívásokat.

 

A gödöllői Majális-kupán gyakorlottabb versenyzők is indulhatnak

 

Kajakozás

Május 1., szerda – Budapest

A soroksári Kis-Duna-ágnál található a Molnár-sziget, ahonnan 14 órától kajaktúra indul Dunaharasztiig. Találkozás a Tündérkert parkolójában, rövid oktatás után vízre szállás, s könnyed evezés következik, akár családok is kipróbálhatják. A kiindulási ponthoz a szervezők csak az autósofőröket szállítják vissza, a többi résztvevőnek Dunaharasztiban a Lovardánál ér véget a túra úgy 17.30 körül.

 

Futás

Május 1., szerda – Budakalász

Az Omszki ultrát a tó körül megépült térburkolatos pályán rendezik meg, a pálya hossza 1.67 kilométer, vagyis 30 kört kell teljesíteni az 50.1 kilométer teljesítéséhez.

 

Túrázás

Május 1., szerda – Somlóvásárhely

Délutáni, kora esti barangolás a Somlón. Indulás a helyi vasútállomástól 16 és 17 óra között, s a 12 kilométeres távban egyebek mellett szerepel Somló vára, a Fazekas-pincészet, a Szent János-kápolna vagy a Hegykapu felkeresése is. Részvételi díj 1000 forint.

 

Kerékpározás

Május 1., szerda – Dunakeszi

Májusköszöntő dunamenti tekerés 35, 70 vagy 100 kilométeres bringatúrával, kompozással egybekötve. Indulási és érkezési pont mindhárom táv esetében a dunakeszi Katonadomb sor, részvételi díj a 35 kilométerre 2000, a másik két távra egyaránt 2500 forint.

 

Túrázás

Május 1., szerda – Vérteskozma

Hagyományos teljesítménytúra Fejér megye szépségeivel. A három táv (10, 20, 30 kilométer) négy, hat, illetve nyolc óra alatt teljesíthető, nevezési díj 700, 1000 és 1200 forint. Indulás mindhárom táv esetében 8 és 10 óra között a vérteskozmai Kulcsosháztól.

 

Fitnesz

Május 1., szerda – Budapest

Egyórás TRX, outdoor edzés a XVI. kerületi gördeszkapályánál (1163, Havashalom utca 43.) 9 és 10 óra között. Részvételi díj 1000 forint, szükséges felszerelés a folyadék, polifoam és megfelelő öltözék. Rossz idő esetén a rendezvény elmarad.

 

Túrázás

Május 1., szerda – Seiser Toni, Ausztria

A via ferrata vagy klettersteig olyan szakasza a sziklafalnak, amely haladást könnyítő eszközökkel van ellátva. Mesterséges lépésekkel, fogásokkal, cövekekkel, kampókkal, létrákkal, átjárókkal, ezáltal sziklamászótudás nélkül is biztonságos körülmények között túrázhat. Egy ilyen izgalmas, látványos, kiscsoportos kezdő vagy középhaladó egynapos túrán lehet részt venni Bécsújhely mellett a Hohe Wandnál, mindössze 8900 forintért. Részletek az evezzvelunk.hu oldalon.

 

Az extrém sport kedvelőinek csak Bécsújhelyig kell utazniuk

 

Horgászat

Május 1., szerda – Székesfehérvár

Palotavárosi majális a Felső-tónál. Nevezési díj 8000 forint, maximális létszám 60 fő,s már csak néhány hely maradt. Érdemes indulni a versenyen, mert az első helyezett 50 000, a második 30 000, míg a harmadik 20 000 forint értékű vásárlási utalványt nyer. A versenyen kizárólag a Method Feeder-technika alkalmazható!

 

Futás

Május 1., szerda – Esztergom

Sportnap és futóverseny egyben. Utóbbin 2.5, 5 vagy 10 kilométeres táv között lehet választani, a részvétel ingyenes. A sportnap keretében 10 órától különböző standoknál különböző sporteszközöket lehet kipróbálni. Csak néhány a számtalan közül: Esztergomi Evezősök Hajós Egylete – evezős ergométer kipróbálása, Szent György Vívóegyesület – bemutató és próba, Zrínyi Miklós Akadémia – kettlebellpróba, funkcionális tréning – mobil kondipark, TRX, bosu, fitball

 

Túrázás

Május 1., szerda – Alsóörs

Balatoni bóklászó – A két rövidebb táv (6 és 12 kilométer) nem egyszerűen rövid, a rendezők – mivel maguk is kisgyermekes szülők és gyakorlott túrázók – tudják, mivel lehet mozgásban tartani a gyermekeket. Jó hangulat és feladatok várják a résztvevőket.

 

SUP-ozás

Május 1., szerda – Pilismarót

Titokzatos és izgalmas látvány az öböl, amelynek egyik szegletében hajótemető, a másikban pedig csodás természeti adottságok láthatók. SUP-ozva naplementét nézni pedig fantasztikus érzés, ezért aki szeretne részt venni egy 3-4 órás evezőstúrán, meglesni a roncsokat, vízen ringatózva relaxálni, fotózgatni, s nem sajnál kifizetni mindezért 6000 forintot, Pilismaróton a helye – saját deszkával érkezőknek csak ezer forint. Találkozó 16 órakor az öbölben, a hajótemetőtől úgy 400 méterre.

 

Túrázás

Május 1., szerda – Sopron

Egyéni, illetve 2-3 fős csapatok részvételével rendeznek futónapot Sopronban. A program 9 órakor kezdődik, s 7, 14 és 21 kilométeres távok várnak a résztvevőkre.

 

Futás

Május 1., szerda – Budapest

Krokodilfutás by night! Közösségi élmény 20 órai indulással, úgy tíz kilométer megtételével. A mezőny együtt fut. Rajt az újpesti Óceánárok utcában lévő síiskolától.

 

Kerékpározás

Május 1., szerda – Balmazújváros

König Units Balmaz Nagydíj, 20 kilométeres egyenkénti indításos egyéni és párosverseny minden korosztály számára.

 

Kajakozás

Május 2., csütörtök – Budapest

Délutáni kajakklub csütörtökönként a Rómairól indulva. Találkozó 17.30 körül a Piroska utca, Kossuth Lajos üdülőpart saroknál a Duna-parton. Evezés sodrásiránnyal szemben, fel a Lupa-szigetig, annak megkerülése után rövid pihenés, majd vissza a Rómaira, ez az út nagyjából két és fél óra. Jelentkezni kizárólag a 06/30-859-2406-os telefonszámon lehet, részvételi díj 3000 forint.

 

Túrázás

Május 2–10., csütörtök–péntek – Budapest

Mozgás, fejüresítés, belső nagytakarítás, sejtmegújítás, feltöltődés – ez a túrázás az el Camino magyarországi szakasza. Kilencnapos program, amely Budapestről indul, jelentkezni és részletes információkat kapni az erdelyiszilvia11@gmail.com vagy a kamenszky64@gmail.com email címen lehet. Részvételi díj 25 000 forint, de lehetőség van néhány napra csatlakozni a csoporthoz.

 

SUP-ozás

Május 3., péntek – Budapest

Napfelkelte a Dunán, találkozás 4.30-kor (!) a Római-parton a Kossuth Lajos üdülőpart 21. szám előtt. Indulás 5 órakor, sodródás a vízen, közben megcsodálható a főváros a felkelő nap fényében. A Szabadság híd után, a Műegyetem rakpartnál ér véget a túra, amely legfeljebb háromórás. Részvételi díj 6000 forint, amely tartalmazza az oktatást, a felszerelést és a mentőmellényt. Saját deszkát használóknak csak 2000 forint, de akkor a mentőmellényt is magának kell biztosítania. Úszástudás kötelező!

 

A vagányság mellett az úszástudás is kötelező

 

Futás

Május 4., szombat – Zsámbék

Zsámbék-futás – Barátságos és családias utcai futóverseny a szabadidősport kedvelőinek. A vállalkozó kedvűek 5, 11 és 21 kilométeren tehetik magukat próbára, a félmaratoni második fele már a természetben vezet, hogy a jelentkezők kipróbálhassák a terepfutás élményét is.

 

Kerékpározás

Május 4., szombat – Velence

Decathlon kerékpáros családi nap – A tavalyi, első rendezvény sikerén felbuzdulva idén is megrendezik a Velencei-tónál a családi napot, amelyen életkortól és edzettségi szinttől függetlenül kínálnak mindenkinek programokat. Akinek nincs bringája, a szervezők segítségével kölcsönözhet.

 

Túrázás

Május 4., szombat – Dömös

Találkozó 10 órakor a helyi községházánál a parkolóban, ahonnan a Rám-szakadékon át a Júlia-forrásig tart a túra, onnan a piros jelzésen vissza Dömösre. Közben útba esik három forrás és számtalan érdekes történelmi emlék. Részvételi díj 1500 forint, de 18 éves kor alatt ingyenes. A részvételhez az info@egyhullamhosszon.hu email címen szükséges bejelentkezni.

 

Futás

Május 4., szombat – Budapest

Egy nap a Városligetben a mozgásért, de a VII. kerületi Futó- és gyaloglónapon nem csak az erzsébetvárosiaké a terep. Egyéni indulóként 1507 vagy 5007 méteres távok valamelyikét lehet választani, barátokkal vagy családdal azonban 3×1507 méteres váltót. A rövidebb táv gyaloglással is teljesíthető.

 

Kerékpározás

Május 4., szombat – Szentendre

Ebben a hónapban minden hétvégén más-más biciklis túrákra lehet jelentkezni a Skanzenben. A múzeum területén muzeológusok vezetésével olyan helyre lehet tekerni, amely a mindennapi látogatók előtt rejtve maradnak. Szombaton 11 órától a tűz nyomába eredhetnek, mivel e nap Szent Flórián, a tűzoltók és tűzzel dolgozók védőszentjének ünnepnapja. A túrán megismerhetik, házon belül hol volt a tűz helye a paraszti világban, s hogyan óvták otthonukat a régiek a tűzvész ellen. A tüzes mesterségekhez kapcsolódó helyszíneket is be lehet járni, illetve a titokzatos „Flórián-vizére” is fény derül. A kerékpáros túra nagyjából másfél óra, maximális létszám 25 fő. Részvételi díj 500 forint, gyermekeknek 6 és 18 éves kor között 250 forint, továbbá a Skanzen-belépőt is fizetni kell. Biciklibérlés korlátozott számban lehetőséges 600 forintért.

 

Futás

Május 4., szombat – Pusztaszabolcs

Európa-napi emlékfutás 15 kilométeren egyéniben vagy párban. Nevezési díj nincs, s nem is verseny, de az előzetes regisztráció szükséges volt. Rajt 15 órakor a helyi sportpályán, a gyermekfutam 1.5 kilométeres távon 15.15 órakor indul.

 

SUP-ozás

Május 4., szombat – Budapest

Találkozó délben a Duna dűlő 2. szám alatt. Részvételi díj 10.000 forint, amely tartalmazza az oktatást, felszerelést, mentőmellényt, illetve a hajóbérlést! Ez a SUP-ozás ugyanis hajókázással fejeződik be. A túra a Gubacsi hídtól indul, körbeevezve a Molnár-szigetet, majd a nagyjából 10 kilométert követően a Hepaj nevű hajóval lehet utazni az M0-s hídig meg vissza, közben zenével, pizzákkal és frissítőkkel lehet kikapcsolódni. A pizza nincs benne az árban!

 

Kajakozás

Május 4., szombat – Tokaj

A Tokaj-Bodrogzug Tájvédelmi Körzet, Bodrog ártér fokozottan védett részei páratlan vízitúrázói élményt nyújtanak a látogatóknak. Nem véletlen, hogy engedélyhez van kötve, ezért 8900 forint ellenében egy-egy napos kajaktúrán lehet megcsodálni a hazai madárvilág gyönyörű egyedeit, kócsagokat, gémeket, s talán a türkizkék hátú jégmadár is felbukkan.

 

Evezés

Május 4., szombat – Visegrád

Vízi kikapcsolódás az egész család számára, ugyanis a 12 személyes fahajókba, az úgynevezett bőgős csónakba korosztálytól függetlenül elfér mindenki, s aki elfárad, az evezést is hanyagolhatja. A túrát képzett vezető kíséri, s a hajót is kormányozza. Indulás 10 órakor Visegrádról, a túra hossza 16 kilométer a Római-partig, ez nagyjából 4-5 óra vízen tartózkodást jelent. Részvételi díj 6500 forint, 14 éves kor alatt 5500 forint.

 

Futás

Május 4., szombat – Budapest

Minden hónap első szombatján egy kör a Margitszigeten, kezdőknek és újrakezdőknek, kocogóknak és rendszeresen futóknak. Nevezési díj 2000 forint, rajt 10.20-kor a Hajós Alfréd Nemzeti Sportuszodától.

 

Horgászat

Május 4., szombat – Törökbálint

A Method Star’s harmadik fordulója a törökbálinti horgászparkban. Nevezés 10 000 forint, amely azonban az ebédet, illetve a kiemelt díjazást is tartalmazza. A lebonyolítás nem változott, a versenyt 9 és 14 óra között rendezik meg, értékelhető halak a ponty, az amur, a kárász és a keszeg.

 

Túrázás

Május 4., szombat – Budapest

Telki felé éjjel – A megtehető távok: 32, 9 és 5 kilométer, a túra végig jelzett turistaútvonalon halad. Futókat, valamint a család minden tagját, kicsiket és nagyokat is szeretettel várnak. Rajt a Normafánál lévő Székely-kapunál.

 

Futás

Május 4., szombat – Szekszárd

Ez már a 10. Borvidék-verseny, amelyen 1 és 30 kilométer közötti távokon lehet indulni. A félmaratonira egyénileg és csapatban, illetve a két rövidebb távra a helyszínen előreláthatóan 500 főnek lesz lehetősége regisztrálni. Gyermeknevezés a helyszínen nincs!

 

Túrázás

Május 4., szombat – Mátraszentimre

A Mátra bércein elnevezésű túra kezdőknek is ajánlott, a táv mindössze 16.5 kilométer, 520 méteres szintemelkedéssel. Indulás Budapest, Stadionok buszpályaudvarról 9 órakor. A túra a Kékestető, Galyatető, Mátraszentlászló és Mátraszentimre útvonalat érinti, a részvétel ingyenes, de a regisztráció kötött, illetve értelemszerűen az utazási díjakat mindenki magának fizeti.

 

Kenuzás

Május 4-5., szombat-vasárnap – Baja

Kétnapos kenutúra Európa legnagyobb összefüggő ártéri erdejében, a gemenci hullámtérben. Találkozó 9 órakor a Petőfi-szigetnél, vízre szállás a Sugovicán, némi evezési ismeretek gyakorlásával, majd irány a víz. Szállás Baján 5000 forint/apartman, részvételi díj 13.000 forint.

 

Kerékpározás

Május 5., vasárnap – Balatonfüred

Balaton mountain bike-maraton, immár negyedszer. A hagyományos szezonnyitó hegyikerékpáros maratoni rajtját és célját Balatonfüred óváros központjában, a piactér parkolójában alakítják ki. Idén már négy táv lesz – 11, 25, 41, valamint 63 kilométer.

 

Kerékpározás

Május 5., vasárnap – Szentendre

Ebben a hónapban minden hétvégén más-más biciklis túrákra lehet jelentkezni a Skanzenben. A múzeum területén muzeológusok vezetésével olyan helyre lehet tekerni, amely a mindennapi látogatók előtt rejtve maradnak. Vasárnap 11 órától a Mákszem és Gubó túra következik. A Skanzen mesekönyvére épített túrán a családok végigjárhatják, milyen kalandos és varázslatos utat tett meg az eltévedt ikerpár. Megismerkedhetnek a mesekönyv emblematikus szereplőivel, Palikával, a vízimalom macskabaglyával, illetve a két pásztorkutyával, Mákossal és Gubával. A kerékpáros túra nagyjából másfél óra, maximális létszám 25 fő. Részvételi díj 500 forint, gyerekeknek 6 és 18 éves kor között 250 forint, továbbá a Skanzen-belépőt is fizetni kell. Biciklibérlés korlátozott számban lehetőséges 600 forintért.

 

Kajakozás

Május 5., vasárnap – Tokaj

A Tokaj-Bodrogzug Tájvédelmi Körzet, Bodrog ártér fokozottan védett részei páratlan vízitúrázói élményt nyújtanak a látogatóknak. Nem véletlen, hogy engedélyhez van kötve, ezért 8900 forint ellenében, egy-egy napos kajaktúrán lehet megcsodálni a hazai madárvilág gyönyörű egyedeit, kócsagokat, gémeket, s talán a türkizkék hátú jégmadár is felbukkan.

 

Kerékpározás

Május 5., vasárnap – Veszprém

Gyermekek 13 kilométeres vezetett túrára számíthatnak, egyébként 30 és 200 kilométer között, összesen öt távon lehet nekivágni a Bakony 200 elnevezésű országúti versenynek.

 

Kerékpározás

Május 5., vasárnap – Esztergom

A bazilikától 123 kilométeres kerékpártúra vár a versenyzőkre. Ez a Kínok kínja nemzetközi esemény, amelyet 17. éve rendeznek meg.

 

Kajakozás

Május 8., szerda– Budapest

Délutáni kajakklub csütörtökönként a Rómairól indulva, ezúttal kivételesen (technikai okok miatt) szerdán. Találkozó 17.30 körül a Piroska utca, Kossuth Lajos üdülőpart saroknál a Duna-parton. Evezés sodrásiránnyal szemben, fel a Lupa-szigetig, annak megkerülése után rövid pihenés, majd vissza a Rómaira, ez az út nagyjából két és fél óra. Jelentkezni kizárólag a 06/30-859-2406-os telefonszámon lehet, részvételi díj 3000 forint.

 

Futás

Május 10., péntek – Budapest

Jótékonysági futás a Bátor Tábor beteg gyermekeinek gyógykezelésére. Rajt 18 órakor a csepeli Vásárhelyi Pál Kereskedelmi Szakgimnázium épületétől, s a 3.2 kilométeres távra 3200, a 6.4 kilométerre 3500 forintért lehet nevezni.

 

Idén már a 13. Ultrabalaton következik. Fotó: MTI/Varga György

 

Futás

Május 10–12., péntek-vasárnap – Balatonfüred

Idén már a 13. Ultrabalatont rendezik meg. A verseny (221 kilométer) 50 szakaszból áll, a legrövidebb szakasz 1.9, a leghosszabb több mint 10 kilométer, de a rajttól számítva 32 óra áll rendelkezésre a teljes táv teljesítésére, a szintidőn kívül az egyes váltópontokhoz érkező egyéni indulók továbbhaladása – biztonsági és egészségügyi okokból – nem lehetséges.

 

Rafting

Május 10-12., péntek-vasárnap – Bovec, Szlovénia

Szervezett autóbuszos utazás Budapestről, két éjszaka szállás hostelben önellátással, idegenforgalmi adó és három (drótkötélpálya, canyoning, rafting) adrenalinban dús program, mindezt 239 euróért. Jelentkezés az info@sicsoda.hu email címen.

 

Kerékpározás

Május 10-12., péntek-vasárnap – Kétvölgy

Háromnapos bringatúra az Őrségben, kizárólag 18 éves kor felett ajánlott, olykor 14%-os emelkedőkkel nehezítve az útvonalat. Utazás egyénileg Kétvölgybe, ahonnan első nap 40 kilométer tekerés vár a résztvevőkre, második nap már 60 kilométer, s Szlovénia is szerepel a programban, vasárnap pedig további 55 kilométer. A túra 14.900 forint, plusz a szállás nagyjából 12.500 forint két éjszakára.

 

Rafting

Május 10-12., péntek-vasárnap – Slunj, Horvátország

Első napon utazás Slunjba, ahol több vízesés is található, másnap délelőtt raftingolás a Mreznica folyón, kezdőknek és profiknak egyaránt, délután lehetőség nyílik ellátogatni a lenyűgöző Plitvicei-tavakhoz, s egy kirándulás során felfedezni a nemzeti park vízeséseit, vagy elutazni a tengerparti Senj városába. Vasárnap irány Zágráb egy városlátogató túrára. Jelentkezés és egyéb információk a balkaninfo.hu@gmail.com email címen.

 

Akadályfutás

Május 11., szombat – Kislőd

A Sóbri Jóska-emlékparkban egyéni és csapatversenyt rendeznek a 2. Betyár-Race keretében. A rövidebb távon három természetes és húsz kiépített, míg a hosszabb távon hat természetes és negyven kiépített akadállyal.

 

Kerékpározás

Május 11., szombat – Szentendre

Ebben a hónapban minden hétvégén más-más biciklis túrákra lehet jelentkezni a Skanzenben. A múzeum területén muzeológusok vezetésével olyan helyre lehet tekerni, amely a mindennapi látogatók előtt rejtve maradnak. Szombaton 11 órától a múzeum különböző típusú malmait (kézi-, vízi-, szél- és szárazmalom) járhatják végig a bringások. Többségüket működés közben is megnézhetik, s kiderül, hogyan lesz a búzából kenyér, illetve mitől ördöngös a molnár. A kerékpáros túra nagyjából másfél óra, maximális létszám 25 fő. Részvételi díj 500 forint, gyermekeknek 6 és 18 éves kor között 250 forint, továbbá a Skanzen-belépőt is fizetni kell. Biciklibérlés korlátozott számban lehetőséges 600 forintért.

 

Túrázás

Május 11., szombat – Nagymaros

Gyülekező 9 órától Nagymaroson a Szamaras utcai parkolónál, indulás 9.30-kor, visszaérkezés 14 óra körül, célpont a Remete-barlang. A túra hossza 9.1 kilométer, könnyű nehézségi szinttel. Kutyabarát túra, ingyenes, de a tura@hellodunakanyar.com e-mail címen kötelező a regisztráció.

 

SUP-ozás

Május 11., szombat – Budapest

Napfelkelte a Dunán, találkozás 4.30-kor (!) a Római-parton a Kossuth Lajos üdülőpart 21. szám előtt. Indulás 5 órakor, sodródás a vízen, közben megcsodálható a főváros a felkelő nap fényében. A Szabadság híd után, a Műegyetem rakpartnál ér véget a túra, amely legfeljebb háromórás. Részvételi díj 6000 forint, amely tartalmazza az oktatást, a felszerelést és a mentőmellényt. Saját deszkát használóknak csak 2000 forint, de akkor a mentőmellényt is magának kell biztosítania. Úszástudás kötelező!

 

Túrázás

Május 11., szombat – Budapest

Kalandozás az egész családnak egy mészkőhegy belsejébe, ahol védett természeti területen fedezhető fel a tavasz ébredése. A környék geológiájáról sokat árulkodnak az impozáns felszíni formák és sziklaalakzatok. Találkozó 10 órakor a csillaghegyi HÉV-állomásnál, érkezés ugyanide 13 órára. A táv 4.5 kilométer, részvételi díj 2000 forint, gyerekeknek 1500 forint. Jelentkezni az erdoajandeka@gmail.com e-mail címen lehet.

 

Kajakozás

Május 11., szombat – Tokaj

A Tokaj-Bodrogzug Tájvédelmi Körzet, Bodrog ártér fokozottan védett részei páratlan vízitúrázói élményt nyújtanak a látogatóknak. Nem véletlen, hogy engedélyhez van kötve, ezért 8900 forint ellenében, egy-egy napos kajaktúrán lehet megcsodálni a hazai madárvilág gyönyörű egyedeit, kócsagokat, gémeket, s talán a türkizkék hátú jégmadár is felbukkan.

 

Futás

Május 11., szombat – Nagymaros

Terepfutás a Börzsönyben, részvétel kizárólag online nevezéssel a hegyfutas.hu weboldalon. Versenyközpont a Fő téren, lehet nevezni 55 és 90 kilométerre, illetve 25 kilométeren egyéniben vagy váltóban is lehet indulni. Rajt 6 és 9 óra között távoktól függően.

 

Túrázás

Május 11., szombat – Ballószög

Nyakvágó teljesítménytúra, amely azonban futóbarát, tehát az ellenőrzőpontok nyitva tartásánál a szervezők figyelembe veszik, hogy gyorsabb „túrázók” is indulnak. A három táv közül a 33 kilométerre 1500, a 22.5 kilométerre 1000, míg a 14 kilométerre csupán 500 forint a nevezési díj. Előnevezésnél meleg ételt is lehet igényelni 1000 forint/adag áron, a menü ballószögi kapros krumplileves és kenyérlángos.

 

Túrázás

Május 11., szombat – Badacsony

Az idén már hatodik esztendeje, hogy egész évben vezetett túrákat szervez a Badacsonyi Céh Turisztikai Egyesület. Ezúttal 10 órai indulással a természet tavaszi varázsában lehet gyönyörködni Szigligeten. Hatéves kor alatt ingyenes, 6 és 14 éves kor között 500 forint a nevezési díj, idősebbeknek egyaránt 1000 forint. Jelentkezni a badacsonytomaj@tourinform.hu e-mail címen Árvai Gábor túravezetőnél lehet.

 

A Balaton északi részén számos látnivalóra számíthatunk túrázás közben
Fotó: MTI/Varga György

 

Kerékpározás

Május 11-12., szombat-vasárnap – Budapest

A Visegrád 4 elnevezésű nemzetközi országúti versenyt hetedik alkalommal rendezik meg, s idén is a fővárostól Pannonhalmáig tekerhetnek a nevezők. Másnap kizárólag a hölgyeknek is megrendezik a futamot.

 

Kenuzás

Május 11-12., szombat-vasárnap – Kismaros

Kétnapos vízitúra a Duna talán legizgalmasabb szakaszán, találkozás 8 órakor a Duna-parton Kismarosnál, s nagyjából 72 kilométer evezés Leányfaluig meg vissza. Részvételi díj 6000 forint, amely tartalmazza a kenubérlést, csomagszállítás, illetve a szállást Leányfalun.

 

Kerékpározás

Május 11-12., szombat-vasárnap – Zakopane, Lengyelország

A Magas-Tátra körbe bringával, aszfalton, nagyjából 196 kilométer és 2750 méter szintkülönbség megtételével. Szállás Zakopanéban 20-25 euróért, túravezetés 6000 forint. Jelentkezés a lovemagastatra@gmail.com e-mail címen.

 

Kerékpározás

Május 12., vasárnap – Szentendre

Ebben a hónapban minden hétvégén más-más biciklis túrákra lehet jelentkezni a Skanzenben. A múzeum területén muzeológusok vezetésével olyan helyre lehet tekerni, amely a mindennapi látogatók előtt rejtve maradnak. Vasárnap 11 órától a látogatók muzeológus vezetésével végigjárhatják a Skanzen szakrális épületeit, gyönyörködhetnek a református templom festett kazettáiban vagy a görögkatolikus templom ikonosztázában. A túra végére a harangok titkos nyelvére is fény derül. A kerékpáros túra nagyjából másfél óra, maximális létszám 25 fő. Részvételi díj 500 forint, gyermekeknek 6 és 18 éves kor között 250 forint, továbbá a Skanzen-belépőt is fizetni kell. Biciklibérlés korlátozott számban lehetőséges 600 forintért.

 

Kajakozás

Május 12., vasárnap – Tokaj

A Tokaj-Bodrogzug Tájvédelmi Körzet, Bodrog ártér fokozottan védett részei páratlan vízitúrázói élményt nyújtanak a látogatóknak. Nem véletlen, hogy engedélyhez van kötve, ezért 8900 forint ellenében, egy-egy napos kajaktúrán lehet megcsodálni a hazai madárvilág gyönyörű egyedeit, kócsagokat, gémeket, s talán a türkizkék hátú jégmadár is felbukkan.

 

Futás

Május 12., vasárnap – Budapest

Magyarország 15 éve csatlakozott az Európai Unióhoz, ezért immár 15 kilométeres futóversenyt rendeznek a fővárosban az Európa-napok keretében. A táv idén is teljesíthető egyben vagy váltóban is (7.5–7.5 km). Rajt az V. kerületi Szabadság térről 10 órakor.

 

Túrázás

Május 14., kedd – Budapest

A budaörsi Kopárok kiváló hely haladó túrázóknak, a 12 kilométeres távon sík terepet nem ér majd a lábuk. Indulás 9 órakor, a pontos helyszínt a salamongabriella85@gmail.com e-mail címen megejtett regisztrációt követően kaphatnak az érdeklődők. A program díja 1000 forint, amely a szervezést és a túravezetést tartalmazza.

 

Túrázás

Május 15–19., szerda–vasárnap – Torockó, Románia

Tavasz-túra öt napban. Utazás a Budapest–Nagyvárad–Kolozsvár–Torockó útvonalon, délután ráhangolódó túra a Tordai-hasadékban, este torockói vacsora és szállás eredeti, hangulatos vendégházban. Részletes program és részvételi feltételek a karpatklub.com weboldalon.

 

Kajakozás

Május 16., csütörtök – Budapest

Délutáni kajakklub csütörtökönként a Rómairól indulva. Találkozó 17.30 körül a Piroska utca, Kossuth Lajos üdülőpart saroknál a Duna-parton. Evezés sodrásiránnyal szemben, fel a Lupa-szigetig, annak megkerülése után rövid pihenés, majd vissza a Rómaira, ez az út nagyjából két és fél óra. Jelentkezni kizárólag a 06/30-859-2406-os telefonszámon lehet, részvételi díj 3000 forint.

 

Futás

Május 17., péntek – Balatonfüred

Óránként állnak rajthoz a versenyzők a One Way Ticket Run elnevezésű versenyen, hogy teljesítsék a hét kilométert. Minél előbb befejezi valaki, annál többet pihenhet a következő rajtig, s aki a következő órában nem jelenik meg az előírt időben, annak befejeződött a verseny.

 

Kajakozás

Május 17-19., péntek-vasárnap – Baja

A gemenci erdő vadregényes vidékét lehet bejárni páros tengeri kajakokkal a Duna mellékágain evezve, s közben megcsodálhatók a gémek, kócsagok, bakcsók, esetleg réti héja vagy réti sas is. Itt található Európa legnagyobb feketególya-állománya is. A Gemenc 180 km²-es területével nemcsak hazánk legnagyobb ártere, hanem Európában is egyedülálló értéket képvisel. Részvételi díj 36.500 forint, amely tartalmazza a két éjszaka szállást reggelivel, szükséges felszereléseket (kétfős tengeri kajak, spízdeck, lapát, mentőmellény, vízhatlan zsák/kajak), illetve a szükséges nemzeti parki engedélyeket.

 

Kajakozás

Május 17-19., péntek-vasárnap – Tokaj

A Bodrogzug a Tisza és a Bodrog összefolyása közötti vadregényes, ligetfás, mocsaras terület. Ebben az időszakban a vízállás lehetővé teszi, hogy olyan érintetlen kis zugokba is be lehet evezni, ahova nyáron az alacsonyabb vízállás és a sűrű vízi növényzet miatt nem lehet. A túra 37.900 forintba kerül, de tartalmazza a kajak és a hozzá tartozó felszerelés díját (evezők, mentőmellény, hullámkötény, igény szerint vízhatlan zsákok), az eszközök helyszínre szállításának díját, szállást két éjszakára, két bőséges svédasztalos reggelit, a szombati bográcsban készült vacsorát, a szombati öttételes tokaji borkóstolót, illetve a védett területre történő belépési engedély díját.

 

Kerékpározás

Május 18., szombat – Siófok

Bringamánia Tour de Balaton – Túra öt távon, 6, 32, 78, 168 és 206 kilométeres nevezési osztályokkal.

 

Futás

Május 18., szombat – Tata

Előnevezés május 14-ig lehetséges a 82. Tatai tófutásra, amely az 500 méteres távtól a 42.2 kilométerig várja az érdeklődőket. Érdemes azonban idejében tájékozódni, mert a gyerekek bizonyos életkor alatt egyes távokon nem indulhatnak.

 

Túrázás

Május 18., szombat – Dobogókő

A Pilis és a Visegrádi-hegység legszebb részeit lehet bebarangolni a Hegyi Szent Bernát, vagyis a turisták védőszentjéről elnevezett napon. Az öt különböző távot (Eötvös 35, Téry 25, Thirring 20, Cholnoky 15, Peták 7) a Magyar Turista Egyesület egykori, kiemelkedő elnökeiről nevezték el. A hét kilométeres útvonal kisgyermekes családoknak is könnyedén teljesíthető. Részletes információk a Magyar Turista Egyesület honlapján.

 

Kerékpározás

Május 18., szombat – Velence

Bianchi országúti maratoni mezőnyverseny 130 kilométeren, 700 méteres szintkülönbséggel.

 

Túrázás

Május 18., szombat – Piliscsaba

Az előnevezés március 4-én indult, s csak az első száz nevezést fogadják be a szervezők, ezért érdemes érdeklődni. A lényeg, hogy a helyi Dévényi Antal utcából 50.6 kilométeres túrára lehet indulni, s 13 óra áll rendelkezésre a táv leküzdésére, az útvonal érinti egyebek mellett az Eszperantó-forrást, a Legény-barlangot, a Boldog Özséb-kilátót és az Iluska-forrást is.

 

Kerékpározás

Május 18., szombat – Nyíregyháza

Különböző korosztályokban városi verseny a nyíregyházi kritérium, a pályát a belvárosban alakítják ki a szervezők, s különböző futamokat rendeznek 10 és 50 kör közötti távokkal.

 

Túrázás

Május 18., szombat – Badacsonytördemic

Idén már a 12. Tanúhegyek teljesítménytúrát rendezik meg 50, 30, 20, 10, 8 és gyerekeknek 6 kilométeres távon. A kiinduló pont minden esetben Badacsonytördemic, a Faluház udvara, innen 6 és 10.30 óra között lehet a különböző távoknak nekivágni. Egyéb részletek az esemény facebook oldalán.

 

Kerékpározás

Május 18., szombat – Szentendre

Ebben a hónapban minden hétvégén más-más biciklis túrákra lehet jelentkezni a Skanzenben. A múzeum területén muzeológusok vezetésével olyan helyre lehet tekerni, amely a mindennapi látogatók előtt rejtve maradnak. Szombaton 11 órától kerékpározás közben felkereshetők a múzeum műhelyei, meg lehet nézni, mit csinált a molnár, hogyan dolgozott a kékfestő vagy a kovács. A kerékpáros túra nagyjából másfél óra, maximális létszám 25 fő. Részvételi díj 500 forint, gyermekeknek 6 és 18 éves kor között 250 forint, továbbá a Skanzen-belépőt is fizetni kell. Biciklibérlés korlátozott számban lehetőséges 600 forintért.

 

Kerékpározás

Május 19., vasárnap – Szentendre

Ebben a hónapban minden hétvégén más-más biciklis túrákra lehet jelentkezni a Skanzenben. A múzeum területén muzeológusok vezetésével olyan helyre lehet tekerni, amely a mindennapi látogatók előtt rejtve maradnak. Vasárnap 11 órától az első világháború nyomába eredhetnek a résztvevők, megismerhetik, hogy az 1914 és 1918 között zajló „nagy” háború milyen gyökeres változásokat hozott a vidék mindennapi életében. A kerékpáros túra nagyjából másfél óra, maximális létszám 25 fő. Részvételi díj 500 forint, gyermekeknek 6 és 18 éves kor között 250 forint, továbbá a Skanzen-belépőt is fizetni kell. Biciklibérlés korlátozott számban lehetőséges 600 forintért.

 

Kerékpározás

Május 19., vasárnap – Debrecen

Országúti kerékpár diákolimpia döntője, amelynek helyszíne a 354-es számú főút Bocskaikert, Teleki út és a 35-ös számú főút elágazása közötti szakasz.

 

Túrázás

Május 19., vasárnap – Badacsony

Az idén már hatodik esztendeje, hogy egész évben vezetett túrákat szervez a Badacsonyi Céh Turisztikai Egyesület. Ezúttal 10.30-as indulással meghódítható a Gulács, a Tapolcai-medence 393 méter magas vulkanikus tanúhegye. Hatéves kor alatt ingyenes, 6 és 14 éves kor között 500 forint a nevezési díj, idősebbeknek egyaránt 1000 forint. Jelentkezni a badacsonytomaj@tourinform.hu e-mail címen Árvai Gábor túravezetőnél lehet.

 

Futás

Május 19., vasárnap – Budapest

Idén is a Népligetben rendezik meg az Aldi női futógálát – már huszonnegyedik alkalommal. Az elnevezésből adódóan kizárólag nők indulhatnak, kivéve a családi futamban, amelyre férfiak nevezését is elfogadják.

 

A Népligetben csak hölgyek versenyezhetnek, a kivételt a családi futam jelenti

 

 

Futás

Május 21., kedd – Budapest

Bizalomfutás bekötött szemmel a Margitszigeten. A Suhanj! Alapítvány szervezésében párokba rendeződve lehet futni és kipróbálni, milyen érzés látásunk nélkül teljesíteni egy távot. A könnyed kocogás során bárki kipróbálhatja, hogy milyen érzés vezetni és vezetve lenni. Indulás 17.30-kor a Hajós Alfréd Uszoda elől.

 

Kajakozás

Május 21., kedd – Budapest

Találkozás 17.30-kor Soroksáron a Molnár-szigetnél, majd 2–3 óra evezés a Duna kiságában, illetve az M0-s híd alatti lagúnában. Naplemente után visszafelé már nagyon kell figyelni, mert beindulnak a hódok, esti alvóhelyükre sietnek a gémek.

 

SUP-ozás

Május 24., péntek – Budapest

Napfelkelte a Dunán, találkozás 4.30-kor (!) a Római-parton a Kossuth Lajos üdülőpart 21. szám előtt. Indulás 5 órakor, sodródás a vízen, közben megcsodálható a főváros a felkelő nap fényében. A Szabadság híd után, a Műegyetem rakpartnál ér véget a túra, amely legfeljebb háromórás. Részvételi díj 6000 forint, amely tartalmazza az oktatást, a felszerelést és a mentőmellényt. Saját deszkát használóknak csak 2000 forint, de akkor a mentőmellényt is magának kell biztosítania. Úszástudás kötelező!

 

Sportágválasztó

Május 24–25., péntek–szombat – Budapest

Több mint száz sportág, húszezer látogató, olimpiai, világ és Európa-bajnokok. Ez mind a Budapesti Nagy Sportágválasztó, amelyet már 24. alkalommal rendeznek meg. A Merkapt Sportközpontban. (Budapest, X. kerület, Maglódi út 12/a) két napon keresztül 9 és 17 óra között várják a látogatókat, a belépés ingyenes. Az eseményen a sportágak bajnokaival személyesen is találkozhatnak, s akár együtt is sportolhatnak.

 

Futás

Május 25., szombat – Sopron

Idén is megrendezik a Lővérek futást, amelyen öt táv (400 méter, 1, 2, 4.8 vagy 10.4 km) közül lehet választani. A tavalyi Crossfutáshoz hasonlóan itt is lesz lehetőség egy hat kilométeres túratáv megtételére, amelyre a részvétel felnőtteknek 500, gyermekeknek 18 éves korig 200 forint. A túra 9.50-kor indul, a futószámok 10 és 11 óra között rajtolnak.

 

Túrázás

Május 25., szombat – Badacsony

Az idén már hatodik esztendeje, hogy egész évben vezetett túrákat szervez a Badacsonyi Céh Turisztikai Egyesület. Ezúttal sárkányölő Szent György nyomában, indulás 10 órakor a Szent György-hegyre. Hatéves kor alatt ingyenes, 6 és 14 éves kor között 500 forint a nevezési díj, idősebbeknek egyaránt 1000 forint. Jelentkezni a badacsonytomaj@tourinform.hu e-mail címen Árvai Gábor túravezetőnél lehet.

 

Futás

Május 25., szombat – Tihany

Tihanyi Félmaraton, amelyen a korábbi évekkel ellentétben a legendás Belső-tó kör új útvonal lesz, egy három kilométeres távval, mert eddig a kezdő és lelkes futók nem kaptak lehetőséget az indulásra.

 

Kerékpározás

Május 25., szombat – Hegykő

Kerékpártúra a Fertő-tó kör és félkör, vagyis 60 és 117 kilométer megtételére lesz lehetőség. Indulás 9 órakor a Hegykő–Fertőrákos–Purbach–Illmitz–Fertőújlak–Hegykő útvonalon. A rövidebb távot választók Mörbisch és Illmitz között komppal kelhetnek át a tavon. A hosszabb útra vállalkozókat segíti négy frissítőpont, illetve néhány összeváró pont, vagyis a távot 25-30 kilométeres etapokban teljesíthetik.

 

Túrázás

Május 25., szombat – Ópusztaszer

Kirándulás az Európa legnagyobb sövénylabirintusának számító Csillagösvény Élményparkban. Találkozó Kistelek vasútállomáson 8.50-kor, onnan autóbusszal (250 forint) utazás az ópusztaszeri parkba, ahova a belépő 1800 forint. Utána a másik látványosság a Nemzeti Történeti Emlékpark, a belépő 2200 forint, amely tartalmazza a Feszty-körképet is. A program harmadik része egy 11.4 kilométeres túra az Alföldi Kéken Mindszent irányába.

 

Futás

Május 25., szombat – Szolnok

A Szolnoki Félmaratonin tavaly több mint 400 futó állt rajthoz, s idén sem számítanak kevesebb indulóra, akik három (7, 14, 21 km) táv közül választva futhatják végig Szolnok belvárosának legszebb részeit. Rajt és cél a város főterén, a Kossuth téren, további fontos információ és nevezés a szolnokifelmaraton.hu weboldalon.

 

Kerékpározás

Május 25-26., szombat-vasárnap – Tiszafüred

A Tisza-tó vidékének felfedezése két napban. Szombaton indulás 10 órakor a klasszikus Tisza-tó körre (Tiszafüred–Abádszalók–Kisköre–Poroszló–Tiszafüred) 65 kilométerre. Másnap 9 órától egy kevésbé ismert útvonal, az északi Tisza-tó kör (Tiszafüred–Egyek–komp–Tiszadorogma–Poroszló–Tiszafüred) a cél 45 kilométerrel.

 

Túrázás

Május 26., vasárnap – Piliscsév

A tervezett idei kilenc közös túra célja, hogy a Piliscsabai Természetjáró Egyesület által kiírt Pilisi vándorlás elnevezésű túramozgalmat minél többen teljesíthessék. Összesen 154 kilométer a terv, amelyben 29 pecsét megszerzése is szerepel. Ha valaki lemarad az első túráról, de szeretne csatlakozni, a pecsétigazoló füzetet magának kell beszereznie. A második túra útvonala: Piliscsév–Nagy-Kopasz–Klotild-liget. Találkozó a piliscsévi vasútállomáson 9.10 és 9.25 között, indulás 9.30-kor. Ingyenes, de regisztrációhoz kötött a részvétel. További vándorlások nyárig: június 8. és 29.

 

Kajakozás

Május 26., vasárnap – Esztergom

A tavaszi Dunakanyar-túra második állomása. Indulás 10 órakor az esztergomi Prímás-szigetről, a Mária Valéria hídtól 200 méterre északi irányban. A Duna közepéről megcsodálható a Bazilika, pihenő Dömösön, majd evezés tovább Visegrád felé, a túra vége hozzávetőlegesen 17 órakor Visegrád, Szentgyörgypusztán lesz.

 

Túrázás

Május 26., vasárnap – Gyöngyöstarján

A túrára a résztvevők száma limitált, csak előzetes bejelentkezéssel lehet részt venni. Gyűjthető ásványok: achát, jáspis, opál, kalcedon, kalcit. Találkozási a gyöngyöstarjáni temetővel szembeni parkolóban 10 órakor. A túra 14 óráig tart, és minden időjárási körülmény között megtartják.

 

Kerékpározás

Május 26., vasárnap – Kerekegyháza

Kun kör mezőnyverseny, amelyre a szervezők több mint 150 nevezőre számítanak, akik egyébként 20, 48, 95 és 146 kilométeres távok közül választhatnak.

 

Kerékpározás

Május 26., vasárnap – Szentendre

Ebben a hónapban minden hétvégén más-más biciklis túrákra lehet jelentkezni a Skanzenben. A múzeum területén muzeológusok vezetésével olyan helyre lehet tekerni, amely a mindennapi látogatók előtt rejtve maradnak. Szombat 11 órától a Mákszem és Gubó túra következik. A Skanzen mesekönyvére épített túrán a családok végigjárhatják, milyen kalandos és varázslatos utat tett meg az eltévedt ikerpár. Megismerkedhetnek a mesekönyv emblematikus szereplőivel, Palikával, a vízimalom macskabaglyával, illetve a két pásztorkutyával, Mákossal és Gubával. A kerékpáros túra nagyjából másfél óra, maximális létszám 25 fő. Részvételi díj 500 forint, gyermekeknek 6 és 18 éves kor között 250 forint, továbbá a Skanzen-belépőt is fizetni kell. Biciklibérlés korlátozott számban lehetőséges 600 forintért.

 

Kerékpározás

Május 26., vasárnap – Szentendre

Ebben a hónapban minden hétvégén más-más biciklis túrákra lehet jelentkezni a Skanzenben. A múzeum területén muzeológusok vezetésével olyan helyre lehet tekerni, amely a mindennapi látogatók előtt rejtve maradnak. Vasárnap 11 órától a Gyermeknap alkalmából a szervezők meglepetéstúrával készülnek a fiataloknak. A kerékpáros túra nagyjából másfél óra, maximális létszám 25 fő. Részvételi díj 500 forint, gyermekeknek 6 és 18 éves kor között 250 forint, továbbá a Skanzen-belépőt is fizetni kell. Biciklibérlés korlátozott számban lehetőséges 600 forintért.

 

Túrázás

Május 28., kedd – Sukoró

Jó tempójú esti túra a Velencei-hegység központi részének legszebb völgyeiben. Azoknak ajánlott, akik tudnak és szeretnek is gyalogolni. Útvonal: sukorói református templom–Borjú-völgy–Bodza-völgy–Hurka-völgy–Csúcsos-hegy–Csöpögő-völgy–sukorói református templom. A túra hossza 11 kilométer, 250 szintemelkedéssel. Indulás 19.15 órakor, részvételi díj 800 forint/fő.

 

Kajakozás

Május 29., szerda – Budapest

Páros tengeri kajakokban csodálható meg a kivilágított Budapest. Találkozó 19.15-kor KSI Vízitelepén (1138, Népsziget út 3.), majd az eligazítás, a felszerelések kiosztása és némi gyakorlás után start. Könnyed tempóban evezés a Hajógyári sziget, a Hajógyári öböl, a Margitsziget jobb oldali ága, végig a Kopaszi-gát mentén. Érkezés 23.30 körül a Kopaszi-gáti öbölhöz. Részvételi díj 14 900 forint, kizárólag 18 éves kor felett, illetve 20 fő maximum létszámig.

Ezek is érdekelhetnek

Hozzászólások

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Az érettségi miatt kihagyja az Eb-t, de a világbajnokságon nagy céljai vannak
Videók segítségül a Kinizsi Százas teljesítéséhez
Dilemmázik, melyiket erőltesse: az aszfalt az elsődleges, de terepen eredményesebb
Sportfesztiválok jönnek a diáksportban
A kínai nagy faltól az Antarktiszig: versenyek, élmények hét kontinensen

Videók

A rendőrök biztos nem örülnek neki, de így is át lehet bringázni egy hídon
Ha a vadvízi kajakozásnak vannak fokozatai, akkor ez a legerősebb
Mikor méterek döntenek életről és halálról: több mint százzal siklott át két épület között

Hegymászás

A Mount Everest első nagy tragédiája, amelyből semmit sem tanultunk
Amikor még a kaland volt a lényeg: egy könyv, ami közelebb hozza a hegymászást
Kihívástól függ, hogy futva, gyalogosan vagy kerékpárral járja a hegyeket

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel
A világ legfélelmetesebb túrája: ki mer felmenni ezen a létrán?

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.