Fuss, tekerj, túrázz márciusban is!

Közeledik a tavasz, egyre több és változatosabb a szabadtéri esemény itthon és a szomszédos országok magyarok lakta településein. Akadályfutó verseny, bringás tókerülés, kajakozás, futás a Balaton mellett, és sok minden más.

Kajakozás

Március 2., szombat – Hévíz

Találkozó 9 órakor a Hévízi-tónál, ismerkedés a felszereléssel, vízre szállás, 2-3 óra evezés tavirózsák, hattyúk és vadkacsák között a meleg, gőzölgő patak vízén, a táv hozzávetőlegesen 10 kilométer. A kiszállónál forralt bor és forró tea várja a kajakosokat. A túravezetés és felszerelés bérleti díja 8900 forint, amely a Nemzeti Park engedélyének díját is tartalmazza.

 

Futás

Március 2., szombat – Kunfehértó

Farsangi futóverseny, gyülekező 8.30 órakor a helyi sporttáborban, rajt 9 órakor, s a 300 méteres ovifutam mellett 2500, 5000 és 10000 méteres távokat rendeznek. Kedvezőtlen időjárás esetén március 23-án rendezik meg az eseményt.

 

Túrázás

Március 2., szombat – Isztimér

Természetismereti túra a Keleti-Bakony kevésbé ismert és járt túraútvonalain. Lejtős sztyepprétek, maradványtölgyesek, fenyvesek, árvalányhajtenger, a bauxitbányászat nyomai, geológia, állat- és növényvilág egy jó tempójú bakancsos túra alatt. Regisztrációköteles, amelyet a velenceihegysegtura@gmail.com e-mail címen lehet megtenni. A túra hossza 21 kilométer, nevezés 2000 forint, találkozó Isztiméren a Petőfi utca végén lévő birkatelepnél.

 

Futás, kerékpározás

Március 2., szombat – Velence

Március 17-én rendezik a velencei tókerülő versenyt futóknak és kerékpározóknak egyaránt. Aki nevezett az eseményre, lehetősége nyílik már március első szombatján átvenni a rajtszámokat, valamint 10 és 16 óra között szabadon kipróbálni a pályát.

 

Túrázás

Március 2., szombat – Pilisszentkereszt

Téli barangolás a Pilisben Szabó Miklós túravezetővel. Találkozás 9.30-kor a pilisszentkereszti faluközpontban, a túra a Zsivány-sziklák, Dobogókő, Szentkút és a Dera-szurdok érintésével hozzávetőleg 15 kilométer. Részvételi díj felnőtteknek 2500 forint, gyermekeknek 1500 forint. Bakancs viselése kötelező, túrabot használata ajánlott!

 

Futás

Március 2., szombat – Pétfürdő

Idén már a 49. Schmidt Ferenc terepfutó versenyt rendezik meg Péten, amelyre a nevezési díj 2000 forint, de kizárólag a helyszínen lehetséges, s csak 9.45-ig – 18 év alatti indulóknak ingyenes. Rajt és cél az Albert Pihenőparkban, indulás 10 órakor 800 méter, illetve 5 és 10 kilométerre, továbbá 2×5 kilométeres váltóra, illetve gyaloglásra is lehet nevezni.

 

Kenuzás

Március 2., szombat – Szob

Ötórás, könnyen teljesíthető kenuprogram Budapesttől egy óra távolságra az Ipolyon Ipolyszalka és Szob között. Találkozó a szobi vasútállomáson a restiben 10 órakor, a túra kezdőpontjáig, Ipolyszalkáig mikrobusszal lehet eljutni. Az útvonal első részében, úgy másfél óra és hét kilométer evezést követően rövid pihenő (étel, ital), majd további hat kilométer evezés következik Szobig. A program ára 7500 forint, amely tartalmazza a kenuk bérletét teljes felszereléssel és szállítással, a túrakíséretet vízen és szárazon, a résztvevők szállítását Szob és Ipolyszalka között, forró teát és forralt bort, illetve némi harapnivalót. Gumicsizma használata feltétel.

 

Futás

Március 2., szombat – Budapest

Minden hónap első szombatján egy kör a Margitszigeten, kezdőknek és újrakezdőknek, kocogóknak és rendszeresen futóknak. Nevezési díj 2000 forint, rajt 10.20-kor a Hajós Alfréd Nemzeti Sportuszodától.

 

 

Márciusban szezonzáró kenutúra a Hévíz-patakon

 

Kerékpározás

Március 2., szombat – Velence

Idén délnyugati irányban indul a Velencei-tó megkerülése, Gárdony után kicsit eltávolodik az út a tótól Csiribpuszta felé, de Dinnyésnél visszatér a tópartra. Közben meg lehet állni a pákozdi emlékműnél és a sukorói cukrászdánál, majd a túra Nadap felé folytatódik a felső, panorámás kerékpárúton. A táv 53 kilométer.

 

Túrázás

Március 2., szombat – Sopron

Éjszakai családi minitúra 18.30-as indulással a Prinz-pihenőtől, a Lővér-fürdő felső parkolójából. Az esemény kisgyermekes családoknak is ajánlott, távja mindössze 5.2 kilométer, s végig vezetett úton halad, a sor elején és végén is a szervező egyesület tagja biztosítja, hogy senki ne tévedjen el. A részvétel díjmentes, de az egyesület támogatását a szervezők megköszönik.

 

Túrázás

Március 2-3., szombat-vasárnap – Podlesok, Szlovákia

Kétnapos túra az úgynevezett Hernád-áttörés, amely Podlesokból indul, közepesen nehéz gyalogtúra, több helyen lánccal biztosított szakasszal, függőhidakkal. Az első napon 10 kilométer megtétele van tervben, öt-hat óra menetidővel. Másnap ismét a podlesoki parkolóból indul a program a Sucha Bela-szurdokba, ahol létrákon lehet felmászni a megfagyott zuhatagok mellett, de doronglétrahidakon lehet átjutni a patak felett, összességében úgy nyolc kilométer a táv. A túra átlagos kondícióval teljesíthető, de tériszonyosoknak nem ajánlott.

 

Túrázás

Március 3., vasárnap – Márianosztra

Télbúcsúztató panorámatúra a Börzsönyben, találkozás 8.30-kor a helyi vasútállomás parkolójában, onnan fel a Kopasz-hegyre, illetve tovább a Só-hegyre, ahonnan tiszta időben kivehető az esztergomi bazilika épülete, s a Duna is fel-felcsillan a hegyek között. A rövid pihenőt követően a résztvevők felküzdhetik magukat a Nagy-Sas-hegy vulkáni kúpjára, majd leereszkedhetnek Nagyirtáspusztára. A táv 16 kilométer.

 

Futás

Március 3., vasárnap – Budapest

Tavaszváró terepfutóverseny a Naplás-tó mellett, a legkisebbektől (3 évesek) az idősebb korosztályig, utóbbiak előtt lehetőség nyílik 2 kilométeres kocogó futamon is indulni. Az esemény főszáma 12.30-kor rajtol, de az 5×2 kilométeres táv nem váltó, hanem minden második kilométer után új tömegrajt következik. Aki azonban 13 perc alatt nem teljesíti a 2 kilométert, folyamatos futással tudhatja le az össztávot.

 

Túrázás

Március 3., vasárnap – Tata

Találkozó a buszpályaudvar melletti piactéren 9.45-kor, ahonnan vezetett túra indul 11 kilométeren keresztül egyebek mellett az Öreg-tóhoz, a Cseke-tóhoz és a Kristály-tóhoz. Változatos természeti szépségek, láperdő, hatalmas égerfák, platánok és szomorúfüzek, meleg karsztforrások, 230 éves platánfa, több száz éves angolpark mellett cölöpsétány, kilátó, függőhíd és műromok várják a túrázókat. Részvételi díj felnőtteknek 2000, gyermekeknek 1500 forint.

 

Futás

Március 3., vasárnap – Gánt

Az egykori bauxitbányánál a marsi felszínhez hasonlító terepen 13 és 25 kilométeres futóversenyt rendeznek, rajt 10.15-kor és 10 órakor, a hosszabb táv a rövidebb nyomvonalán halad, vagyis két kört kell teljesíteni.

 

Túrázás

Március 5., kedd – Budajenő

Egyvalami garantált, hogy valamennyi résztvevő elfárad a mindössze 12 kilométeres túra végére. Találkozó 8.50-kor Budajenőn, a szőlősor mellett, s 9 órától intenzív hetvenperces gyaloglás következik, cél, hogy négy km/h tempó legyen sík terepen, a hegytetőn 20 perc nyújtás, gimnasztika, majd újabb hetven perc intenzív gyaloglás vissza. Nevezési díj 1000 forint.

 

Futás

Március 6., szerda – Budapest

Krokodil-futás by night! Közösségi élmény 20 órai indulással, úgy kilenc kilométer megtételével. A mezőny együtt fut. Rajt az újpesti Óceánárok utcában lévő síiskolától.

 

A hőmérséklet emelkedésével az éjjeli versenyen sem kell már dideregni

 

Síelés

Március 8., péntek – Mátraszentistván

Idén már az 5. Amatőr Kupát rendezik meg, amely a nevéből adódóan nem profi versenyzőknek szól. A kétfutamos óriás-műlesiklás 13 órakor kezdődik, de délelőtt edzőkkel lehetőség nyílik lesiklani a pályán. Nevezési díj 3000 forint.

 

Futás

Március 8., péntek – Miskolc

Nőnapi futótúra, részben a helyi vadaspark területén. Nevezési díj 2000 forint, hölgyeknek 50 százalék kedvezmény jár. Rajt 17 órakor, két csoportban, az egyikkel 4-5, míg a másikkal 6-7 kilométert lehet megtenni.

 

Túrázás

Március 8., péntek – Budaörs

Start és cél a városi uszodánál, ahonnan a Maderspach Viktor-emléktúra keretében 8, 12 vagy 20 kilométeres távokra lehet indulni. Rövidebb út esetén 2600, a két hosszabbnál egyaránt 2800 forint a nevezési díj. Legnagyobb szintemelkedés 665 méter.

 

Kajakozás

Március 9., szombat – Hévíz

Találkozó 9 órakor a Hévízi-tónál, ismerkedés a felszereléssel, vízre szállás, 2-3 óra evezés tavirózsák, hattyúk és vadkacsák között a meleg, gőzölgő patak vízén, a táv hozzávetőlegesen 10 kilométer. A kiszállónál forralt bor és forró tea várja a kajakosokat. A túravezetés és felszerelés bérleti díja 8900 forint, amely a Nemzeti Park engedélyének díját is tartalmazza.

 

Futás

Március 9., szombat – Debrecen

Az Oxigén-kupa hatodik fordulója a nagyerdei versenyközpontban, 500 méterre a temető sarkától. Ha az erdő talaja az időjárás miatt alkalmatlanná tenné a forduló lebonyolítását, az értékelés az eddig megtartott fordulók alapján történik. Távok: 1.5, 2.5, 5 és 10 kilométer.

 

Túrázás

Március 9., szombat – Mátrafüred

Teljesítménytúra négy távon (13, 21.3, 32.4 és 43.4 kilométeren), de a részvétel kizárólag a március 6-án záruló előnevezéssel lehetséges. Nevezési díj távtól függően 800 és 1500 forint között változik. A túrázók biztonsága érdekében Parádsasvárról 14 óra, ill. Kékestetőről 17.30 után a szervezők senkit nem engednek tovább.

 

Horgászat

Március 9., szombat – Dunavarsány

Újabb horgászverseny a Moby Dick-tónál. Nevezés ezúttal 7000 forint, amely az ebédet is tartalmazza. A lebonyolítás nem változott, a versenyt 9 és 14 óra között rendezik meg, értékelhető halak a ponty, az amur, a kárász és a keszeg.

 

Futás

Március 9., szombat – Veszprém

Egyéni terepfutóverseny a Jutasi úti Schönherz-pályán, egy kör úgy 2300 méter, mindössze 45 méteres szintemelkedéssel, s legfeljebb négy kör teljesíthető. Tömegrajt 10 órakor, helyszíni nevezés 1000 forint.

 

Túrázás

Március 9., szombat – Pécs

Nőnapi túrázás és séta a Kardosi úti kulcsosháztól. Legrövidebb táv 6.2 kilométer, amelyre 900 forint a nevezési díj, míg a 11.9 és 20.1 kilométerre egységesen 1000 forint. Szintidő egyik távnál sincs, viszont a 7.30 és 11 óra közötti rajtnál illik figyelembe venni, hogy 13.30-ig vissza kell érni a kulcsosházhoz.

 

Futás

Március 9., szombat – Budapest

Idén már hetedik alkalommal rendezik meg a nemzetközi nőnap alkalmából a Virágfutást. A helyszín továbbra is a Hármashatár-hegyen lévő Határ-nyereg, de az esemény nem verseny, nincs kötelező táv sem, ellenben lesz hat szirom formájú kör a Határ-nyereg körül, amelyekből szabadon választott darabon, szabadon választott sorrendben lehet futni. Minden „szirom” legtávolabbi végén virágok várják a résztvevőket, s ha mind a hat virágot begyűjtik, nagyjából 17 kilométert teljesítettek.

 

A horgászat kedvelői több helyszínen is találnak kedvükre való versenyt márciusban.

 

Túrázás

Március 9., szombat – Budakeszi

A Szépjuhászné Gyermekvasút-állomástól 11 vagy 21 kilométeres túrára lehet indulni, a túra érinti egyebek mellett Makkosmáriát, Sorrentót, Kis-kőfejet, a Piktortégla-üregeket és Disznófőt is.

 

Kenuzás

Március 9., szombat – Szob

Ötórás, könnyen teljesíthető kenuprogram Budapesttől egy óra távolságra az Ipolyon Ipolyszalka és Szob között. Találkozó a szobi vasútállomáson, a restiben 10 órakor, a túra kezdőpontjáig, Ipolyszalkáig mikrobusszal lehet eljutni. Az útvonal első részében, úgy másfél óra és hét kilométer evezést követően rövid pihenő (étel, ital), majd további hat kilométer evezés következik Szobig. A program ára 7500 forint, amely tartalmazza a kenuk bérletét teljes felszereléssel és szállítással, a túrakíséretet vízen és szárazon, a résztvevők szállítását Szob és Ipolyszalka között, forró teát és forralt bort, illetve némi harapnivalót. Gumicsizma használata feltétel.

 

Túrázás

Március 9., szombat – Szabadka, Szerbia

Bácskai hazajáró túra 23 vagy 35 kilométeren. A rövidebb táv a palicsi Vigadótól indul délben, míg a hosszabb a szabadkai buszpályaudvartól reggel 9 órakor. Cél mindkét útvonalnál a horgosi Domus Pacis lelkigyakorlat épülete. Nevezési díj egyaránt 1500 forint, amely tartalmazza a vacsorát is.

 

Túrázás

Március 9., szombat – Zirc

Reguly Antal-emléktúra 7, 22 és 35 kilométeren, nevezési díj távoktól függően 1400, 1600 és 1800 forint. Indulás 7.30 és 12 óra között a Reguly Antal Múzeum és Népi Kézműves Alkotóház elől.

 

Túrázás

Március 9., szombat – Pozsony, Szlovákia

A Kis-Kárpátok területén zajlik a túra, jól jelzett útvonalon. Érinti a Rabló-forrást, a Fehér-keresztnél lévő büfét, a Kosariskón található Zapadnuty kút indián-barlangász kocsmát, Borostyánkő várát, Máriavölgy katolikus búcsújáróhelyet számos vendéglátó egységgel, a Szent-kutat, a Mária-forrást és a Zerge-hegyet. Rajt 7.30 és 8.30 között, a 37.7 kilométeres távon mindössze egy euróért lehet elindulni.

 

Futás

Március 10., vasárnap – Szeged

Mezei futóverseny és kutyás futás idén már hetedik alkalommal. Versenyközpont az Alsó-Tisza-vidéki Környezetvédelmi és Természetvédelmi Felügyelőség étterme, innen lehet indulni 500 méteres, 3, 6, 12 és 18 kilométeres távokra, de házi kedvencekkel kizárólag a 3 vagy a 6 kilométer teljesíthető.

 

Túrázás

Március 10., vasárnap – Budapest

Csúcshegy-kerülő túra 7 vagy 11 kilométeren. Rajt 7 és 13 óra között a III. kerületben lévő Csúcshegynél (Kocsis Sándor út és Borsmenta utca sarok), nevezés díj 1400 és 1700 forint.

 

Futás

Március 10., vasárnap – Mohács

Negyedik alkalommal rendezik meg a FutaPécs Dunafutást a busók földjén, ovisoktól a szeniorokig minden kategóriában, különböző távokon (400 métertől a 21.1 kilométerig) lehet indulni. Az előnevezés véget ért.

 

Túrázás

Március 10., vasárnap – Bükkszentkereszt

Havas Huták elnevezésű teljesítménytúra 15 vagy 25 kilométeren. Rajt és cél a Privát fogadónál, 7.15 és 10.30 között folyamatosan lehet indulni, az útvonal érinti egyebek mellett a Mészárszéket, a Lófő-tisztást, a Hór-völgyet vagy Lillafüredet.

 

Futás

Március 10., vasárnap – Tata

Tavaszi futás az Öreg-tó körül, nem verseny, chipes időmérés sincs, ellenben több kört is lehet teljesíteni. Egy kör hét kilométer.

 

Túrázás

Március 10., vasárnap – Pilisborosjenő

Találkozó 10 órakor a 218-as busz Téglagyár megállójában, indulás a Nagy-Kevélyre. A pilisi barangolás során sasbércekkel és magányos sziklatornyokkal tarkított lankákon és dolomit kopáron vezet az út a hegyre. Gyerekeknek a részvétel 10 éves kor felett ajánlott, részvételi díj felnőtteknek 2500, gyerekeknek 1500 forint.

 

Az erdőben és a sziklákon még óvatosan a nyirkos, csúszós talajon!
Fotó: MTI/Mohai Balázs

 

Túrázás, futás

Március 10., vasárnap – Csanyik

Adománygyűjtő túra vagy futás a csanyiki kondiparkért. A miskolci Majális Parkban lévő Királyasztaltól 7.8 kilométeres túra, illetve három távon (4.3, 7.8 és 15.6 kilométer) futóversenyt rendeznek. A nevezés minden esetben 5500 forint, de a bevétel az említett kondipark fejlesztését szolgálja.

 

Túrázás

Március 10., vasárnap – Kaposvár

A kaposvári Vackor tanyától több túraútvonal is indul, legrövidebb az úgynevezett zselici tókerülő gyaloglás 4 kilométeren, aztán ott lesz egy 9.9 kilométeres rövid, illetve egy 19 kilométeres középtávú túra, végül pedig a zselici források nyomában 35.8 kilométeres hosszú túra.

 

Futás

Március 10., vasárnap – Szár

A Vértes Terepmaraton versenyt először 2007-ben rendezték meg, időközben volt már madárdalos, havas, jeges, esős, napsütéses esemény is. A távok mindenki számára teljesíthetők, nem technikás terepen kijelölt gyors verseny. Távok: 14.5–50.6 kilométer. Előnevezés március 8-ig.

 

Futás

Március 15., péntek – Vácrátót

Már a 20. Futapest vácrátóti terepfutóversenyt rendezik két távon (5 és 12.4 kilométer), rajt 11 órakor. Versenyközpont a helyi Petőfi Sándor Általános Iskolánál.

 

Kerékpározás

Március 15., péntek – Budapest

Családi bringatúra a Naplás-tóhoz, indulás 10 órakor a kőbányai Szent László téren lévő templomtól, várható visszaérkezés 15-16 óra körül. A táv 30 kilométer a Szent László tér, Rákospatak-kerékpárút, Naplás-tó, Szilas-patak, Veres Péter-bringaút, Szent László tér útvonalon. Ha az időjárás engedi, a Naplás-tónál piknikezés, mindenki azt ehet, amit magával vitt. A részvétel ingyenes.

 

Futás

Március 15., péntek – Budapest

Idén már a 13. Imre-Lőrinc futóversenyt rendezik meg a pestszentimrei Sportkastélynál. Rajt 10 órakor, s a résztvevők 300 és 700 méter, illetve 2, 3 vagy 8 kilométer közül választhatnak. A futószámok mellett 8000 méteren kerékpáros, babakocsis és handbike versenyt is rendeznek.

 

Kajakozás

Március 15-17., péntek-vasárnap– Hévíz

Téli szezonzáró hétvége, találkozó 9 órakor a Hévízi-tónál, ismerkedés a felszereléssel, vízre szállás, 2-3 óra evezés tavirózsák, hattyúk és vadkacsák között a meleg, gőzölgő patak vízén, a táv hozzávetőlegesen 10 kilométer. A kiszállónál forralt bor és forró tea várja a kajakosokat. A túravezetés és felszerelés bérleti díja 8900 forint, amely a Nemzeti Park engedélyének díját is tartalmazza.

 

Kenuzás

Március 16., szombat – Szob

Ötórás, könnyen teljesíthető kenuprogram Budapesttől egy óra távolságra az Ipolyon Ipolyszalka és Szob között. Találkozó a szobi vasútállomáson, a restiben 10 órakor, a túra kezdőpontjáig, Ipolyszalkáig mikrobusszal lehet eljutni. Az útvonal első részben, úgy másfél óra és hét kilométer evezést követően rövid pihenő (étel, ital), majd további hat kilométer evezés következik Szobig. A program ára 7500 forint, amely tartalmazza a kenuk bérletét teljes felszereléssel és szállítással, a túrakíséretet vízen és szárazon, a résztvevők szállítását Szob és Ipolyszalka között, forró teát és forralt bort, illetve némi harapnivalót. Gumicsizma használata feltétel.

 

Futás

Március 16., szombat – Németbánya

BakonyRUN 4.0 akadályfutó-verseny, amely megmutatja a Bakony legkeményebb arcát, a rövid, mindössze kilenc kilométeres távon ugyanis 15emberpróbáló akadályt kell leküzdeni. Érdemes igyekezni a nevezéssel, mert a versenyen csak 600-an indulhatnak.

 

Futni nem csak sík terepen, aszfaltozott úton lehet.

 

Horgászat

Március 16., szombat – Dunavarsány

Az idei Szuperkupa első fordulója a Moby Dick-tónál. Nevezés ezúttal 10 000 forint, amely azonban az ebédet, illetve a kiemelt díjazást is tartalmazza. A lebonyolítás nem változott, a versenyt 9 és 14 óra között rendezik meg, értékelhető halak a ponty, az amur, a kárász és a keszeg.

 

Kerékpározás

Március 16., szombat – Badacsonytomaj

Élménytúra és nem verseny, nevezési és részvételi díj nincs, viszont kötelező az előzetes regisztráció március 14-én éjfélig. A táv 38 kilométer a helyi strandtól indulva, majd visszaérkezve. Egész napos programok is várják a családtagokat, játékpark, lemezlovas, illetve oldtimer kerékpárok kiállítása.

 

Túrázás

Március 16., szombat – Pilisszentlélek

Ebben a hónapban elkezd rügyezni és színesedni az avar, az északibb részeken még lehet hóvirág, máshol már ibolya és fekete hunyor virágzik. Vezetett túra Balogh Tamással, találkozás 10 órakor a helyi kocsmában, ahol az erőgyűjtés után a túrázók megnézhetik a Pálosok romjait, a Szakó-nyerget, a Sáros-Bükk forrásait, majd fel Dobogókőre egy újabbösszesen hozzávetőlegesen úgy 15 kilométer. A túravezetés díja ezer forint.

 

Futás

Március 16., szombat – Pilisszentkereszt

Június elején rendezik meg a Solomon Ultra Trail Hungary futóversenyt, amelynek egyik útvonalbejáró közösségi futását rendezik meg szombaton a Dobogókő-Lukács-árok-Szentfa-kápolna-Prédikálószék-Varga-lósz-Királyvölgy-Dobogókő útvonalon.
Találkozó Dobogókőn a parkolóban, a táv 16 kilométer, 800 méteres szintemelkedéssel. Csak azoknak ajánlott, akik rendszeresen futnak hasonló távokat. Indulás 9 órakor, egy perccel sem később. A részvétel ingyenes.

 

Túrázás

Március 16., szombat – Badacsony

Egész évben vezetett túrákat szervez a Badacsonyi Céh Turisztikai Egyesület, idén már hatodik esztendeje. Ezúttal 10 és 14 óra között lehet gyalogtúrát tenni a Pálosok-útján, vagyis zarándoklat a salföldi Pálos-kolostorromhoz. Hat éves kor alatt ingyenes, 6 és 14 éves kor között 500 forint a nevezési díj, idősebbeknek egyaránt ezer forint.

 

Akadályfutás

Március 16-17., szombat-vasárnap – Budapest

Az akadályfutás szerelmesei saját fesztiválon sportolhatnak az angyalföldi Sportközpontban. Az első napon kiscsoportos edzések más-más edzővel és edzésformával, színpadi közös edzések, dárdadobás, kötélmászás, illetve több mint 20 méteres páros akadálypályás verseny, egész nap fantasztikus akadályokkal! Második nap a családok és a gyermekek napja, kicsik és nagyok megismerkedhetnek az akadályfutással és egész nap kipróbálhatják magukat a csarnokban felállított hatalmas akadálypályán.

 

Horgászat

Március 17., vasárnap – Dunavarsány

Kezdetét veszi az idei Ponty-kupa-sorozat a Moby Dick-tónál. A hat versenyből álló eseményből egyet lehet kihagyni, aki ötön részt vesz, helyezése után pontot kap, és az első három helyezett decemberben az év végi vacsorán névre szóló díjazásban részesül. Etetőanyag határértékek: három kg száraz etetőanyag, két kg szemes (kukorica, búza, magvak), két liter élő (csonti, pinki, giliszta), illetve fél liter etetőszúnyog a hozzá adott földdel. Legfeljebb négy levél tűzőszúnyog tehető a horogra. Nevezés díj 8000 forint, amely az ebédet is tartalmazza. A lebonyolítás nem változott, a versenyt 9 és 14 óra között rendezik meg, értékelhető halak a ponty, az amur, a kárász és a keszeg.

 

Futás

Március 17., vasárnap – Budapest

Közösségi futás nemcsak felnőtteknek, hanem gyerekeknek is. Tervezett találkozó 9.40-kor a Normafánál a rétes büfé előtt. Gyerekek a zöld füves részen, pár kis futókör után akadályok vételének gyakorlásával készülhetnek a helyi játszótéren. Közben a felnőttekre nehéz útvonal vár, három kilátóval, a libegő mentén, s néhány feladatot is teljesíteniük kell. A tervezett útvonal távolsága 12.5 kilométer.

 

Túrázás

Március 17., vasárnap – Diósjenő

Kőről kőre a Börzsönyben, mindössze ezer forintos nevezési díj ellenében. A diósjenői vasútállomástól 10.2, 21.1 vagy 40.7 kilométeres túrára lehet indulni, illetve 4, 8 vagy 10 órás természetjárással lehet kalkulálni.

 

Horgászat

Március 17., vasárnap – Dömsöd

Az idei Préri-kupa első selejtezője, amelyre a nevezési díj 8000 forint. Az első három helyezett egy-egy napijegyet kap ajándékba, illetve a győztes még egy kétszemélyes svédasztalos ebédmeghívásnak is örülhet. Sorsolás nevezési sorrendben, de a késve érkezők a sor végére kerülnek.

 

Kenuzás

Március 17., vasárnap – Hévíz

Jótékonysági túra, amelynek bevételét az Erdőmentők Alapítványnak ajánlják a szervezők. Az Alapítvány fő tevékenységei közé tartozik a tudatos fogyasztás oktatása és tájékoztatás, az erdő- és vadállat védelem, valamint az erdők rehabilitációja erdőgondozással, faültetéssel és szemét eltávolításával. Találkozó 10.30 órakor Hévízen, evezés négyszemélyes kenukban a patakon, délután szabadprogramos gyógyfürdőzés Hévízen vagy Kehidakustányban. A végállomáson tea és forralt borozás. A túra időtartam 2.5 óra, távolsága tíz kilométer. Részvételi díj 6500 forint, amely tartalmazza a vízi oktatást, evezést a Hévízi-patakon, belépőjegyet a Nemzeti Parkba.

 

Futás

Március 17., vasárnap – Ócsa

Országfutás az UFÓ (Utcai Futás Ócsán Sportegyesület) szervezésében. Az első tavaszi eseményen ismét Felsőpakony felé megy az útvonal, zömében terepen, összesen úgy 13 kilométeren. Felsőpakonyban frissítés várja a résztvevőket.

 

Túrázás

Március 17., vasárnap – Budakeszi

Családias túra a Budai-hegységben, indulás 10 órakor a Szépjuhásznétól, menet közben több kilátó is megtekinthető, a táv hozzávetőlegesen csupán 11 kilométer, vagyis úgy öt óra több pihenővel egybekötve. Maximális létszám 30 fő.

 

Futás

Március 20., szerda – Budapest

Nyilvános edzés a Margitszigeti Atlétikai Centrumban, 18 és 20 óra között. A rövid résztávok rengeteget segítenek a gyorsaságban a hosszabb távon is megfelelő állóképesség mellett. Ugyanakkor nagyobb a sérülésveszély ezeken az edzéseken, ezért érdemes felügyelet mellett végezni kötelező bemelegítő és levezető elemekkel. Az edzésen a szervezők – korlátolt mennyiségben – lehetőséget biztosítanak a 2017-es év polar órájának tesztelésére.

 

Futás

Március 21-24., csütörtök-vasárnap – Siófok, Fonyód, Badacsony, Balatonfüred

Négy nap, négy különböző táv, négy különböző rajthelyszín – ez a Spuri Balaton Szupermaraton, amelyen egyéniben vagy váltóban lehet teljesíteni a tókerülést, különböző távok, 43.6 és 51.3 kilométer között. Előnevezés: március 18-ig.

 

Legnagyobb tavunk mellett nem kizárólag az Ultrabalaton létezik.
Fotó: MTI/Bodnár Boglárka

 

Túrázás

Március 22., péntek – Solymár

A víz világnapján családi élménysétát szerveznek – Szabó Miklós túravezetésével – a solymári vízeséshez. Találkozás 16.30 órakor Solymáron a Rózsika út, Kökörcsin utca sarkánál lévő 64-es busz megállójában, érkezés ugyanide 18.30 órakor. Részvételi díj felnőtteknek 2000, gyermekeknek 1500 forint. A könnyed túra alatt megtudhatjuk, mi a szerepe a víznek az erdő életében, illetve az erdő szerepe a víz útján, hogy kik laknak a patakban és a patak partján, s hogy hogyan alakultak ki az óriási homokkő csúszdák.

 

Horgászat

Március 23., szombat – Dunavarsány

A Method Star’s első fordulója a Moby Dick-tónál. Nevezés ezúttal 10 000 forint, amely azonban az ebédet, illetve a kiemelt díjazást is tartalmazza. A lebonyolítás nem változott, a versenyt 9 és 14 óra között rendezik meg, értékelhető halak a ponty, az amur, a kárász és a keszeg.

 

Túrázás

Március 23., szombat – Zebegény

Dél-Börzsönyi kilátások címmel öt távra (5, 15, 30, 40, 50 kilométer) lehet nevezni, rajt minden esetben a zebegényi iskolától, s a nevezési díj a táv hosszától függően 1200 és 2000 forint között kétszáz forintokkal emelkedik. Indulási időpontok 6 és 12 óra között.

 

Futás

Március 23., szombat – Pomáz

Jótékonysági futás a felelős kutyatartásért, illetve nyolc menhely megsegítéséért a helyi Magyar várnál. Junior kategóriában két kilométert kell megtenni, felnőtteknek hatot, de a módosult versenyszabályzat szerint futni kizárólag hámmal és futóövvel vagy hámmal és pórázzal lehet, nyakörv használata tilos.

 

Túrázás

Március 23., szombat – Nagyvázsony

Találkozó a Déli pályaudvarnál, ahonnan a 8.10-kor induló vonattal közösen utaznak a résztvevők Nagyvázsonyba, ahonnan a Bakonyba kalandozhatnak el. Útközben megtekinthető a Kinizsi-vár, majd a Kab-hegyen lévő kilátóból megcsodálható a panoráma. Az idő függvényében útba ejthető néhány víznyelő, a túra Úrkúton fejeződik be az őskarsztnál. A táv nagyjából 17 kilométer hosszú.

 

Kerékpározás

Március 23., szombat – Kisbér

Bringatúra reggel 9 órai indulással a helyi Angol kert 4. elől. A résztvevők eltekerhetnek Csatkára a Szentkúthoz, ez nagyjából 22 kilométer, onnan erdei úton Súrra, Magyarország legszebb fekvésű településére további 5 kilométer megtételével. Helyben megtekinthető és kipróbálható a Lombkorona-ösvény, majd rövid uzsonnázás után visszatekerés Kisbérre.

 

Túrázás

Március 23., szombat – Fertőhomok

A vezetett gyalogtúrán a Fertőmelléki-dombsor panorámás magaslatait lehet végigjárni. Indulás 9 órakor Fertőhomokról, majd a Hidegségen felkereshető Laci bácsi csőszkunyhója, Fertőbozon Erdődy Hanna síremléke és a Gloriett, majd dimbes-dombos útvonalon Balfra, ahol a 10 kilométeres táv véget ér. A hosszabb távra (28 km) nevezők továbbhaladnak a balfi szőlőkbe, az Új-hegyre, majd be a Szárhalmi-erdőbe, ahol a Fehér-barlangot, a Pinty-tetői geodéziai mérőtornyot és az utolsó bakonyi betyár búvóhelyét, a Zsivány-barlangot lehet megnézni. Végül a Nagy- és a Kis-Tómalom érintésével a Kallómalom utcán fel Sopronba. Nevezési díj 1000 forint, s mindkét célterületről autóbusszal lehet visszatérni Fertőhomokra.

 

Túrázás

Március 23., szombat – Pilisszentlászló

Bakancsos túra a Pilisben, a Visegrádi-hegység legkalandosabb ösvényein, amelyen felfedezhető a tavaszi erdő szépsége. A túra Pilisszentlászlótól, a községháza megállótól indul 10 órakor, hossza 12 kilométer, s érinti a Szarvas-bércet, a Spartacus-ösvényt és a Szent László-völgyet. Érkezés a rajthelyre 17 óra körül. Jelentkezni az erdoajandeka@gmail.com email címen lehet, a túra 8 éves kor felett ajánlott, felnőtteknek 2500, gyerekeknek 1500 forint ellenében.

 

Túrázás

Március 23., szombat – Badacsony

Egész évben vezetett túrákat szervez a Badacsonyi Céh Turisztikai Egyesület, idén már hatodik esztendeje. Ezúttal 17.30 órai indulással holdfénytúra a Badacsonyban elnevezéssel lehet csatlakozni. Hat éves kor alatt ingyenes, 6 és 14 éves kor között 500 forint a nevezési díj, idősebbeknek egyaránt ezer forint.

 

Túrázás

Március 24., vasárnap – Pilisjászfalu

Kizárólag előzetes bejelentkezéssel lehet részt venni a túrán, amelyen kristályos felületű és vaskos tömegű kalcitkristályok gyűjthetők a fehértől a rozsdavörösig többféle színben, egy elhagyott bánya udvarszintjein. Találkozás 10 órakor a helyi vasútállomás parkolójában, s nagyjából 14 óráig tart, minden időjárási körülmény között.

 

Túrázás

Március 24., vasárnap – Tata

Péntek, a víz világnapja után Tatán is ennek szellemében lehet felfedezni a térség híres vizes helyeit. A résztvevők megismerhetik a Fényes-karsztforrásokat, az Öreg-tó, a Cseke-tó és a Kristály-tó hangulatát, láperdőt, hatalmas égerfákat, platánokat és szomorúfűzeket, 230 éves nagy platánfát és a több száz éves Angolparkot. A túra hossza 11 kilométer, találkozás 10 órakor a buszpályaudvar mellett piactéren. Részvételi díj felnőtteknek 2000, gyerekeknek 1500 forint. Jelentkezni az erdoajandeka@gmail.com email címen lehet Szabó Miklós erdőmérnök, túravezetőnél.

 

Horgászat

Március 24., vasárnap – Dömsöd

Az idei Préri-kupa második selejtezője, amelyre a nevezési díj 8000 forint. Az első három helyezett egy-egy napijegyet kap ajándékba, illetve a győztes még egy kétszemélyes svédasztalos ebédmeghívásnak is örülhet. A sorsolás nevezési sorrendben történik, de a késve érkezők a sor végére kerülnek.

 

Túrázás

Március 24., vasárnap – Pilisszántó

Pilisi szirtek 20, 30 és 40 kilométeren, rajt 7 és 10 óra között a Felső kocsmánál, az útvonal érinti egyebek mellett a Boldog Özséb-kilátót, az Öreg-szirtet, Klastrompusztát, az Eszperantó-forrást vagy a Kémény-sziklát. Nevezési díj távtól függően 1300, 1500 vagy 2000 forint.

 

Futás

Március 24., vasárnap – Vác

Helen Doron családi sportnap, a limitidő 7, 14 és 21 kilométeren három óra. A szintidőhöz tartozó tempóban a mezőnyt záró kerékpáros követi, s akit a kerékpáros beér, köteles levenni a rajtszámát, mert a versenyből kiesett.

 

 

Túrázás

Március 26., kedd – Telki

Fitt délelőtt egy 14 kilométeres túrával, háromórás intenzív gyaloglással, 450 méter szintemelkedéssel. Találkozó 8.50-kor Telkiben a Rozmaring utcában, várható visszaérkezés 13 óra, közben a Budai-hegység Pilissel szomszédos legmagasabb csúcsára, a Nagy-szénásra mászhatnak fel a nevezők, megállás nélkül. Részvételi díj 1000 forint, de aki először venne részt a Salamon Gabriella által vezetett túrán, annak a Salamongabriella85@gmail.com email címen kötelező a regisztráció.

 

Túrázás

Március 26., kedd – Csókakő

Könnyű túra Csókakőtől északra a vár árnyékában, dolomitszirtek, oszlopos törzsű bükkök, erdei nyiladékok, tölgyesek ölelésében. A túrázók felkeresik a csókakői barlangot is, megismerkedhetnek a kifagyásos-oldásos barlangképződésekkel, megcsodálhatják a cseppköveket és borsóköveket, illetve a barlangban élő állatokat. A lámpa kötelező felszerelés! Találkozó a vár alatti parkolóban, indulás 17.30-kor, a túra nagyjából öt kilométer hosszú. Nevezési díj egységesen 800 forint.

 

Túrázás

Március 29., péntek – Budapest

Az esztergomi érsek 1464. március 29-én koronázta magyar királlyá Hunyadi Mátyást Székesfehérváron, ezzel a szokásjog szerint is legitimmé téve uralmát. Mátyást a bárói ligák szegedi egyezménye értelmében már 1458 januárjában megválasztották, viszont a Szent Korona nélkül hatalma vitatható volt. E koronázási időszaknak megfelelően rendezik meg a Mátyás király 555 emléktúrát, amely a Hűvösvölgyi úton lévő Vitamin-völgy parkolóból indul 16 és 18 óra között. A táv 13.4 kilométer, nevezési díj ezer forint.

 

Túrázás

Március 30., szombat – Budapest

Óbuda-Békásmegyer önkormányzata évente egy alkalommal – tavasszal vagy ősszel – rendez több választható távon teljesítménytúrát a Budai-hegyek erdei útvonalain. A részvétel III. kerületiek számára ingyenes, egyébiránt egységesen ezer forint. Az útvonalak kizárólag jelzett turistautakon vezetnek, nem verseny, így jut idő megcsodálni az erdőt. Minden táv (8.5, 17, 32 kilométer) teljesíthető egyénileg, és lehetőség van csatlakozni az óbudai Nordic Walking Klub gyaloglóihoz is. Rajt 7 és 11 óra között a III. kerületi Barátság parkban.

 

Futás

Március 30., szombat – Tordas

Hatodik alkalommal rendezik meg a jótékonysági futást a tordasi Sajnovics János Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola diákönkormányzata javára. A távok közül a 300 méteres, illetve a kettő és hat kilométeres aszfalton vezet, de a 13 kilométeren indulók terepen futhatnak. Utóbbinál eső esetén módosul az útvonal. Rajt 9 és 10.15 között, nevezési díj életkortól függően 500 és 2000 forint között változik.

 

Túrázás

Március 30., szombat – Nagylók

Éjjel a Mezőföldön elnevezéssel 17.5 kilométeres túra indul a nagylóki Taviparti Palota Turistaháztól 21 és 22 óra között. Nevezési díj mindössze 700 forint, s a tervek szerint hajnali 3.30-kor érkezhetnek meg a túrázók a kiindulási helyhez.

 

Kerékpározás

Március 30., szombat – Tihany

BRM (Brevets de Randonneurs Mondiaux) országúti kerékpáros teljesítménytúra-sorozat, amelynek célja, hogy a Párizs–Brest–Párizs (PBP) teljesítménytúrához kínáljon kvalifikációs eseményeket. A PBP a világ legrégebbi kerékpárversenye, először 1891-ben rendezték meg; egykor profi verseny volt, ma azonban kizárólag teljesítménytúrázóként lehet rajta részt venni. A magyarországi BRM-sorozat öt távból (200, 300, 400, 600, 1000 km) és tizenkét teljesítménytúrából áll. A túra, amely nem verseny, országhatárokon halad keresztül, a határátlépéshez útlevél vagy személyi igazolvány szükséges. Az erőpróba önellátó jellegű, vagyis szervizautó-szolgáltatás útközben nincs, márpedig az útvonal Tihanyból indul, érinti egyebek mellett Zánkát, Vonyarcvashegyet, Fonyódot, Balatonboglárt, Zamárdit és Alsóörsöt. Mindez nagyjából 210 kilométer.

 

Túrázás

Március 30., szombat – Bikszárd, Szlovákia

A Kis-Kárpátok felső, vadabb részén halad a 33.8 kilométer hosszú túra, érinti Detrekőszentmiklóst és a Fekete-szirt 662 méteres csúcsát, ahonnan a bükki Tar-kőhöz hasonló kilátás tárul a túrázók elé. Indulás a bikszárdi (Buková) vasútállomástól 7 és 8 óra között, mindössze egy euró ellenében, érkezés 16.30 körül Szomolányba.

 

Horgászat

Március 30., szombat – Dunavarsány

A Method Star’s Double első fordulója a Moby Dick-tónál. Nevezés ezúttal 10000 forint, amely azonban az ebédet, illetve a kiemelt díjazást is tartalmazza. A lebonyolítás nem változott, a versenyt 9 és 14 óra között rendezik meg, értékelhető halak a ponty, az amur, a kárász és a keszeg.

 

Túrázás

Március 30., szombat – Dobogókő

Közepesen nehéz túra Dobogókőről nyugat felé indulva, leereszkedve a Kémény-szikláig, ahonnan gyönyörű a kilátás a Pilis déli vonulataira, a Budai-hegységre és a Gerecsére. Innen vissza más útvonalon Dobogókőre, mindösszesen 16 kilométeren, 500 méter szintkülönbséggel. Részvételi díj 1500 forint, találkozó 9.30-kor Dobogókőn a parkolóban.

 

Futás

Március 30., szombat – Baj

Tavaszi terepfutás a Gerecse-hegységben, 1.5, 7.5, 15 és 26 kilométeren, de a szervezők a gyerekekre is gondoltak, s lesz ovifutam is. Versenyközpont a helyi Szent István Általános Iskola tornatermében. Rajt a legkisebbeknek 9 órakor, de a többi futam is elindul legkésőbb 10 óráig. Nevezési díjak 3000 és 4000 forint között alakulnak, de március 25-ig lehetőség van előnevezésre, amely csökkenti a költségeket.

 

Túrázás

Március 30., szombat – Nagymaros, Visegrád

Három irányba, három különböző távra lehet vállalkozni a Nagymaros-Visegrád vasútállomástól indulva. A legrövidebb, 21.2 kilométeres szakasz Márianosztrára vezet, míg a 34.2 kilométeres etap Nagybörzsönybe, a Szent István-templomig, az 54 kilométeres leghosszabb táv pedig a szobi vasútállomásig. Nevezési díj egységesen ezer forint.

 

Horgászat

Március 30., szombat – Székesfehérvár

Először rendezik meg a Method Feeder Elite-kupa versenyt a Palotavárosi-tónál. Kizárólag a Method Feeder technika alkalmazható, nevezési díj 10 000 forint, de az indulók létszámát 60 főben maximálták. Az első helyezett nyolcvan, a második ötven, a harmadik harminc, míg a negyedik és hatodik helyezettek tíz-tízezer forint értékű vásárlási utalványban részesülnek.

 

Túrázás

Március 30., szombat – Sukoró

Kisbarlangokat érintő természetismereti túra a Velencei-hegység legszebb szurdokvölgyében. Találkozó 9.30 órakor a sukorói református templomnál, ahonnan 13 kilométeres bar(l)angolás indul a Bodza-völgybe. Részvételi díj 1500 forint.

 

Kerékpározás

Március 30., szombat – Százhalombatta

Újra megrendezik a Rejtélyes Batta túrát, amelynek rajtja 10 és 10.30 óra között lesz a helyi sportcsarnok parkolójában. A táv hozzávetőlegesen 19 kilométer, minden résztvevő megkapja a papír alapú itinert, amely egy térkép nélküli útleírás, hogy merre kell haladni és hol találhatók az ellenőrzőpontok. Ezeken a pontokon fel kell jegyezni különböző adatokat, amelyek bizonyítják, hogy a bringás ott járt. Beérkezés legkésőbb 13 óra az utolsó ellenőrző ponthoz. Részvételi díj 1500 forint, de 18 éves korig csak egy ezres.

 

Túrázás

Március 30., szombat – Zirc

Tavaszköszöntő túrák a helyi művelődési háztól indulva 8 és 11 óra között. A Pintér-árokig és a visszavezető út mindössze öt kilométer, de a Kőkapuig tartó útvonal visszatéréssel együtt is csak tíz, míg Szarvaskútig 15 kilométer.

 

Futás

Március 30., szombat – Piliscsaba

Pilis-trail három távon (10.5, 23.5 és 48.2 km) a piliscsabai futballpályától indulva. Rajt 10, 9 és 8 órakor, de nincs szintidő vagy záróbusz miatti idegeskedés. Az útvonal nagyrészt jelzett turistautakon halad, mely a track és térkép segítségével jól követhető, de ezt a szervezők a további jelölésekkel, szalagozással segítik.

 

Horgászat

Március 30., szombat – Abádszalók

Áprilisi csuka félmaraton pergetőverseny, amely március 30-án 6 órától április 30-án 18 óráig tart. A Tisza-tó úgynevezett robbantógátjától az abádszalóki kikötőig terjedő szakaszon lehet horgászni az egy hónap alatt, kizárólag a csuka számít. A kifogott halat a szervezők által biztosított mérőmatracon kell megmérni, illetve lefényképezni. Nevezési díj 7500 forint, eredményhirdetés, közös ebéd és pergetőtalálkozó május 6-án 14 órától.

 

Túrázás

Március 30., szombat – Dömös

Rövidebb, de annál izgalmasabb gyalogtúra a Rám-szakadékhoz. Indulás 10.30-kor a dömösi parkolóból, visszaérkezés szintén erre a helyre nagyjából öt órával később. A túra kilenc kilométer hosszú a Rám-szakadékhoz és a Lukács-árokhoz. Nem verseny, vagyis a csoport többször megáll pihenőkre, tervezett maximális létszám 30 fő.

 

SUP-ozás

Március 30., szombat – Dunaharaszti

Kezdőknek is ajánlott 2.5-3 órás SUP-túra. Találkozó 13 órakor Dunaharasztiban, a Csónak utca és Kikötő sétány sarkán lévő parkolónál. A deszka bérlése és hozzá tartozó felszerelések 6000 forintba kerülnek, a saját deszkával érkezőknek azonban csak ezer forint a részvételi díj. Úszástudás kötelező! A túrára az info@liquidcitizens.com e-mail címen lehet jelentkezni.

 

Túrázás, futás

Március 30-31., szombat-vasárnap – Budakalász

A Rókás-kör egy bármikor teljesíthető, önellátó, gyalogos túra és terepfutó verseny Budapest határában. A teljesítést GPS-szel és mobilinternet eléréssel rendelkező okostelefonnal lehet igazolni. A Rókás-kör sajátossága, hogy bármelyik ellenőrzőpontról kezdhető, az útvonal nem végig jelzett turistaúton halad, továbbá a különböző teljesítési módokhoz tartozó szűkös szintidőkkel mindenki megtalálhatja a számára megfelelő kihívást. Az útvonal a Pilis-hegység délnyugati részén fut, Csobánka és Budapest között nyolcas alakban. További részletek a foxtrail.hu weboldalon olvasható.

 

Kerékpározás

Március 30-31., szombat-vasárnap – Bajánsenye

Kétnapos tavaszköszöntő bringatúra az Őrségben. Lehetőség lesz közös utazásra Budapestről, ahonna cél Magyarország legnyugatibb csücske, a meseszép, dimbes-dombos, népi hagyományokban gazdag Őrség. Tekerés közben a résztvevők megismerkedhetnek az Őrségi Nemzeti Park kiemelkedő építészeti értékeit, megcsodálhatják a változatos táj szépségeit, ízelítőt kaphatnak a helyi gasztronómiából és megkóstolhatják a híres ispánki kézműves csokoládét is. Találkozó szombat 8.30-kor Bajánsenyén a Határcsárda panzió parkolójában.

 

Futás

Március 30-31., szombat-vasárnap – Veresegyház

Az Északi Szánhúzó Kutyások Sportklubja már a 10. Medve-kupa kutyafogathajtó, kutyás futó, kutyás kerékpáros és dogscooter versenyt rendezi meg idén. A táv négy kilométer a veresegyházi Medveotthonban, s fontos információ, hogy minden versenyzőnek mindkét nap lesz futama. A versenyen bármilyen fajtájú, de kizárólag nem agresszív kutyával lehet indulni.

 

Dömös, Székesfehérvár vagy Dunavarsány, mindegy, a cél a halak kifogása.

 

Horgászat

Március 31., vasárnap – Dömsöd

Az idei Préri-kupa harmadik selejtezője, amelyre a nevezési díj 8000 forint. Az első három helyezett egy-egy napijegyet kap ajándékba, illetve a győztes még egy kétszemélyes svédasztalos ebédmeghívásnak is örülhet. Sorsolás nevezési sorrendben, de a késve érkezők a sor végére kerülnek.

 

Futás

Március 31., vasárnap – Balatonfüred

A Generali Runner’s World Run versenyen négy táv közül lehet választani, a legrövidebb 6.2, a leghosszabb 42.2 kilométer. Váltócsapatok is indulhatnak, félmaratonin 2–4, míg a maratoni távon 2–8 fős csapatokkal.

 

Túrázás

Március 31., vasárnap – Kehidakustány

A helyi Deák Ferenc utcában található művelődési háztól 5, 10, 15 és 20 kilométeres úgynevezett Medvehagyma-túra indul, s érinti egyebek mellett az Öreg-hegyet, a Deák-kutat, Kallósdon az Árpád-kori kerek templomot vagy az Égetett-mezőt.

 

Futás

Március 31., vasárnap – Debrecen

Idén már a 9. Rotary futófesztivált rendezik meg Debrecenben. Versenyközpont a II. János Pál pápa téren, ahonnan négy versenyszámban indulnak futamok. A kerekesszékes vagy handbike-os maratonira vagy félmaratonira 11 órakor rajtol a mezőny, két perccel később a 3/4 maratonira (31.6 km), újabb öt perccel később pedig a félmaratonira. Legkésőbb, 11.12-kor a negyed- (10.5 km), illetve minimaratoni (5.2 km) résztvevői indulnak.

 

SUP-ozás

Március 31., vasárnap – Dunaharaszti

Kezdőknek is ajánlott 3 órás SUP-túra, de ezúttal kizárólag jelmezben. Találkozó 12 órakor Dunaharasztiban, a Csónak utca és Kikötő sétány sarkán lévő parkolónál. A deszka bérlése és hozzá tartozó felszerelések 6000 forintba kerülnek, a saját deszkával érkezőknek ingyenes a részvétel. Úszástudás kötelező! A túrára a suprafel@gmail.com e-mail címen lehet jelentkezni.

 

Horgászat

Március 31., vasárnap – Székesfehérvár

A Method-kupa első fordulója a Palotavárosi-tónál. Nevezési díj 10 000 forint, a teljes, négyfordulós versenysorozat győztese egy felszerelt versenyládát nyer, minden hozzátartozó kiegészítővel (konzolok, feederkar, talicska, haltartó, bottartó, tálca stb.), amelynek értéke 320 000 forint. A versenysorozat második és harmadik helyezettje értékes horgászfelszerelést nyer.

Ezek is érdekelhetnek

Hozzászólások

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Az érettségi miatt kihagyja az Eb-t, de a világbajnokságon nagy céljai vannak
Videók segítségül a Kinizsi Százas teljesítéséhez
Dilemmázik, melyiket erőltesse: az aszfalt az elsődleges, de terepen eredményesebb
Sportfesztiválok jönnek a diáksportban
A kínai nagy faltól az Antarktiszig: versenyek, élmények hét kontinensen

Videók

A rendőrök biztos nem örülnek neki, de így is át lehet bringázni egy hídon
Ha a vadvízi kajakozásnak vannak fokozatai, akkor ez a legerősebb
Mikor méterek döntenek életről és halálról: több mint százzal siklott át két épület között

Hegymászás

A Mount Everest első nagy tragédiája, amelyből semmit sem tanultunk
Amikor még a kaland volt a lényeg: egy könyv, ami közelebb hozza a hegymászást
Kihívástól függ, hogy futva, gyalogosan vagy kerékpárral járja a hegyeket

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel
A világ legfélelmetesebb túrája: ki mer felmenni ezen a létrán?

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.