Heti aktuális: Brutálfutás Nyáregyházán

A járvány miatt júniusról elhalasztott akadályversenyt idén már kilencedik alkalommal rendezik meg, s egyre kevesebb a betöltetlen nevezési hely. További fontosabb események a 29. hétről!

Futás, kerékpározás

Július 13–19., hétfő-vasárnap – Ballószög

A megszokott formájában az idei Nyakvágó félmaratoni elmarad, helyette a szervezők egy online futó-bringázó családi (hó)napot tartanak. A lényeg, hogy a választható 6.3, 14 vagy 22.5 kilométer (bringásoknak kizárólag 22.5 km) valamelyikét július 1. és augusztus 30. között lehet teljesíteni, a részvétel ingyenes. Abban különbözik más online versenyektől, hogy nem akárhol lehet teljesíteni, hanem a szervezők által kijelölt útvonalon, a Kiskunsági Nemzeti Park mellett. Útvonaljelölés irányjelző táblákkal, időmérés QR-kód alapján, vagyis a résztvevőknek szükségük lesz mobiltelefonra és internetelérésre a teljesítés igazolásához.

 

Supozás

Július 14., kedd – Gárdony

Naplementés kajak-kenu és SUP-túra a Velencei-tavon, bejelentkezés a 70/317-7044-es telefonszámon. Indulás 18.30-kor a gárdonyi Holdfény sétány 5. szám elől. A túra időtartama 2 óra, részvételi díj 5000 forint.

 

Kerékpározás

Július 15., szerda – Zánka

Erdei, mezei és hegyi útvonalak a Káli-medencében e-bike segítségével. Találkozó a helyi Zen Garden Resort parkolójában, maximális létszám 20 fő, a túra hossza 36 kilométer. Az útvonal Zánka után áthalad Tagyon, Szentantalfán, Monoszlón, Balatonhenyén, Szentbékkállán, Kővágóörsön, Révfülöpön és Balatonszepezden. Az e-bike az útvonal erősségi fokozatától függően 25-30 km/h sebesség eléréséig segíti a bringázót. A túra 20 ezer forint, amely tartalmazza az e-bike árát, a bukósisakokat és egy frissítő italt. Érdeklődni a 70/626-6336-os telefonszámon lehet.

 

Supozás

Július 17., péntek – Budapest

Napfelkeltés supozáshoz korai ébredés szükséges, éppen ezért a Római-parton található Római Hotelnél 5 és 5.30 között lesz a gyülekező. A túra 2.5–3 óra, de fontos információ, hogy a kiszállási pont a Gellért-hegynél lesz, végigevezve Budapesten. A szervezők mindössze tíz deszkát biztosítanak, amelynek bérlése 6000 forint, saját felszereléssel érkezők 2000 forintért vehetnek részt az eseményen. Jelentkezés kizárólag a supthelifestyle@gmail.com e-mail címen lehetséges, ami regisztrációt is jelent egyben.

 

Futás

Július 18., szombat – Budapest

Egész napos futóünnep a Lupa-tónál, pontosabban valamennyi táv a tó körül teljesíthető. A legrövidebb, 5 kilométeres táv egy kört jelent, ennek ismeretében bárki kiszámolhatja, hogy 10, 15 vagy 20 kilométeren hányszor kell megkerülnie a tavat, de lehet indulni félmaratoni és 10 kilométeres váltóban is. Rajtidőpontok 9 és 14 óra között, kapunyitás 7 órakor, a helyszínen nevezni már nem lehet.

 

 

A Tisza-tó megkerülése 65 kilométer.

 

Futás, kerékpározás, kenuzás

Július 18., szombat – Tiszafüred

Szervezett teljesítménytúra a Tiszánál, 10 óra teljesítési időn belül kell egy órát kenuzni, 6 kilométert futni, majd 65 kilométert bringázni (ez utóbbi a Tisza-tó megkerülését jelent). Az eseményen legfeljebb százan vehetnek részt, az előnevezés július 16-án véget ér. Regisztráció a tiszato.bringa@gmail.com e-mail címen lehetséges. Közös indulás 9 órakor az Albatrosz-kikötőből, nevezési díj 4000 forint.

 

Futás

Július 18., szombat – Nyáregyháza

Brutálfutás – A tervezett útvonal három, egymástól jól elkülöníthető szakaszra bontható; terepfutás, erdei pálya és akadálypálya – utóbbi a helyi motokrosszpálya lesz, talaja homokos és köves, de a szervezők tesznek róla, hogy ez változzon. A pálya 7 kilométer hosszú, és 36 akadály várja a résztvevőket, a nap folyamán 9, 10.30, 12, 13.30, 15 és 16.30 órakor indulnak futamok, de ezúttal döntőfutamot nem rendeznek.

 

Kajakozás

Július 18–19., szombat-vasárnap – Baja

Tengeri kajakkal a Gemenci-Holt-Duna-ág árterében. Találkozó Baján, a délelőtti programra 9 órakor, a délutánira 13.30-kor. A részvétel 8900 forint, amely tartalmazza a kajak és a hozzá tartozó felszerelés díját (lapátok, mentőmellény, hullámkötény, igény szerint vízhatlan zsákok), illetve a túraszervezést és a túravezetés díját. A túrát minimum nyolc fő részvételével rendezik meg.

 

Túrázás, futás, kerékpározás

Július 18–19., szombat-vasárnap – Hajag-tető

Túlélőtúra a Magas-Bakonyban, nem kijelölt útvonalon. A túra központja a Hajag szívében található Ráktanya, ide bármikor visszatérhetnek a résztvevők pihenni, feltölteni készleteiket. Bármilyen saját térkép vagy GPS használata engedélyezett, közlekedési eszköz igénybevétele azonban tilos. A versenyre egyéni indulók vagy 2-8 tagú csapatok nevezhetnek, a csapatok egy-egy Magas-Bakony-turistatérképet kapnak. Három táv közül lehet választani, az úgynevezett Nagymedve 100, a Farkas 60, míg a Róka 30 kilométert jelent. Nevezés és további részletek a tajfutas@outlook.hu e-mail címen.

 

Futás

Július 18–19., szombat-vasárnap – Verőce

Harmadszor rendezik meg Verőcén az esti, éjszakai terepfutóversenyt a Duna-parton. Távok: 15, 27 és 50 kilométer. Részletek az info@hegyfutas.hu e-mail címen.

 

Kajakozás

Július 19., vasárnap – Dunaharaszti

Gyermekbarát vízitúra a Ráckevei-Duna-ág nádasaiban, három-négy órás evezéssel. Szakszerű túravezetés, tengeri kajakok, evezők, mentőmellények biztosítva lesznek, a túra 4000 forintba kerül. Találkozó a dunaharaszti hajóállomásnál, további részletek a kajakszafari.hu weboldalon tudhatók meg.

 

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

 

Ezek is érdekelhetnek

Hozzászólások

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Schwarzenegger elárulta, szerinte hogyan élhetünk hosszú ideig
Mint egy sosem látott világ: merülés a jég alá, egyetlen mély levegővel
Pókember-jelmezben mászott sziklát a brit erősember
Becsempészett motivációs rajz, extrém kihívások, pályacsúcs – Erős Tibor első 24 órás versenye
A futás miatt a Bükkhöz közel költözött, azóta jelentős versenyeken remekel

Videók

A rendőrök biztos nem örülnek neki, de így is át lehet bringázni egy hídon
Ha a vadvízi kajakozásnak vannak fokozatai, akkor ez a legerősebb
Mikor méterek döntenek életről és halálról: több mint százzal siklott át két épület között

Hegymászás

Varga Csaba az utolsó nyolcezresre indult, amelynek csúcsán még nem álltak magyarok
A Mount Everest első nagy tragédiája, amelyből semmit sem tanultunk
Amikor még a kaland volt a lényeg: egy könyv, ami közelebb hozza a hegymászást

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel
A világ legfélelmetesebb túrája: ki mer felmenni ezen a létrán?

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.