Heti aktuális: füstmentes túra a Gerecse 50

Szombaton a 38. Gerecse-túrát rendezik meg, amelyen ezúttal is hatalmas tömeg várható, s a korábbi évekhez hasonlóan az ötven kilométeres távot tilos kerékpárral vagy kutyával teljesíteni.

Túrázás

Április 27., szombat – Badacsony

Az idén már hatodik esztendeje, hogy egész évben vezetett túrákat szervez a Badacsonyi Céh Turisztikai Egyesület. Ezúttal 10 órai indulással az „Agárkosbor túra a Badacsonyon” elnevezésű túrán lehet részt venni és megismerni a kosborfélék vagy orchideafélék családjába tartozó védett növényfajt. Hatéves kor alatt ingyenes, 6 és 14 éves kor között 500 forint a nevezési díj, az ennél idősebbeknek egyaránt ezer forint. Jelentkezni a badacsonytomaj@tourinform.hu e-mail címen Árvai Gábor túravezetőnél lehet.

 

Futás

Április 27., szombat – Budapest

Előzd meg a fogaskerekűt! – Az idén nem kell szeptemberig várni Budapest egyik legrégebbi, szinte legendának számító sporteseményére, már áprilisban bárki megelőzheti a fogaskerekűt. Futva, kerékpárral, valamint túrázva egyaránt meghódítható a Széchenyi-hegy.

 

Túrázás

Április 27., szombat – Tatabánya

Gerecse 50 – Harmincnyolcadik alkalommal rendezik meg a nagy sikerű és rendkívül népszerű Gerecse-túrát. Ahogy a korábbi években, úgy most is tilos kerékpárral, valamint kutyával túrázni. A füstmentes túrán óriási tömeg várható, ezért türelemre is nagy szükség van.

 

Az ötven kilométeres túra alaposan megterheli a szervezetet

 

Futás

Április 27., szombat – Kővágóörs

Káli kalandfutás – Már tizenegyedik alkalommal rendezik meg a versenyt, amely falujárásokkal és – rendhagyó módon – duatlonnal (futás, bringázás) várja a jelentkezőket. A szervezők remélik, hogy néhány esztendő múlva hagyomány lesz a kétnapos káli sportnap.

 

Futás

Április 27., szombat – Ropolypuszta

Zselic trail – Kaposvártól csaknem 13 kilométerre szervezik a terepfutóversenyt. A három táv közül (6.5, 12.4, 17.2 kilométer) a haladók és a profik is megtalálják a nekik való kihívást. Az útvonalak csodálatos környezetben vezetnek, érdemes tehát futás közben figyelni.

 

Kerékpározás

Április 27–28., szombat-vasárnap – Ajka

Már a 4. Tour de Ajka következik – Az időfutam 13 órától egyenkénti indítással kezdődik, az 5.6 kilométeres táv rajtja és célja is az ajkai Jubileumi parknál van. A másnapi Ajka–Pápa–Ajka verseny (60 kilométer) 9.30-kor kezdődik, helyszíni nevezésre nincs lehetőség.

 

Futás

Április 28., vasárnap – Sárbogárd

Runbogárd futóverseny és családi nap az egy kilométeres távtól a félmaratoniig. Helyszíni nevezés nem lehetséges, ezért aki szeretne indulni, előző napig gondoskodjon róla. A forgalmasabb szakaszokon félpályás útlezárás és forgalomirányítók segítik a versenyzőket, de ezeken a szakaszokon is fontos a fokozott figyelem.

 

Futás

Április 28., vasárnap – Nagyatád

Wink Maraton. A rendezvény főtámogatója – különlegessé téve a díjazást – néhány szerencsés futónak lehetőséget biztosít, hogy Hsziamenben, Kínában részt vehessen a világ legnagyobb futóversenyén.

 

Futás

Április 28., vasárnap – Esztergom

Esztergom trail – Szép és változatos útvonal, remek hangulat, minden igényt kielégítő szolgáltatások, baráti árak jellemzik a versenyt, ráadásul a családtagoknak sem kell otthon maradniuk, mert még óvodásfutamot is indítanak a szervezők.

 

Futás

Április 28., vasárnap – Mór

Ezerjó félmaraton – Hatodik alkalommal állhatnak rajthoz a versenyzők. Az eddig megszokott 5, 10 és 21.1 kilométeres táv mellett a bátrabbak a móri borvidék településeit érintve a maratoni távot is teljesíthetik a változatos, lenyűgöző környezetben.

 

Futás

Április 28., vasárnap – Debrecen

Nagyerdei terepmaraton – A megméretés útvonala változó minőségű erdei ösvényeken, továbbá homokos és fekete földutakon vezet. A maratoni táv (42.26 kilométer) szintideje öt óra, de versenyt rendeznek a gyermekeknek is, akik 1.2 és 2.4 kilométeren tehetik próbára erejüket.

Ezek is érdekelhetnek

Hozzászólások

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Az érettségi miatt kihagyja az Eb-t, de a világbajnokságon nagy céljai vannak
Videók segítségül a Kinizsi Százas teljesítéséhez
Dilemmázik, melyiket erőltesse: az aszfalt az elsődleges, de terepen eredményesebb
Sportfesztiválok jönnek a diáksportban
A kínai nagy faltól az Antarktiszig: versenyek, élmények hét kontinensen

Videók

A rendőrök biztos nem örülnek neki, de így is át lehet bringázni egy hídon
Ha a vadvízi kajakozásnak vannak fokozatai, akkor ez a legerősebb
Mikor méterek döntenek életről és halálról: több mint százzal siklott át két épület között

Hegymászás

A Mount Everest első nagy tragédiája, amelyből semmit sem tanultunk
Amikor még a kaland volt a lényeg: egy könyv, ami közelebb hozza a hegymászást
Kihívástól függ, hogy futva, gyalogosan vagy kerékpárral járja a hegyeket

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel
A világ legfélelmetesebb túrája: ki mer felmenni ezen a létrán?

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.