Heti aktuális: kerékpárral a Tisza-tó körül

Vasárnap a klasszikus 65 kilométer mellett a bátrabbak 100 kilométer bringázásra is vállalkozhatnak, tömegrajt az Albatrosz csónakkikötőből. További fontosabb események a 14. hétről!

Futás

Április 3., szerda – Budapest

Krokodil-futás by night! Közösségi élmény 20 órai indulással, úgy kilenc kilométer megtételével. A mezőny együtt fut. Rajt az újpesti Óceánárok utcában lévő síiskolától.

 

Futás

Április 5., péntek – Szentendre

Éjszakai útvonalbejáró közösségi futás a szentendrei Lajos-forrástól. Találkozó a forrás parkolójában, indulás pontosan 20 órakor. A táv 19 kilométer, érinti a Bölcső-hegyet, Sikárost, Király-völgyet, Dobogókőt, az Öregvágást, a Lom-oldalt, majd visszaérkezés a Lajos-forráshoz. A részvétel ingyenes.

 

Futás

Április 5-7., péntek-vasárnap – Érd

Az ófalui résznél rendeznek 2030 perces váltófutást a gáton. Rajt péntek éjfélkor, az esemény vége pedig vasárnap 9.50-kor.

 

Túrázás

Április 6., szombat – Drégelypalánk

A jubileumi 20. Teleki Pál-emléktúrát rendezik meg a Börzsönyben. A négy távra (10, 20, 30 és 50 km) 7–14 óra között lehet rajtolni, a nevezési díj távoktól függően 300 és 1500 forint között változik. Bár ugyanaz a rendezvény, a rajthelyszínek különbözőek, erre érdemes figyelni. A két leghosszabb táv Drégelypalánk vasúti megállótól indul, de az 50 kilométeres Zebegényben, a Kós Károly-kilátónál ér véget, míg a 30 kilométeres Kóspallagon, a Kisinóc turistaháznál. Utóbbi helyszínről indul egyébként a 20 kilométeres túra Zebegényig, míg a legrövidebb távnál a zebegényi Kós Károly-kilátónál lesz a rajt és a cél is.

 

Túrázás

Április 6., szombat – Vértesszőlős

Forrástúrák a Gerecsében, három távon. A rövid táv 12 kilométer, nevezni 7 óra és 10.30 között lehet, s a cél 16 órakor zár. A középtávnál (26 km) 18 óra, hosszú távnál (48 km) 21 óra a végső célba érkezés ideje. Rajt és cél a Templom utca 56. szám alatt található sörözőben.

 

Kerékpározás

Április 6., szombat – Vácrátót

Könnyed, családias bringatúra a vácrátóti botanikus kertben. Indulás Rákospalota-Újpest vasútállomástól 9.30-kor, az út többnyire aszfalton, kis mértékben földúton vezet. A túra oda-vissza 66 kilométer, de lehetőség van vonattal visszatérni Budapestre. A botanikus kertben 2-3 óra szabadfoglalkozás, a tervezett maximális létszám 30 fő.

 

Túrázás

Április 6., szombat – Miskolc

Gyalogtúra a Bükk barlangjai között. Találkozó 8.30-kor Miskolcon, a Csanyikvölgyben a Sanofi-gyárral szemközti parkolóban. A Budapestről érkezők együtt utazhatnak vonattal a helyszínre. A hozzávetőlegesen 15 kilométer hosszú túrára indulás a túrára 9 órakor, menet közben ellátogatnak a Büdöspest-barlanghoz, a Kecskelyukhoz, a Szeleta-barlanghoz és az Udvarkő-barlanghoz is.

 

Futás

Április 6., szombat – Debrecen

Jótékonysági futás a Nagyerdő madaraiért, Debrecen páratlan élővilágának, egyre fogyatkozó madárvilágának védelmében. A rendezvény ingyenes, de regisztrációhoz (madarfutas@gmail.com) kötött. Az adományokból befolyt összeget madáretetők és téli madáreleség vásárlására fordítják a szervezők. Versenyközpont 500 méterre a temető sarkától, befelé az erdőben. Rajt 10 és 10.40 között folyamatosan, mert 1.5, 5 és 7.5 kilométeres távokon is lehet indulni.

 

Túrázás

Április 6., szombat – Gömörpéterfala, Szlovákia

Gyógynövénygyűjtő túra 9 órai indulással. Szükséges felszereléshez tartozik a kosár vagy papírtáska, metszőolló, jegyzetfüzet és íróeszköz. Nevezési díj öt euró, de 12 éven aluli gyerekeknek ingyenes. Rossz idő esetén elméleti oktatás tinktúrákról, gyógynövényekről, biokémiáról. Minden más információ Szvorák Bratyinka Zsuzsannától a medvesaljaesemenyek@gmail.com e-mail címen

 

Túrázás

Április 6., szombat – Badacsony

Egész évben vezetett túrákat szervez a Badacsonyi Céh Turisztikai Egyesület, idén már hatodik esztendeje. Ezúttal 10 órai indulással a Tóti-hegyre lehet felkapaszkodni. Hatéves kor alatt ingyenes, 6 és 14 éves kor között 500 forint a nevezési díj, idősebbeknek egyaránt ezer forint. Jelentkezni a badacsonytomaj@tourinform.hu e-mail címen Árvai Gábor túravezetőnél lehet.

 

SUP-ozás

Április 6., szombat – Pilismarót

Titokzatos és izgalmas látvány az öböl, amelynek egyik szegletében hajótemető, a másikban pedig csodás természeti adottságok láthatók. Supozva naplementét nézni pedig fantasztikus érzés, ezért aki szeretne részt venni egy 3-4 órás evezős túrán, meglesni a roncsokat, vízen ringatózva relaxálni, fotózgatni, s nem sajnál kifizetni mindezért 6000 forintot, Pilismaróton a helye – saját deszkával érkezőknek csak ezer forint. Találkozó 15 órakor az öbölben, a hajótemetőtől úgy 400 méterre.

 

Túrázás

Április 6., szombat – Budapest

Kalandozás az egész családnak egy mészkőhegy belsejébe, ahol számos védett növény és állat található a kőfejtőben és környékén. A környék geológiájáról árulkodnak az impozáns felszíni formák és sziklaalakzatok, a túra során az élő és élettelen természeti környezettel lehet megismerkedni. Találkozó 10 órakor a csillaghegyi HÉV-állomásnál, érkezés ugyanide 13 órára, a táv 4.5 kilométer, részvételi díj felnőtteknek 2000, gyerekeknek 1500 forint. Jelentkezni a túrára az erdoajandeka@gmail.com e-mail címen lehet.

 

Futás

Április 6., szombat – Budapest

Minden hónap első szombatján egy kör a Margitszigeten, kezdőknek és újrakezdőknek, kocogóknak és rendszeresen futóknak. Nevezési díj 2000 forint, rajt 10.20-kor a Hajós Alfréd Nemzeti Sportuszodától.

 

Túrázás

Április 6., szombat – Szentantalfa

Óbudavár–Nivegy-völgy 15! Három érintési pont lesz, színes térkép segítségével kell a távot teljesíteni. A túra útvonala titkos, csak a 17 és 18.30 óra közötti indításnál ismertetik a szervezők. A rajtnál házi pálinkát lehet kóstolni, a célban bográcsos vacsorára lehet jelentkezni.

 

Túrázás

Április 6., szombat – Sülysáp

Mackó-túra 25/15 – Két év szünet után újra Mackó-túra Sülysáp, valamint Mende között, a 25 kilométeres távnak immár tizennyolcadik alkalommal lehet nekiveselkedni. Új résztáv, továbbá kis útvonal-módosítás várja a régi és új résztvevőket, rajt a vasútállomástól 300 méterre.

 

Futás

Április 7., vasárnap – Maglód

Terepfutóverseny a helyi Hong Kong áruház melletti területen, 2.5, 5.4 és 15.6 kilométeren. Rajt a távolságok sorrendjében 10.15, 10.10 és 9.30 órakor.

 

Kerékpározás

Április 7., vasárnap – Tiszafüred

Tavaszi Tisza-tó-kerülő kerékpáros rendezvény, a klasszikus 65 kilométeren, de a bátrabbak 100 kilométert is tekerhetnek. Regisztráció a tiszato.bringa@gmail.com e-mail címen szükséges április 3-án éjfélig, helyszíni nevezés 8 órától, tömegrajt 9 órakor a tiszafüredi Albatrosz csónakkikötőből. Nevezési díj 65 kilométer esetében 2000, míg 100 kilométernél 2500 forint.

Futás

Április 7., vasárnap – Szigetszentmiklós

Miklósi futónap, idén már negyedszer, s már hat távon. A gyermekeknek elsősorban 500, 800 és 1000 méteren várják, míg a felnőttek a 3.5, 8 és 21 kilométer között választhatnak. Az ötven év feletti szeniorkorosztály szintén az 1000 méteres futamban indulhat. Versenyközpont a helyi sportcsarnoknál.

 

Futás

Április 7., vasárnap – Budapest

Pólus futónap, már 22. alkalommal esedékes Palota-kupa Budapest nyílt mezeifutó-bajnokság. Helyszín a Pólus center parkolója és a Szilas-patak partja. Igazolt versenyzők, amatőrök, szeniorok, felnőttek és kicsik is jelentkezhetnek. Az eseményt programok színesítik.

 

Futás

Április 7., vasárnap – Budapest

BUMM (Barátom, Ugyan Mozdulj Már!) hegyvidék maratoni és félmaratoni terepfutóverseny. Rajt-cél a KFKI sporttelepén, Konkoly-Thege Miklós út 29-33. A résztvevők 14.2, 21.1 vagy 42.2 kilométeres távok közül választhatnak. Rajtok a távoktól függően 9 és 10 óra között.

 

Túrázás

Április 7., vasárnap – Diósjenő

Nehéz, de élményekkel teli a Kámor legendája gyalogtúra, amely úgy 19 kilométert jelent a Börzsönyben. Indulás Diósjenőről 9.30-kor, az útvonal érinti Jenői-Závozt, Király-hegyet, a Kámori-rókalyukat, a Csánki-kertet és a Pénzásást. Tervezett maximális létszám 30 fő.

 

Futás

Április 7., vasárnap – Szombathely

Idén már a 3. Savaria félmaratoni versenyt rendezik meg, de a 21.1 kilométeres táv mellett lehetőség nyílik 5 vagy 10 kilométerre is nevezni. Versenyközpont: Tófürdő, Kenderesi út. Tömegrajt 11 órakor.

 

Túrázás

Április 7., vasárnap – Kiskovácsi

Ingyenes, de regisztrációhoz (trekk.hu/turanaptar/107) kötött túra, amelyen ezúttal a mélységeket lehet kutatni, nem a magaslatokat, mivel két patak menti szurdok, három dús vizű forrás mentén vezet az útvonal. Találkozó a Kiskovácsi kórháznál 9.15-kor, s visszaérkezés úgy 22 kilométer megtétele után, nagyjából 17 órakor ugyanide.

 

Futás

Április 7., vasárnap – Győrújbarát

Már a 24. Győrújbaráti Terepfutást rendezik idén a Sokorói-dombság emelkedőin és lejtőin. A távok nem változtak, vagyis a 800 méter gyermekfutás mellett 4, 7 és 21.1 kilométeres terepfutás, illetve a már kihagyhatatlan 3 kilométeres sörkrossz is várja a futókat. Versenyközpont a Győr Megyei Jogú Város gyermektáborában.

 

Futás

Április 7., vasárnap – Nagymaros

A Dunakanyar legnagyobb félmaratoni versenyét idén már harmadik alkalommal rendezik meg, ezúttal is legfeljebb 2000 fő részvételével. A Duna-part, a zebegényi Sárkánydomb, a Kós Károly-féle templom, illetve a Dőry-kastély minden futó számára élményt jelent. A három táv (5, 12, 21 km) rajtja a nagymarosi Fő téren lesz.

 

Túrázás

Április 7., vasárnap – Dömös

Szabó Miklós erdőmérnök bakancsos túrára hívja a természetjárókat, a cél nemcsak a távolság legyőzése, hanem a kikapcsolódás, az erdő ajándékainak megismerése, relaxáció a természetben. A táv 12 kilométer, indulás 10 órakor a dömösi parkolóból a Rám-szakadékhoz sziklafalak és vízcsobogás között, néhol létrákon haladva. Részvételi díj felnőtteknek 2500, gyermekeknek 1500 forint, de a túra csak 8 éves kortól ajánlott.

 

Futás

Április 7., vasárnap – Gödöllő

Első alkalommal rendezik meg Gödöllőn a Kastélyfutamot 2.5, 5.3, 10.6 és 21.1 kilométeres távokon. Rajt délben a két leghosszabb távon, illetve 12.10-kor az 5.3 kilométerre, majd 12.20-kor a legrövidebb távra. Rajt-cél a Martinovics utca, Ady Endre sétány szervizútja.

 

Futás

Április 7., vasárnap – Agárd

Tóparti futóparti a szabadstrand területén. Az eseményre 10 és 16 óra között kerül sor, közben már gyermekfutamok (300 és 1500 méter) is színesítik a programot. Fontos információ, hogy a frissítés a szokásos módon, a versenyzők által szolgáltatott „batyukból” valósul meg.

Ezek is érdekelhetnek

Hozzászólások

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Az érettségi miatt kihagyja az Eb-t, de a világbajnokságon nagy céljai vannak
Videók segítségül a Kinizsi Százas teljesítéséhez
Dilemmázik, melyiket erőltesse: az aszfalt az elsődleges, de terepen eredményesebb
Sportfesztiválok jönnek a diáksportban
A kínai nagy faltól az Antarktiszig: versenyek, élmények hét kontinensen

Videók

A rendőrök biztos nem örülnek neki, de így is át lehet bringázni egy hídon
Ha a vadvízi kajakozásnak vannak fokozatai, akkor ez a legerősebb
Mikor méterek döntenek életről és halálról: több mint százzal siklott át két épület között

Hegymászás

A Mount Everest első nagy tragédiája, amelyből semmit sem tanultunk
Amikor még a kaland volt a lényeg: egy könyv, ami közelebb hozza a hegymászást
Kihívástól függ, hogy futva, gyalogosan vagy kerékpárral járja a hegyeket

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel
A világ legfélelmetesebb túrája: ki mer felmenni ezen a létrán?

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.