Heti aktuális: Zúzmara a Hungexpón

Az új esztendő első nagyobb szervezésű futóversenyét idén már ötödik alkalommal rendezik meg különböző távokkal és azok kombinációival is. Egyéb fontosabb sportesemények a 2. hétről!

Futás

Január 11., szombat – Pilisborosjenő

Tizenkét óra körözés a pilisborosjenői Művelődési Ház–Nagy-Kevély útvonalon. Egy kör hét kilométer, 350 méteres szintemelkedéssel, a résztvevők teherbírásuknak megfelelően választhatják meg, mennyi kört teljesítenek. Az esemény bevételét a Pilisborosjenői Általános Iskola szabadtéri színpadának elkészítésére ajánlják fel.

 

Kajakozás, kenuzás

Január 11., szombat – Hévíz

Egynapos vízitúra stabil kenuban vagy tengeri kajakban. A szervezők indulás előtt rövid, de alapos sportoktatást, baleset-megelőzési, illetve természetvédelmi tájékoztatót tartanak, úszótudás nélkül a mentőmellény viselése kötelező. Találkozó 10.30-kor a Castrum kemping melletti parkolóban, vízre szállás 11.45-kor. A Hévíz patak hozzávetőlegesen 10 kilométer hosszú, pihenőkkel együtt a táv könnyedén teljesíthető 2-3 óra alatt. Kikötés után a szervezők meleg teát, forralt bort kínálnak, de a program a hajók lemosásával, összepakolásával fejeződik be. Kezdő és haladó kajakosok két-, míg a profik egyszemélyes hajókban evezhetnek. Részvételi díj túrakenuval felnőtteknek 5900, gyermekeknek 14 éves korig 4900 forint, míg kajak esetében egységesen 6900 forint. Az ár tartalmazza a szervezést, az oktatást, a felszerelések használatát, a sofőrtranszfert, a teát és a forralt bort, illetve a belépőt a nemzeti park területére. Jelentkezni az info@indian-vizitura.hu e-mail címen lehet.

 

Futás

Január 11., szombat – Tihany

A terepfutókra 8 és 15 kilométeres táv vár, kutyával is lehet indulni, sőt a 8 kilométert nordic walkinggal is meg lehet tenni. A helyi bencés iskolánál lehet a rajtcsomagokat átvenni, start a 8 kilométerre vállalkozóknak 10.30-kor, a 15 kilométer esetében 11 órakor.

 

Kajakozás

Január 11., szombat – Hévíz

Találkozó 9 óra előtt a Hévízi-tónál, majd három-négy órás evezés következik a Hévíz patakon tavirózsák, hattyúk és vadkacsák között, a táv hozzávetőlegesen 10 kilométer, a kiszállónál forralt bor és forró tea várja a kajakosokat. A túrára korlátozott létszámban fogadják el a jelentkezéseket, a túravezetés és felszerelés bérleti díja 8900 forint, amely a nemzeti park engedélyének díját tartalmazza.

 

Futás

Január 12., vasárnap – Budapest

Már az 5. Zúzmara Futófesztivált rendezik meg, a Hungexpo területén 5 és 10 kilométeres, illetve félmaratoni táv közül lehet választani, sőt mindezek kombinációira is lehet nevezni. A csarnok adottságai nem teszik lehetővé egy klasszikus, hosszú rajtegyenes kiépítését, ezért a szervezők különböző időzónák kialakításával próbálják megkönnyíteni a versenyzők futását. A pontos részletekről a helyszínen lehet tájékozódni.

 

 

Kajakozás

Január 12., vasárnap – Hévíz

Találkozó 9 óra előtt a Hévízi-tónál, majd három-négy órás evezés következik a Hévíz patakon tavirózsák, hattyúk és vadkacsák között, a táv hozzávetőlegesen 10 kilométer, a kiszállónál forralt bor és forró tea várja a kajakosokat. A túrára korlátozott létszámban fogadják el a jelentkezéseket, a túravezetés és felszerelés bérleti díja 8900 forint, amely a Nemzeti Park engedélyének díját tartalmazza.

 

Futás

Január 12., vasárnap – Balatonalmádi

Rajt 11 órakor a helyi Pannónia Kulturális Központtól, cél ugyanitt. A gyermekfutam (700, 1400 és 2100 méter) rajtja 11.30-kor! A terepfutóverseny útvonala a központból indul fel az Óvári-kilátóhoz, majd a Vödör-völgy tetején lévő erdei gerincúton a szentkirályszabadjai vadászházig vezet, onnan a Vödör-völgyben vezető kerékpárúton, a régi vasúti nyomvonalat, majd a zöld turistajelzést követve vissza Balatonalmádiba. Az útvonalat narancssárga szalagozás jelöli.

 

Futás

Január 12., vasárnap – Budapest

Panorámakör a Hármashatár-hegyen, ami nagyjából kilenc kilométert jelent. Találkozás a Fenyőgyöngye vendéglő előtti parkolóban (1025 Budapest, Szépvölgyi út 155.), indulás 9.30-kor. Nem verseny, a résztvevők egymást bevárva futnak.

 

Futás

Január 12., vasárnap – Felsőtárkány

A háromfordulós Tárkányi Hegyifutó-sorozat második futamát rendezik meg. Tömegrajt 11 órakor a Faluháznál, egy kör 4900 méter, s a különböző életkornak megfelelően lehet egy, kettő vagy négy kört teljesíteni. A rajt után az első 400 métert aszfaltozott úton lehet megtenni, azt követően azonban az egykori erdei kisvasút nyomvonalát követve jó minőségű dózerolt út várja a futókat. Csak az első három helyezett kap oklevelet, de a három fordulót teljesítők egyaránt emblémázott pólót kapnak, az előző fordulót december 8-án rendezték meg, míg a harmadikra február 9-én kerül sor.

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM

Ezek is érdekelhetnek

Hozzászólások

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Az érettségi miatt kihagyja az Eb-t, de a világbajnokságon nagy céljai vannak
Videók segítségül a Kinizsi Százas teljesítéséhez
Dilemmázik, melyiket erőltesse: az aszfalt az elsődleges, de terepen eredményesebb
Sportfesztiválok jönnek a diáksportban
A kínai nagy faltól az Antarktiszig: versenyek, élmények hét kontinensen

Videók

A rendőrök biztos nem örülnek neki, de így is át lehet bringázni egy hídon
Ha a vadvízi kajakozásnak vannak fokozatai, akkor ez a legerősebb
Mikor méterek döntenek életről és halálról: több mint százzal siklott át két épület között

Hegymászás

A Mount Everest első nagy tragédiája, amelyből semmit sem tanultunk
Amikor még a kaland volt a lényeg: egy könyv, ami közelebb hozza a hegymászást
Kihívástól függ, hogy futva, gyalogosan vagy kerékpárral járja a hegyeket

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel
A világ legfélelmetesebb túrája: ki mer felmenni ezen a létrán?

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.