Argentin kedvenc: marhahúsos empanada

Sorsdöntő meccs előtt állt június 30-án az argentin labdarúgó-válogatott: Lionel Messiék Franciaország ellen mérkőztek a vb-nyolcaddöntőben. Bár Argentínában a mérkőzés időpontjában délelőtt 11-et mutatott az óra, így a helyiek egy nagy tál marhahúsos empanadával az ölükben ülhettek a tévé elé szurkolni.

Hozzávalók:

A töltelékhez:
1 db vöröshagyma
2 gerezd fokhagyma
kevés olaj
35 dkg darált marhahús

bors
római kömény
pirospaprika
3 dl húsleves
1 dl paradicsomlé
1 db főtt tojás

A tésztához:
25 dkg liszt
5 dkg olvasztott vaj
1 dl víz
1 tk só

Elkészítés:
Az apróra vágott vöröshagymát és fokhagymát olajon üvegesre pároljuk, hozzáadjuk a darált húst, sózzuk, borsozzuk, római köménnyel ízesítjük, és megszórjuk kevés pirospaprikával. Hozzáöntjük a húslevest és a paradicsomlevet, és addig főzzük, míg elfő a leve, a szósz pedig jól besűrűsödik. A főtt tojást összetörjük villával, és hozzákeverjük a töltelékhez.

A tésztához a lisztet elkeverjük a sóval és az olvasztott vajjal, majd apránként hozzáadjuk a vizet, és összegyúrjuk. Miután jól összeállt a tészta, lisztezett felületen 2-3 milliméter vékonyra kinyújtjuk, majd egy pogácsaszaggatóval vagy bögrével köröket szaggatunk. A tölteléket a körökre halmozzuk, majd a tésztát félbehajtjuk, a végeit jól összenyomjuk. A töltött empanadákat sütőpapírral bélelt tepsibe rakjuk, a tetejüket felvert tojással megkenjük és előmelegített sütőben aranybarnára sütjük.

Miért ajánljuk?
Ha szereted a marhahúsos ételeket, ezt ki kell próbálnod, ráadásul ha az argentinoknak szurkolsz, pláne nem hagyhatod ki. Az empanada ugyanis az argentinok egyik nemzete étele.

Ezek is érdekelhetnek

Hozzászólások

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Tippek a túrahátizsák könnyítéséhez
Az érettségi miatt kihagyja az Eb-t, de a világbajnokságon nagy céljai vannak
Videók segítségül a Kinizsi Százas teljesítéséhez
Dilemmázik, melyiket erőltesse: az aszfalt az elsődleges, de terepen eredményesebb
Sportfesztiválok jönnek a diáksportban

Videók

A rendőrök biztos nem örülnek neki, de így is át lehet bringázni egy hídon
Ha a vadvízi kajakozásnak vannak fokozatai, akkor ez a legerősebb
Mikor méterek döntenek életről és halálról: több mint százzal siklott át két épület között

Hegymászás

A Mount Everest első nagy tragédiája, amelyből semmit sem tanultunk
Amikor még a kaland volt a lényeg: egy könyv, ami közelebb hozza a hegymászást
Kihívástól függ, hogy futva, gyalogosan vagy kerékpárral járja a hegyeket

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel
A világ legfélelmetesebb túrája: ki mer felmenni ezen a létrán?

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.