Kalandvágy

Ungvári: de hol a mentőhelikopter?

Egyszer a maratoni is összejön Ungvári Miklósnak, de a nagy kalandon már túl van: csoda, hogy ép bőrrel megúszta, amikor nem a legjobb felszereléssel akart lesíelni a híres Vallée Blanche túrán.

Igazi örökmozgónak tartja magát olimpiai ezüstérmes cselgáncsozónk, Ungvári Miklós, aki szíve szerint a nap huszonnégy órájából tizennyolcat sporttal, a többit alvással töltene el. „Izgágasága” hatékony eszköz a felkészülésében is, mert mint mondja: a több évtizedes edzésmonotonitásból mindig ki tudja zökkenteni, ha más sportágak felé is kacsingat. Rendszeresen indul díjugrató- és díjlovasversenyeken, vadászik, kerékpározik, motorozik, de velünk most három sportág, a síelés, a vitorlázás és a futás élményeit osztotta meg.

Előbbiben egy hajmeresztő kalandot élt meg, amikor befizetett a Vallée Blanche sítúrára, amely négy-öt órás, életre szóló élményt adott neki.

„Hát, mit mondjak? A végén hálát adtam a sorsnak, hogy ép bőrrel megúsztam, ahogy jöttem a pályán, csak azt hajtogattam magamban: »Fantasztikus! Jézusom! Fantasztikus! Jézusom!« Egy baráti társaság »fűzött meg« erre a síelésre, ami gyakorlatilag egy extrém túra volt. A csúcsról egy kötélen kell lemászni a kiindulási pontra, s voltak helyek, ahol jó öt-hat méteres hófalak mellett siklottunk. Már aki tudott siklani, mert én a kis carving lécemmel sokszor belesüllyedtem a hóba.

Az én felszerelésemet nem erre találták ki, rendesen kellett combbal dolgoznom, hogy épp bőrrel megússzam.

Pedig nem árultam zsákbamacskát az elején, amikor megkérdezték, tudok-e síelni. Mondtam, dehogy tudok, dzsúdózni sem tudok, de majd felmegyek, és leevickélek valahogy. Hát, így is történt. Igaz, hogy közben egy francia csoport tagjai rám akarták hívni a mentőhelikoptert, mert estem-keltem, s inkább úsztam a hóban, mint síeltem, de a végére csak belejöttem.”

Ungvári Miklós téli élményéből gyorsan át is ugrottunk a nyárba, hiszen nemrégiben Lájer Tamás vitorlázóval közösen vágott neki a Balatonnak. Kiváló cselgáncsozónknak abban a szerencsében volt része, hogy kipróbálhatott egy igazi versenykatamaránt.

„Nagyszerű élmény volt egy igazi profitól tanulgatni a vitorlázás csínját-bínját, bár egy színtévesztő rendesen megszenvedett volna abban a kötélrengetegben, amely a hajón volt.

Lehetőséget kaptam arra is, hogy kiálljak az úgynevezett papucsba, s egyensúlyozzam a hajót, kiemeljem az egyik oldalát, úgy, ahogyan a profik csinálják a versenyeken.

Imádtam ezt a napot, és biztos vagyok benne, hogy a közeljövőben még megfordulok néhányszor ilyen hajón.”

Ennyit az élvezetekről. Most pedig jöjjön a munka, vagyis a futás, amely Ungvári Miklós mindennapjainak a része. A felkészülésétől függ, hogy éppen mennyit teljesít, milyen programot „fut”. Télen, az alapozó időszakban a hosszabb futások, a versenyeket megelőző időszakban a pörgős, rövid futások, fartlekek, sprintek váltogatják egymást, hogy fejlessze a robbanékonyságát.

„Vannak olyan futóedzések, amelyekkel tökéletesen lehet modellezni a dzsúdós küzdelmet: négy perc futás gyorsításokkal, lassításokkal, kevés pihenőszakasszal, ami szinte akkora terhelést ad, mint egy küzdelem a tatamin – mondta Ungvári, aki egyébként hobbiból is fut. Eddig hivatalosan három félmaratonit teljesített, s ott van a bakancslistáján egy maratoni futás is. – Azt mondják, a maratonira meg kell érni. Nos, az érésemmel semmi gond sincs, a felkészüléssel annál inkább. De majd arra is szakítok időt valamikor.”

Hozzászólások

Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.