Spartathlonból sosem elég

Szeptember utolsó hétvégéjén 23. alkalommal áll rajthoz Lőw András az athéni Akropolisz lábánál a világ egyik legautentikusabb futóversenyén. Élménybeszámolóját szerdán tartja Szekszárdon.

A 246 kilométer hosszúságú ultrafutásra Lőw András már akkor bérletet váltott, amikor Magyarországon ennek a versenynek a létezéséről még sokan nem is tudtak. Szinte az elsők között lett magyar teljesítő a klasszikussá vált görög ultrán, azokban az időkben, amikor még nem volt túljelentkezés és várólista.

Az Athéntól Spártáig tartó, végeláthatatlannak tetsző futás hazai ismertsége egyértelműen 2017. április 4-hez köthető. Az ultrafutás és a Spartathlon népszerűségének robbanásszerű növekedésében ugyanis vitathatatlanul köze van Simonyi Balázs ultrafutó filmrendezőnek, akinek Ultra című dokumentumfilmjét ezen a napon mutatták be.

A rendező amellett, hogy szintén ultratávú futóversenyek rendszeres résztvevője, mi több, maga is hatszoros Spartathlon-teljesítő, filmjében kendőzetlen őszinteséggel hozta közelebb a társadalomhoz az ultrafutás minden báját. Így nem csoda, hogy mind a sportág, mind a film alapját adó futóverseny, a Spartathlon körül akkora a felhajtás, hogy a film főszereplőivel és stábtagjaival rendezett közönségtalálkozókon telt ház van a művészmozikban, a Spartathlonra pedig már csaknem tízszeres a túljelentkezés Magyarországról.

 

A Spartathlon az elmúlt években az egyik legnépszerűbb ultrafutóversennyé nőtte ki magát.

 

Mennyire „hibáztatható” Simonyi Balázs és az Ultra az ultrafutás már-már rögeszmévé válása miatt? Miként lehet minimális felkészüléssel odaállni egy Athén–Spárta közötti távolság leküzdésére? Többek között ezekre a kérdésekre is választ kaphatnak az érdeklődők, akik meghallgatják Lőw András és Simonyi Balázs beszélgetését, amelyet a Korinthosz.hu verseny főszervezője, Márkus István „Öcsi” kezdeményezésére rendeznek meg július 10-én, szerdán 18 órától a szekszárdi Gyűszűbirtokon.

A belépő ára 500 forint, és nincs kötve előzetes regisztrációhoz. Minden érdeklődőt szeretettel várnak!

Hozzászólások

Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.