Juhász István hatodik bajnoki címe

A Hungaroringen rendezett magyar bajnokságon a versenyzők hat versenyszámban mérték össze tudásukat és erejüket, s a bajnok mellett egy tizenhat esztendős fiú is kiemelkedett a mezőnyből.

Szombaton, július 14-én rendezték meg a Hungaroringen a Stihl Timbersports magyar bajnokságot sportfavágásban. Juhász István hatodik bajnoki címét szerezte meg, sőt a hat versenyszám közül csak stock saw-ban és spring boardban előzték meg. Bozsó Zoltán ezüst-, míg Hamvasi Ferenc bronzérmet szerzett, de a mezőnyből kiemelkedett a mindössze 16 esztendős Strúbel Bence, aki több versenyszámban édesapját, Strúbel József „Dedit” is megelőzte.

Juhász István (középen) mellett Bozsó Zoltán ezüst-, míg Hamvasi Ferenc bronzérmet szerzett. Fotók: clairandcurtis.com

A VERSENYSZÁMOK

standing block chop
Ez a versenyszám a fa fejszével történő kivágását szimulálja. A cél egy fémtartóban függőlegesen rögzített, 30 centiméter átmérőjű tuskó lehető leggyorsabb elvágása két oldalról. A fejsze pontos irányítása, valamint az erős lendítés és csapás a legfontosabb, a legjobbak 13 másodperc körül végeznek.

underhand chop
Miként a kivágott fa feldarabolásakor, itt is cél a vízszintesen rögzített, 32 centiméter vastag tuskó mindkét oldalról történő átvágása fejszével. A versenyző a fatörzsön áll, de ha csak egyik oldalról hasítja a fát, a versenybírók kizárják. A legjobbak 15 másodpercnél kevesebb idő alatt végeznek a feladattal.

A törzset mindkét oldalról muszáj hasítani

single buck
Cél egy fakorong (cookie) levágása egy csaknem két méter hosszúságú, egyemberes fűrésszel egy vízszintesen rögzített, 46 centiméter vastag tuskóból. A sportoló ritmusa és dinamikája meghatározó, de a fűrész jobb csúszása érdekében a fát olajkeverékkel fújják be, s a versenyző segítője éket helyezhet be a tuskó és a cookie közé. Az élsportolóknak a feladat teljesítéséhez 10 másodperc körüli időre van szükségük.

A single buck versenyszámban meghatározó a favágó ritmusa és dinamikája

stock saw
A versenyzők egy profi Stihl fűrésszel, az új MS 661 C-M modellel versenyeznek. A startpisztoly eldördülése után a fűrésszel át kell vágni a 40 centiméter vastag tuskót, majd a vágásra kijelölt részen egy alsó és felső vágással két cookie-t kell levágniuk. A korongok mérete előre megszabott vastagságú lehet, ellenkező esetben a versenyzőt diszkvalifikálják. Az élsportolók 10 másodperc körüli idővel végeznek.

springboard
A függőlegesen rögzített fatörzsre két pallót helyez a favágó, akinek célja a törzs csúcsára rögzített, 27 centiméter átmérőjű tuskó elvágása. A technikát eredetileg az észak-amerikai erdei munkások használták, hogy az akár méteres magasságú gyökérzet fölé kerüljenek. A start után a versenyző vállmagasságban nagyjából 10 centiméter mély „zsebet” vág a törzsbe fejszével, majd behelyezi az első palló csúcsát. Ekkor a pallóra mászva kell kialakítani a második mélyedést, amely nagyjából két méter magasságban lehet, s erre állva kezdhető meg a csúcsra rögzített tuskó elvágása. A tuskó kétoldali hasítása ezúttal is kötelező. A springboardot a versenyszámok királyának is nevezik, mert a favágónak nemcsak precíz technikára és erőre, hanem egyensúlyérzékre és ügyességre is szüksége van. Nemzetközi szinten a szintidők 40 másodperc alatt maradnak.

Hamvasi Ferenc (balra) a versenyszámok királyával birkózik

hot saw
A tuningolt motorfűrész egy a hószánokra, nagy teljesítményű motorkerékpárokra jellemző 60–80 lóerős, egy egycilinderes kétütemű motorral rendelkezik, speciális, gyakran a sportoló által átszerelt eszközök ezek. Kizárólag versenyzésre használhatók, mert a gép nyugodt vezetéséhez nagy erőkifejtés szükséges, valamint a gépek hűtés nélküliek, ezért hosszabb munkavégzésre alkalmatlanok. A hot saw-k súlya eléri a 30 kilogrammot, a fűrészlánc sebessége pedig akár 250 km/h is lehet. A fűrészek ára 5000 euró.

 

 

 

Ezek is érdekelhetnek

Hozzászólások

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Pókember jelmezben mászott sziklát a brit erősember
Becsempészett motivációs rajz, extrém kihívások, pályacsúcs – Erős Tibor első 24 órás versenye
A futás miatt a Bükkhöz közel költözött, azóta jelentős versenyeken remekel
Lemma először nyert, Obiri címet védett Bostonban
Megvannak a hazai bajnokok, jöhet a világbajnokság

Videók

A rendőrök biztos nem örülnek neki, de így is át lehet bringázni egy hídon
Ha a vadvízi kajakozásnak vannak fokozatai, akkor ez a legerősebb
Mikor méterek döntenek életről és halálról: több mint százzal siklott át két épület között

Hegymászás

Varga Csaba az utolsó nyolcezresre indult, amelynek csúcsán még nem álltak magyarok
A Mount Everest első nagy tragédiája, amelyből semmit sem tanultunk
Amikor még a kaland volt a lényeg: egy könyv, ami közelebb hozza a hegymászást

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel
A világ legfélelmetesebb túrája: ki mer felmenni ezen a létrán?

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.