Itt az ősz, és annak színes viadalai

Az ősz talán a terepfutás legszebb időszaka. Az erdő csodálatos, varázslatosak a színek, még többnyire kellemes idő várja az embert. Az őszi futóversenynaptárból szemezgettünk.

Nagy-Kevély és egri vár
Itt is van nyitányként a Budapest Sportiroda hétvégi (október 27.) terepversenye, az Intersport Terepfutás és Túranap, amely illeszkedik a szervezők FélmaratonMánia sorozatába, ez az őszi versenyek második állomása. a terepfutás során a nevezők 21, illetve a 31 kilométeres táv közül választhatnak. Lehetőleg minél gyorsabban, hiszen limitált az indulói létszám: a félmaratonin 750-en, a 31 kilométeren 250-en indulhatnak. A Csillaghegyről induló verseny érinti a Nagy-Kevélyt és az „egri várat” is is, gyönyörű turistaútvonalon halad végig a verseny, amelynek kiegészítő része a Túranap is, 9, 21.2, illetve 31.2 km-en gyalogolhatnak, túrázhatnak a családtagok, barátok, a túrasport szerelmesei.

Ki a Bakony ura?
A Veszprémi Bridzs és Tájékozódási SE egy egész szezonon átívelő hegyifutó-sorozattal várja a terepeseket, külön díjazzák a Bakony futója pontverseny győzteseit. Az egyesület októberben és novemberben is kínál terepversenyt. Az október 28-i Bakony Teteje félmaratoni és Kakas-hegy trail igazi kihívást jelentő félmaratoni terepfutóverseny. Fenyőfőről indulva, a piros sáv jelzésen hódítják meg a futók a Bakony tetejét, a Kőris-hegyet, majd lefelé a Bécsi-árok melletti gerincen és a zöld sáv jelzésen a Bakony északi gerincein hullámozva térnek vissza Fenyőfőre. Ezen a versenyen rendeznek 6.2 km-es viadalt, vagyis a Kakas-hegy trailt, amelyen a félmaratonira még nem „érettek”, vagy sérülésükből visszatérő futók tudnak rajtolni, illetve a gyerekek számára 1.5 km-es futamot is rendeznek. November 11-én pedig jön a hagyományos, 11. Bakony félmaratoni, amelynek útvonala Zirc–Csesznek, a csodálatos Cuha-szurdokon halad át és a futók Cseszneken, a vár alatt érkeznek célba. Ez a Magas-Bakony talán legszebb és legnépszerűbb terepfutóversenye, amely során több ponton is át kell kelni a Cuha patakon. Az elmúlt években akkora volt az érdeklődés a verseny iránt, hogy 500 fős létszámlimitet kellett bevezetni annak érdekében, hogy mindenki számára igazi élmény maradhasson a verseny.

Itt a piros, hol a piros…
És akkor jöjjön a terepfutás hazai non plus ultrája, a Piros 85, amely terepfutók számára olyan legendás kihívás, mint triatlonban a nagyatádi ExtremeMan-verseny. Hogy miért? A 86.7 km, a 3200-as szintkülönbség és a 15 órás szintidő önmagáért beszél.

Kőkemény felkészülést igénylő, amilyen csodálatos, olyan hosszú is, s ebben a hosszúságban benne van minden, amitől a futás olyan fájdalmasan gyönyörű.

November 3-án reggel 8.30-kor ismét elindul a mezőny a budapesti Csillagház Általános Iskolából, hogy a végén együtt örülhessen minden teljesítő a budaörsi Hermann Ottó Általános Iskolában. A mezőnyben több magyar spartathlonos is rajthoz áll, s ott lesznek a pályacsúcsot tartók is, vagyis Tiricz Irén (8:36:14, 2017) és Muhari Gábor (7:24:01, 2016) is. A verseny egyébként a túrázók számára is nagy kihívás, van lehetőség résztáv teljesítésére is, így 20, 50 és 65 kilométeren is indulhatnak a versenyzők.

A Piros 85 keretében a túrázók is megtalálhatják a maguk kihívását

Végezetül Vértes és Naszály
És végezetül kanyarodjunk át a Vértesbe, valamint a Naszály-hegyre. Előbbin november 4-én rendezik meg az ENSPORT Vértes Trailt, amelyen 10.5, 20.5 és 30.5 kilométeren indulhatnak a futók. A verseny központja a móri Wekerle Sándor Szabadidőközpont lesz. November 18-án pedig a létszámlimitált Naszály Trail várja a versenyzőket, amelyen három helyszínről, három útvonalon, 11.9 km-en, 19.2 km-en, valamint 25.5 km-n keresztül lehet felérni a csúcsra. Utóbbi verseny nehéz terepen zajlik, megfelelő fizikai és mentális felkészülést igényel.

Ezek is érdekelhetnek

Hozzászólások

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Pókember jelmezben mászott sziklát a brit erősember
Becsempészett motivációs rajz, extrém kihívások, pályacsúcs – Erős Tibor első 24 órás versenye
A futás miatt a Bükkhöz közel költözött, azóta jelentős versenyeken remekel
Lemma először nyert, Obiri címet védett Bostonban
Megvannak a hazai bajnokok, jöhet a világbajnokság

Videók

A rendőrök biztos nem örülnek neki, de így is át lehet bringázni egy hídon
Ha a vadvízi kajakozásnak vannak fokozatai, akkor ez a legerősebb
Mikor méterek döntenek életről és halálról: több mint százzal siklott át két épület között

Hegymászás

Varga Csaba az utolsó nyolcezresre indult, amelynek csúcsán még nem álltak magyarok
A Mount Everest első nagy tragédiája, amelyből semmit sem tanultunk
Amikor még a kaland volt a lényeg: egy könyv, ami közelebb hozza a hegymászást

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel
A világ legfélelmetesebb túrája: ki mer felmenni ezen a létrán?

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.