Terepfutás

Sült kolbásszal a Marson

Több mint ötszáz résztvevővel rendezték meg március 3-án, vasárnap a 3. Gánt Trailt, amelyen profi szervezés, vidékies hangulat és vendégszeretet várta a versenyzőket. Nedjalkov Bea is rajthoz állt, és megosztotta velünk élményeit.

„Vigyázz magadra, élvezd az utat, légy önmagad, halld a csendet!”

Ezekkel a szavakkal indított bennünket útnak a lágyan szemerkélő esőben a „magyar hang”, Magyar Norbi a 3. Gánt Trail rajtjában. Ahogy álltam a rajtzónában 17 hónappal a legutóbb lefutott versenyem után – túl egy sérülésen és több hónapnyi kényszerpihenőn, az újrakezdést követően – fantasztikus érzés kerített hatalmába. Újra itt vagyok. Megjöttem. Amióta láttam Szász Norbertnek az ikonikus bauxitbányában Lubics Szilviről készített képeit, vágytam ide versenyezni, de tavaly az influenza legyőzött, így akkor csak a férjem szurkolójaként élhettem át azt a leírhatatlanul kedves vendéglátást, amelyben az idén részem volt.

A versenyközpont területén a futókat és szurkolókat forró tea, friss lángos, sült kolbász, rántott hús, bográcsban készült babgulyás és húsos káposzta várta, amelyeket mind a településen élő helyiek készítettek Spergelné Rádi Ibolya polgármester asszony szervezésének köszönhetően. A lakodalmi étkek elfogyasztásához azonban le kell futni a távot, amelynek útvonala 13 kilométeren egy, 25 kilométeren – értelemszerűen – két körből állt össze. Én az előbbit választottam.

 

Nedjalkov Bea élménybeszámolót tartott, míg férje a hosszabb távon új pályacsúccsal nyert.

 

A Vértes déli lankáin Skoff Gábor versenyszervező és csapata, az Alba Triatlon SE önkéntesei a terep adottságainak figyelembevételével igyekeztek olyan pályát kialakítani, amelyen a kezdő(bb) futók is sikerélménnyel térnek haza, de a rutinosabb versenyzők számára is tartogat kihívásokat.

A rajtot elhagyva személyesen Csanyától kaptam szerencsepacsit, majd Gábor, a főszervező is buzdított, így a kezdőlendület meg is érkezett. A középmezőnyből rajtoltam, nem volt szándékomban előzgetni, szerettem volna gyönyörködni a tájban, nézelődni és élvezni, hogy új, eddig számomra ismeretlen útvonalat fedezhetek fel. A második nagyobb emelkedő megmászását követően elénk is tárult a csodálatos, zöld színben pompázó Vértes, majd pár perc elteltével a Marson, vagyis a bauxitbánya területén találtuk magunkat. Az űrbéli táj csodáját az esőillat még hangulatosabbá varázsolta. A bányából kiérve mosolyogtunk a fotósokra, majd átfutva egy erdészeti úton, kiértünk egy gyönyörű rétre, ahol már a nap is előbújt. A frissítő állomás önkéntesei 8 kilométernél vártak bennünket bőséges kínálattal. A pont után, éles balkanyart követően újabb emelkedő következett, majd egy csoda szép, köves, technikás szakasz után már csak lefelé kellett futni, át egy réten, amikor megláttuk a templom tornyát, ahol éppen a vasárnapi misét követő harangszó zengett. Az utolsó kanyar a faluhoz vezetett, de meglepetésként még tartogatott egy kisebb emelkedőt is, amelynek leküzdését követően már látszott a célegyenes, ahol anyukám és Nóra kutyánk várt. A célban Norbi mindenkit név szerint, külön köszöntött, de jobban megdöbbentem, hogy a 148 női induló között a 12. helyen végeztem.

Csodálatos élmény volt ismét ilyen hangulatban futni, egy pályán a férjemmel, aki a célba érkezésem örömét még megkoronázta: az elmúlt évhez hasonlóan ismét győzött – új pályacsúccsal – a hosszabb távon. Most már jöhetett a fejedelmi lakoma!

Köszönöm a meghívást Skoff Gábornak. Jövőre is ott leszünk!

Hozzászólások

Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.