Transalpine Run: közel a végéhez

A pihenőnapnak nevezett 7.8 kilométeres sprintszakaszt követően csütörtökön ismét közel maratoni távot teljesítettek a még versenyben lévők. Több csapat eredményét befolyásolják a sérülések.

Az erdélyi magyar páros, Erős Levente és Gábos Szilárd csapata, Levente combizomhúzódása miatt kénytelen volt feladni a közös küzdelmet, de a szervezők engedelmességének és a versenyszabályzatban foglaltaknak köszönhetően a pár másik tagja, Szilárd a magyar vegyespároshoz, a Coffeerun Hungary versenyzőihez Kertész Katához és Szigeti Csabához csatlakozva folytathatja.

A másik versenyben lévő magyar férfi páros a Salomon Team Hungary tagjai, akiket egyébként masters kategóriában értékelnek, továbbra is a legjobb tíz között állnak. A sprint távon egyébként mindössze 34 másodperces hátránnyal csúsztak le az aznapi dobogóról. Összetett helyezésük nem változott, továbbra is a nyolcadik helyen vannak.

A tegnapi nap után Lőrincz Olivér a csapat egyik tagja elmondta, meglepődött a remek eredményen, nem várt magától ilyen jó időt a hegyi sprinten, mivel korábban még sosem indult ennyire rövid távú versenyen, és egyáltalán nem tartja hozzá közeli versenyformának, így az 1 óra 6 perces idővel maximálisan elégedett. A páros másik futója, a pécsi Nedjalkov Balázs a célba érkezést követően szintén örült 1 óra 2 perces idejének, és hozzá tette, tudott volna gyorsabban is futni, mivel nagyon szereti a lendületes felfelé futásokat, folyamatosan figyelmeztette azonban magát, hogy a versenyből még három hosszú szakasz vár rá, ezért pár másodperc előnyért nem érdemes kockáztatni.

A futóknak csütörtökön még Svájcban, a Samnaun és Scoul közötti 40.5 kilométernyi távolságot kellett megtenniük közel 2300 méter szintemelkedés mellett. Ehhez Olivérnek és Balázsnak 5 óra 50 percre volt szüksége, míg a három fősre kiegészülő magyar csapat 7 óra 18 perc alatt ért célba.

Egyébiránt a hatodik nap sikerült a legküzdelmesebbre. Az időjárás sem mutatta legbarátságosabb arcát, szinte végig ködben futottak a versenyzők, és a terep is nehezebb, kövesebb volt, mint az előző napi szakaszok során.

 

Közeleg a verseny vége, de öt magyar futó továbbra is versenyben van.

 

„A test már jelzi, hogy sorozatban hatodik napja futunk, de a lelkesedésünk határtalan. Az első lefelén már elkezdett fájni az Achilles-ínam, ezért nem mertem nagyon elengedni magam, viszont a felfelén sikerült behoznunk az összeszedett hátrányt. Azért érződik a fáradtság a többi csapaton is. Most pihenünk és felkészülünk a pénteki hosszú szakaszra, ahol a nyolcnapos verseny második leghosszabb napja következik 44.9 kilométerrel és 1698 méter szinttel” – számolt be Lőrincz Olivér.

NedyBali szerint is a legkeményebb napon vannak túl.

„Ma nem sokat láttunk a csodálatos panorámából, de kárpótolnak bennünket a rajt és a cél helyszínek, amelyek igazi ékszerdobozok. Elképesztő helyeken járunk, lenyűgöz bennünket a környezet. Tényleg valódi öröm- és élményfutásban van részünk, amit igyekszünk maximálisan kihasználni. A verseny alatt először csütörtökön volt egy kisebb mélypontunk, de ez talán várható is volt a terhelés miatt. Eddig teljesen problémamentesen sikerült minden szakaszt teljesítenünk, és ezúttal is jó csapatként, közösen megoldottuk a fellépő nehézséget.”

Az összetett versenyt az első naptól a svájci testvérpár Martin és Stefan Lustenberger vezeti, míg a nőknél a német válogatott atléta, maratoni futó Ida-Sophie Hegemann és Suse Spanheimer duója áll az élen – szintén a kezdetek óta. A Transalpine Run rekorder, eddigi tizennégyszeres teljesítő Holger Schulze és a névadó főszponzor cég vezetője, Jürgen Kurapkat párosa a senior master kategória hetedik helyén áll.

 

Jürgen Kurapkat (balra) és a Transalpine versenyt eddig tizennégyszer teljesítő Holger Schulze a seniorok mezőnyében a hetedik helyen áll.

 

A 300 indulóból még 257 csapat van versenyben, pénteken Olaszországban folytatódik a program, és itt is ér véget szombaton a záró, nyolcadik, 31 kilométeres etappal.

Ezek is érdekelhetnek

Hozzászólások

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Az érettségi miatt kihagyja az Eb-t, de a világbajnokságon nagy céljai vannak
Videók segítségül a Kinizsi Százas teljesítéséhez
Dilemmázik, melyiket erőltesse: az aszfalt az elsődleges, de terepen eredményesebb
Sportfesztiválok jönnek a diáksportban
A kínai nagy faltól az Antarktiszig: versenyek, élmények hét kontinensen

Videók

A rendőrök biztos nem örülnek neki, de így is át lehet bringázni egy hídon
Ha a vadvízi kajakozásnak vannak fokozatai, akkor ez a legerősebb
Mikor méterek döntenek életről és halálról: több mint százzal siklott át két épület között

Hegymászás

A Mount Everest első nagy tragédiája, amelyből semmit sem tanultunk
Amikor még a kaland volt a lényeg: egy könyv, ami közelebb hozza a hegymászást
Kihívástól függ, hogy futva, gyalogosan vagy kerékpárral járja a hegyeket

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel
A világ legfélelmetesebb túrája: ki mer felmenni ezen a létrán?

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.