Erdőtűz, kétszáz műtét – mégis Ironman!

Turia Pitt 31 éves, 2011-ben egy ausztráliai ultamaratonon égett meg testének 65 százaléka, csoda, hogy életben maradt. Azóta Ironmaneken indul, gyermeket szült és most tiniket motiváló könyvet írt.

Turia mérnökként dolgozott, párja, Michael Hoskin imádta, tökéletes volt az élete. Ám 2011 mindent megváltoztatott – és igazából semmit.

Ugyan az erdőtűzben kis híján meghalt (egy hónapig feküdt kómában, ujjait amputálni kellett, több mint kétszázszor műtötték), ugyanaz az elszánt, erős nő maradt, mint aki volt, sőt. Ha lehet, még szívósabb, még kitartóbb lett és Michael is ugyanúgy szerette.

forrás: wikipedia

Turia, miután hosszú évek alatt felépült, a triatlon felé fordult és több Ironmant teljesített. Missziója nem merült ki annyiban, hogy példát mutatott másoknak, számos jótékonysági akcióban részt vett, nem kis összeget gyűjtve sorstársai megsegítésére és személyes találkozókkal is bátorítja az égési sérülteket.

Két könyve jelent meg, a magánélete pedig példásan alakult: Michael nemcsak feleségül vette, de bele mertek vágni a gyermekvállalásba is, kisfiuk 16 hónapos.

Most, az önelfogadás kapcsán Turia a tinédzsereket szólította meg, Good Selfie címen könyvet jelentett meg számukra.

„Amikor terhes lettem, majd amikor Havakai megszületett, azt akartam, hogy a kisfiam boldog legyen – mondta Turia. – Aztán azon gondolkoztam, hogy milyen üzenet lenne az, amit átadnék neki, ha már idősebb lenne. Azt mégsem mondhatom, hogy »fiam, legyél boldog«, mert a kamaszok lelkivilága és az egész élet ennél sokkal bonyolultabb. Meg kell élnie, hogy kirúgják egy sportcsapatból, meg kell élnie rengeteget csalódást. De amit szintén tudnia kell, ha hisz magában, ha beleteszi a munkát valamibe, akkor annak meglesz az eredménye. Ez a könyv ezt a célt szolgálja, nem ment meg senkit a saját útjától, de hangsúlyozza a magabiztosság, a magunkba vetett hit és remény fontosságát.”

Ezek is érdekelhetnek

Hozzászólások

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Schwarzenegger elárulta, szerinte hogyan élhetünk hosszú ideig
Mint egy sosem látott világ: merülés a jég alá, egyetlen mély levegővel
Pókember-jelmezben mászott sziklát a brit erősember
Becsempészett motivációs rajz, extrém kihívások, pályacsúcs – Erős Tibor első 24 órás versenye
A futás miatt a Bükkhöz közel költözött, azóta jelentős versenyeken remekel

Videók

A rendőrök biztos nem örülnek neki, de így is át lehet bringázni egy hídon
Ha a vadvízi kajakozásnak vannak fokozatai, akkor ez a legerősebb
Mikor méterek döntenek életről és halálról: több mint százzal siklott át két épület között

Hegymászás

Varga Csaba az utolsó nyolcezresre indult, amelynek csúcsán még nem álltak magyarok
A Mount Everest első nagy tragédiája, amelyből semmit sem tanultunk
Amikor még a kaland volt a lényeg: egy könyv, ami közelebb hozza a hegymászást

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel
A világ legfélelmetesebb túrája: ki mer felmenni ezen a létrán?

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.