Négy nap éhezés a győzelemért

Magyar győzelem született Buchsban a Swiss ultra ötszörös Ironman versenyén, amelyet 98 óra 29 perc alatt Szőnyi Ferenc nyert meg.

A pihenés és a feltöltődés a főszerep Szőnyi Ferenc életében, aki az elmúlt napokban a Swiss ultra ötszörös Ironman versenyén diadalmaskodott. A négynapos megpróbáltatást, a 98 óra 29 perces győztes eredménnyel záruló viadalt egy vastag reggelivel, majd a Boden-tó partján elköltött ebéddel ünnepelte meg a komáromiak kiváló sportolója.

Ebéd, Bodeni tó

Közzétette: Szőnyi Ferenc – 2018. augusztus 28., kedd

„Négy nap éhséget azért érezni bőven” – mondta Szőnyi, aki a visszatöltés fázisában van, és aki nem titkolja, roppant boldog a siker után.

„Elképesztő volt! Nagy az öröm és boldogság, hiszen alig két hónapja még a Himalájában jártam. Volt pörgés, technika, úszás és időzavar…”

– értékelte a felkészülését, majd a teljesítményét is Szőnyi, akinek ezúttal az időjárás jelentette a legnagyobb nehézséget, hiszen többször is „elverte” a mezőnyt a vihar.

És hogy mi lesz a következő kihívás?

„Next” – érkezett a válasz…

Kíváncsian várjuk tehát a Racemachine újabb dobását.

(Fotó: Facebook/szonyiferenc)

Ezek is érdekelhetnek

Hozzászólások

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Schwarzenegger elárulta, szerinte hogyan élhetünk hosszú ideig
Mint egy sosem látott világ: merülés a jég alá, egyetlen mély levegővel
Pókember-jelmezben mászott sziklát a brit erősember
Becsempészett motivációs rajz, extrém kihívások, pályacsúcs – Erős Tibor első 24 órás versenye
A futás miatt a Bükkhöz közel költözött, azóta jelentős versenyeken remekel

Videók

A rendőrök biztos nem örülnek neki, de így is át lehet bringázni egy hídon
Ha a vadvízi kajakozásnak vannak fokozatai, akkor ez a legerősebb
Mikor méterek döntenek életről és halálról: több mint százzal siklott át két épület között

Hegymászás

Varga Csaba az utolsó nyolcezresre indult, amelynek csúcsán még nem álltak magyarok
A Mount Everest első nagy tragédiája, amelyből semmit sem tanultunk
Amikor még a kaland volt a lényeg: egy könyv, ami közelebb hozza a hegymászást

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel
A világ legfélelmetesebb túrája: ki mer felmenni ezen a létrán?

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.