Újra bajnok lett a 88 éves apáca

Buder nővért már sokan ismerik, hiszen 2016-ban az amerikai triatlonversenyző lett a Nike reklámarca. Csakhogy Madonna Buder nem hétköznapi élsportoló: nyolcvannyolc éves apáca, aki élete során negyvenöt Iromant teljesített.

Az Iron Nun becenéven ismert triatlonista július 24-én töltötte be a 88. életévét, amit pár nappal később úgy ünnepelt meg, hogy ismét korosztályos bajnok lett hazájában.

Madonna Buder 1930-ban született, még leírni is döbbenetes, főleg triatlonos szövegkörnyezetben, hiszen legyünk őszinték, a triatlon az egyik leginkább emberpróbáló sportok egyike. A katolikus apáca negyvennyolc évesen kezdett el futni az egyik rendtársa tanácsára, aki azt mondta neki, hogy a sport jó hatással van a testre, az elmére és a lélekre. Buder nővér hitt neki, ezért azóta, azaz negyven esztendeje folyamatosan sportol.

Olyannyira belejött a mozgásba, hogy ötvenkét évesen elindult élete első triatlonversenyén, ötvenöt évesen pedig teljesítette első Ironmanjét (3,8 kilométer úszás, 180 kilométer kerékpározás, 42 kilométer futás). Azóta több mint háromszáznegyven(!) triatlonversenyen indult különböző távokon és negyvenöt Ironmant teljesített.

Amikor nyolcvankét éves volt, a Subaru Ironman Canadát sikeresen megcsinálta, ezzel ő lett a világ legidősebb embere, aki teljesíteni tudott egy teljes távú Ironmant. Az Ironman cégnek amúgy, Buder nővérre való tekintettel, évről évre új korosztályokat kellett megnyitnia, aszerint ahogyan az apáca korosodott.

Iron Nun sohasem csak a saját örömére sportolt, minden egyes verseny alkalmával jótékony célokra gyűjtött jelentősebb összegeket. Emlékeit és tapasztalatait összegyűjtötte, ezeket nyolcvanéves korában könyv formájában kiadta. 2016-ban a Nike egy fantasztikus reklámfilmet forgatott a rendkívül inspiráló apácával, aki nem hazudtolta meg önmagát idén sem: a napokban újra amerikai bajnok lett a korosztályában (85-89), mégpedig olimpiai távon (1,5 kilométer úszás, 40 kilométer kerékpározás, 10 kilométer futás).

Buder nővér is bizonyítja, hogy a sport, a futás, a triatlonozás kortalan tevékenység

„Nincs edzéstervem, mert mindig ahhoz igazítom az edzéseimet, hogy mennyire érek rá és milyen az időjárás – mesélte egy interjúban Buder nővér.

Reggel a templomba általában futva megyek, aztán a következő helyszínre is. Gyakran járok a börtönökbe az elítéltekhez, oda vagy futok vagy kerékpárral megyek, általában napi hatvan-hetven kilométer kerékpározás jön össze.

Van a közelemben egy tó, ott szoktam biciklizni és ott is úszom, a természet mindig megszabja, hogy éppen melyik sportágat űzzem.”

Buder nővért nemcsak a Nike tartja nagyon inspirálónak, de mindenki, aki csak egyszer is hallott róla.

„Én, inspiráló?! Nem tudom, miért vannak úgy oda. Én csak egy apró öregasszony vagyok, aki teszi a dolgát. Ennyi az egész…”

 

FOTÓ: USA TRIATHLON

Ezek is érdekelhetnek

Hozzászólások

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Az érettségi miatt kihagyja az Eb-t, de a világbajnokságon nagy céljai vannak
Videók segítségül a Kinizsi Százas teljesítéséhez
Dilemmázik, melyiket erőltesse: az aszfalt az elsődleges, de terepen eredményesebb
Sportfesztiválok jönnek a diáksportban
A kínai nagy faltól az Antarktiszig: versenyek, élmények hét kontinensen

Videók

A rendőrök biztos nem örülnek neki, de így is át lehet bringázni egy hídon
Ha a vadvízi kajakozásnak vannak fokozatai, akkor ez a legerősebb
Mikor méterek döntenek életről és halálról: több mint százzal siklott át két épület között

Hegymászás

A Mount Everest első nagy tragédiája, amelyből semmit sem tanultunk
Amikor még a kaland volt a lényeg: egy könyv, ami közelebb hozza a hegymászást
Kihívástól függ, hogy futva, gyalogosan vagy kerékpárral járja a hegyeket

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel
A világ legfélelmetesebb túrája: ki mer felmenni ezen a létrán?

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.