A kutyával túrázás szabályai

Ha szeretnénk, hogy kirándulásainkra négylábú társunk is elkísérjen, be kell tartanunk néhány kimondott vagy kimondatlan előírást, sőt első lépésként minidg tájékozódjunk állatorvosunknál.

Kutyatulajdonosként problémát okozhat, hogy mit csináljunk házi kedvencünkkel, amíg túrázni megyünk. A megoldás kézenfekvőnek tűnik, vigyük magunkkal. A „Hogyan?” és a „Milyen buktatói vannak?” kérdések miatt azonban nem árt előzetesen tájékozódni!

ELŐKÉSZÜLETEK

Először is szögezzük le, túlzottan fiatal kutyák nem valók az erdőbe. Csontozatuk és immunrendszerük nem elég fejlett, és a viselkedésük is kiszámíthatatlan lehet. Legalább egyéves korig érdemes várni a közös túrával, de ha pontos ismereteket szeretnénk kapni kutyánkról, kérjük ki állatorvos tanácsát. Szintén mondjuk el neki, milyen terepen tervezünk túrázni, attól függően ugyanis különböző oltásokra is szüksége lehet.

 

Fontos szempont, hogy egyévesnél fiatalabb kutyával ne kiránduljunk. Fotó: AFP

 

Tájékozódjunk a túrázásra kiválasztott terület szabályozásáról. Elképzelhető, hogy kutyával tilos az erdőben sétálni. Ha nincs tiltva, a magyar jogszabályok miatt feltétlen legyen nálunk póráz, ennek hiányában az elkóboroló, gazdátlannak vélt kutyát egy vadász akár le is lőheti.

Fontos, hogy a kutyánk hallgasson ránk. Akkor is képes legyen nyugodt maradni, ha másik kutyával találkozik, nagyobb csoportokat, kisgyereket, esetleg járműveket lát. Pórázon tartani, nem elég, szóban is képesnek kell lennünk fegyelmezni.

Mindig legyen nálunk elég szatyor vagy tasak, amelybe a kutya ürülékét beleszedjük. Szoktassuk hozzá kutyánkat a túrázáshoz. Elsőnek bőven elég, ha egy órára mozdulunk ki a természetbe, és fokozatosan érjük el azt a szintet, amennyit a közös túrára szánunk.

 

FELSZERELÉS

Talán ezzel lehet a legjobban megkülönböztetni a valódi túrát a közös sétától.

Ha nagyobb utakat tervezünk, hozzá kell szoktatnunk kutyánkat, hogy hátizsákot viseljen. Nem kell belőle málhás szamarat csinálni, kaphatóak kifejezetten kutyák számára készült szettek.

Általános szabály, hogy a hátizsák súlya ne legyen több a kutya testtömegének negyedénél, hevederekkel igyekezzünk minél jobban rögzíteni rá, de ne húzzuk túl szorosra, hogy lélegezhessen.

A kutya hátizsákjába pakolhatunk mindent, amire szüksége lehet. Elsősegélydoboz, itatótál, tappancsvédők, törülköző, kabát, frissítő kutyagallér. Utóbbiban hűtőzselé található, amely segít fokozatosan levinni kedvencünk testhőmérsékletét.

 

A frisstő négylábú társunknál is elengedhetetlen. Fotó: AFP

 

Mindig legyen nálunk elég víz a kutyának is. Ha teljes napot veszünk alapul, egy tízkilós kutya megközelítőleg egy liter vizet iszik meg, ez jó alapot adhat a becslésekre. Az ételt tekintve a szokott adag legalább másfélszerese legyen nálunk.

 

TÚRÁZÁS KÖZBEN

Kutyánk után mindig takarítsuk el az ürüléket, illetve ne hagyjuk, hogy források, patakok közvetlen közelében vizeljen.

Figyeljünk rá, mennyire fáradt. Ha nagyon liheg, lassítsunk a tempón vagy álljunk meg sűrűbben. Ha biceg, szintén ne erőltessük a túrát.

A póráz nemcsak kötelező kellék, de megvédi kutyánkat, hogy az erdőben baj érje. Segítségével elérhetjük, hogy ne egyen meg mindent, amit talál, és ne menjen olyan helyre, ami veszélyes lehet.

Ha olyan forrást találunk, amelynek tisztaságában nem vagyunk biztosak, ne engedjük, hogy igyon belőle. A kutyák ugyanolyan érzékenyek a fertőzésekre, mint az emberek, ezért csak fertőtlenített vizet adjunk neki.

Egy nap akár többször is vizsgáljuk át a bundáját a kullancsok miatt. A Lyme-kór sok kutyára nem hat, de a biztonság kedvéért ne vegyük félvállról ezt a veszélyforrást se.

Ezek is érdekelhetnek

Hozzászólások

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

A futás miatt a Bükkhöz közel költözött, azóta komoly versenyeken remekel
Lemma először nyert, Obiri címet védett Bostonban
Megvannak a hazai bajnokok, jöhet a világbajnokság
Hallucinált, és dekoncentrált volt, de teljesítette a kitűzött célját
Megvédte a címét, 41 óráig volt a pályán, a legendás versenyről viszont lemondott

Videók

A rendőrök biztos nem örülnek neki, de így is át lehet bringázni egy hídon
Ha a vadvízi kajakozásnak vannak fokozatai, akkor ez a legerősebb
Mikor méterek döntenek életről és halálról: több mint százzal siklott át két épület között

Hegymászás

Varga Csaba az utolsó nyolcezresre indult, amelynek csúcsán még nem álltak magyarok
A Mount Everest első nagy tragédiája, amelyből semmit sem tanultunk
Amikor még a kaland volt a lényeg: egy könyv, ami közelebb hozza a hegymászást

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel
A világ legfélelmetesebb túrája: ki mer felmenni ezen a létrán?

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.