Bill Irwin, a túrázás vak megszállottja

A túrázás meghatározó alakjait bemutató sorozatunk második részében egy amerikai kémiatanárt mutatunk be, aki húszas éveiben megvakult, alkoholizmussal küzdött, de a természetjárással új értelmet nyert az élete.

„Az Appalachian Trail számomra zarándoklat volt, azért teljesítettem, hogy megosszam Isten szeretetét mindenkivel, akivel találkozom.”

Az idézet Bill Irwinhez köthető, az első vak túrázóhoz, aki végigment az egyik leghosszabb észak-amerikai útvonalon, a 3500 kilométeres Appalachian Trailen. A 2014 márciusában elhunyt túrázó élete sokak számára tanulságos, inspiráló lehet.

Ahogy Blind Courage (Vak bátorság) című, 1991-ben megjelent önéletrajzi könyvében leírja, élete sokáig a mindenki által normálisnak vélt kerékvágásban zajlott. Egyetemet végzett, kémiatanárként dolgozott. Huszonnyolc évesen azonban egy betegség következtében részlegesen elvesztette a látását, nyolc évvel később pedig teljesen megvakult. A tragédiát nem tudta feldolgozni, az alkoholizmusba menekült, napi több doboz cigarettát szívott, többször nősült, de mindegyik házassága megromlott. A mélypontot az jelentette, amikor legfiatalabb fia kokaintúladagolásban életét vesztette.

A hihetetlen mély gödörből saját bevallása szerint Jézus Krisztus segítségével lábalt ki, úgy, hogy sohasem kért segítséget. Egyik napról a másikra megérezte az isteni gondviselést, és előbb az alkoholfüggőségtől, majd a cigarettától szabadult meg. Orient nevű vakvezető kutyája társaságában elkezdett túrázni, ami annyira elnyerte a tetszését, hogy ötvenes éveinek elején az Appalachian Trailnek is nekivágott. Sokan bolondnak tartották, ő azonban megmutatta küzdeni tudását: térkép, GPS és iránytű nélkül nyolc hónap alatt teljesítette a távot. Túrafelszerelésének elengedhetetlen részét képezte egy speciális térd- és lábszárvédő, azzal védte lábát a sorozatos esésektől.

„Sohase veszítsd el a hited, és sohase add fel!”

Kedvenc mondását úton-útfélen hangoztatta, és nála nehezen lehetett volna hitelesebb embert találni az állítás igazolására. Életét az Appalachian Trail teljesítése után szenvedélybetegeket segítő alapítványok támogatásának szentelte, igyekezett elérni, hogy másoknak ne kelljen olyan nehézségekkel szembenéznie, mint amilyennel ő küzdött. 2012-ben prosztatarákkal diagnosztizálták, két évvel később vesztette el a harcot a gyilkos kórral szemben. Életéből a hírek szerint hamarosan filmet készíthetnek.

A sorozat 1. része: Gatewood mama, a túrázás nagyasszonya

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Ezek is érdekelhetnek

Hozzászólások

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Az érettségi miatt kihagyja az Eb-t, de a világbajnokságon nagy céljai vannak
Videók segítségül a Kinizsi Százas teljesítéséhez
Dilemmázik, melyiket erőltesse: az aszfalt az elsődleges, de terepen eredményesebb
Sportfesztiválok jönnek a diáksportban
A kínai nagy faltól az Antarktiszig: versenyek, élmények hét kontinensen

Videók

A rendőrök biztos nem örülnek neki, de így is át lehet bringázni egy hídon
Ha a vadvízi kajakozásnak vannak fokozatai, akkor ez a legerősebb
Mikor méterek döntenek életről és halálról: több mint százzal siklott át két épület között

Hegymászás

A Mount Everest első nagy tragédiája, amelyből semmit sem tanultunk
Amikor még a kaland volt a lényeg: egy könyv, ami közelebb hozza a hegymászást
Kihívástól függ, hogy futva, gyalogosan vagy kerékpárral járja a hegyeket

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel
A világ legfélelmetesebb túrája: ki mer felmenni ezen a létrán?

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.