Felesleges tartani a Börzsöny ragadozóitól

A kameracsapdával lefotózott medve még mindig Magyarországon tartózkodhat, de sem tőle, sem a kis egyedszámban előforduló farkasoktól és hiúzoktól sem kell félni, annyira csekély a találkozás valószínűsége.

Ahogy közeledik a hétvége, egyre többen kezdik el tervezgetni hétvégi kirándulásaikat, és a környéken lakók számára adja magát a Börzsöny. Igen ám, de a hegységben néhány napja medvét fotóztak, ami sokakat tarthat vissza. A medvék jelenlétére utaló jelekkel korábbi cikkünkben már foglalkoztunk, ezúttal a kameracsapdás fényképet készítő Börzsöny Alapítványt kerestük meg, hogy tapasztaltak-e aktivitást a fénykép elkészülte óta.

„Az első medvenyomokat május elsején találták Diósjenőtől nem messze – válaszolta megkeresésünkre Bedő Péter. – A következőt egy hét múlva fedezték fel, ezúttal a Börzsöny nyugati részén. A megtalálók információi alapján mind a két helyen megnéztem és dokumentáltam a nyomokat, illetve megtaláltam a közelben más helyen is. A kameracsapda is, amelyen az állat május nyolcadikán éjjel megjelent, közel van ahhoz a területhez, ahol a második nyomot megtalálták. Jelenleg ez a medve utolsó biztos előfordulási adata, legalábbis amiről én tudok.”

Bedő Péter hozzátette, a Börzsönyben élő gyakori, kisebb ragadozókon (róka, borz, nyest és nyuszt) kívül rendszeresen készülnek képek a fokozottan védett, rendkívül rejtett életmódú vadmacskákról. Egyszer előkerült egy aranysakál, amely a hegység belső részén elég meglepőnek számít (máshol már gyakori), illetve, ahogy azt Facebook-oldalukon rendszeresen közzéteszik, hiúz- és farkasfotók is készültek már szép számmal.

A kameracsapdák lényegében mozgásérzékelővel ellátott digitális kamerák időjárásálló kivitelben,

a legtöbb modell nappal normál, színes, éjjel pedig infravörös vakuval megvilágított fekete-fehér képeket készít, mint amilyen a legutóbb készített medvefotó is. S hogy a megfigyelt állatok jelentenek-e fenyegetést az emberre?

„Az Északi-Középhegységben előforduló nagyragadozók – hiúz, farkas, medve – rejtőzködő életmódjuk, illetve itt, a Börzsönyben rendkívül alacsony egyedszámuk miatt – egy-egy példányról tudunk mind a három faj esetében – rendkívül kicsi az esélye a találkozásnak, és a hiúz és a farkas esetében kijelenthető, hogy egyáltalán nem veszélyesek az emberre. A medvék is általában mindent megtesznek, hogy elkerüljék a találkozást, ezzel együtt a medvék által sűrűbben lakott területeken időnként előfordulnak súlyosabb, sérüléshez vezető incidensek. Ezek a természetben szinte minden esetben akkor történnek, amikor valaki véletlenül vagy szándékosan túl közel kerül egy medvéhez, és az nem lát más menekülési útvonalat. Túrázás, futás, kerékpározás közben ez szinte kizárható.

Közelebbi találkozás esetén, illetve ha feltételezzük, hogy medve lehet a közelünkben, a legfontosabb, hogy tudassuk az állattal a jelenlétünket. Ez szinte biztosan meg is oldja a helyzetet.”

A Börzsönyi Természetvédők Facebook-oldala a Börzsöny Alapítványhoz köthető, amelyet 2003 évben hozták létre az MME Börzsönyi Helyi Csoportjának tagjai a Börzsöny-hegység és környéke természeti értékeinek védelmére, bemutatására és gyerekek táboroztatására. Az alapítvány emellett az MME Börzsönyi Helyi Csoportjával együttműködve az emberkézre került, sérült, vadon élő állatok – elsősorban nagytestű madarak – mentését és gyógykezelését végzi. Kapcsolatban állnak más mentőközpontokkal, állatkerttel, és a nemzeti parkokkal, így a gyógyult állatokat visszajuttatják a természetbe, vagy gondoskodnak elhelyezésükről.

Nyitókép: Wikipedia/DenesFeri

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Ezek is érdekelhetnek

Hozzászólások

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Becsempészett motivációs rajz, extrém kihívások, pályacsúcs – Erős Tibor első 24 órás versenye
A futás miatt a Bükkhöz közel költözött, azóta jelentős versenyeken remekel
Lemma először nyert, Obiri címet védett Bostonban
Megvannak a hazai bajnokok, jöhet a világbajnokság
Hallucinált, és dekoncentrált volt, de teljesítette a kitűzött célját

Videók

A rendőrök biztos nem örülnek neki, de így is át lehet bringázni egy hídon
Ha a vadvízi kajakozásnak vannak fokozatai, akkor ez a legerősebb
Mikor méterek döntenek életről és halálról: több mint százzal siklott át két épület között

Hegymászás

Varga Csaba az utolsó nyolcezresre indult, amelynek csúcsán még nem álltak magyarok
A Mount Everest első nagy tragédiája, amelyből semmit sem tanultunk
Amikor még a kaland volt a lényeg: egy könyv, ami közelebb hozza a hegymászást

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel
A világ legfélelmetesebb túrája: ki mer felmenni ezen a létrán?

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.