Kutyafajták, amelyek imádnak túrázni

Minden kutya szeret kimozdulni a természetbe, de léteznek fajták, amelyeknek ez kifejezetten létszükséglet. Ha túrapartnert keresünk, érdemes körültekintően társat választanunk.

Túrázni bármilyen kutyával lehet. Ha az állat kora és egészségügyi állapota nem akadályozza a mozgást, még azt sem nagyon kell figyelembe vennünk, milyen fajtát tartunk. A természetet mindegyik szívesen fedezi fel, az új szagok és az ismeretlen terep sokáig képes lekötni a figyelmet. Néhány kilométer folyamatos megtételére gazdája közelében már egy néhány hónapos törpetacskó is képes, persze arra érdemes figyelni, hogy legyen nálunk megfelelő mennyiségű ivóvíz, valamint ha a kutya fáradni látszik, álljunk meg pihenni.

Amennyiben komolyabb teljesítménytúrákat tervezünk a jövőben, és azt szeretnénk, hogy arra négylábú társunk is elkísérjen, érdemes az alábbi fajtákból választani.

 

Forrás: Wikipedia / utopialands.com

Szibériai husky

Régebben munkakutyának tenyésztették, mert a szibériai fagyban is rendületlenül húzta a szánt, manapság azért jóval többen tartják házi kedvencként. A mozgás, a természet felfedezése a lételeme, bármikor készen áll a kalandra. A hosszabb távok meg sem kottyannak neki, vidáman menetel gazdája mellett. Vidám személyiségű, jól kijön a többi kutyával, közben éber és védelmező.

 

Forrás: Wikipedia / Ben Gwilliam

Ausztrál juhászkutya

Az ő eredeti munkája az állatok terelése, és ezt a világ több tájegységén a mai napig végzi. Hobbicélra is tartható ugyanakkor, intelligens, mozgékony kutyaként ismert, amely rengeteg agility és egyéb kutyáknak való sportban jeleskedik. Sportos testalkata, barátságos természete miatt kitűnő túrapartner, probléma nélkül bírja a többórás folyamatos gyaloglást, akár nehezebb terepen is.

 

Forrás: Wikipedia / Bonnie van den Born

Rövid szőrű német vizsla

Az egész világon az egyik legismertebb vadászkutya, de ez nem jelenti, hogy csak a vad felkutatásakor és becserkészésekor érzi jól magát a természetben. Erőteljes testfelépítésű, élénk és érdeklődő természetű. Jól bírja a megerőltető sétákat, az időjárás változásai sem különösebben zavarják, órákat menetel mellettünk. Gazdájához erősen kötődik, társaságot kedvelő, emberekkel jól kijövő fajta.

 

Forrás: Wikipedia / Briantresp

Magyar vizsla

A fajta mozgásigénye már-már csillapíthatatlan, amire bizonyíték, hogy sokszor Lubics Szilviát is magyar vizslái kísérik futóedzéseire. Olyan túrát nemigen találunk, amelyen vizslánk jobban elfáradna vagy nehezebben bírná a kilométereket nálunk, talán csak a sziklásabb terepviszonyok okozhatnak neki fejtörést. Barátságos és szeretetteljes, mindig útra kész, egy magyar vizslával az oldalunkon egészen biztosan nem unatkozunk.

 

Forrás: Wikipedia / Silke Hollje-Schumacher

Portugál vízikutya

Ahogy a neve is utal rá, az Ibériai-félszigetről származik, ahol főként a halászok munkáját segítette. Visszahozta a hálót, futárszerepet töltött be a hajó és a szárazföld vagy akár hajó és hajó között. Nagyon aktív fajta, emellett imádja a családi nyüzsgést. Nem riasztja vissza a kemény munka, sőt egyenesen imádja, ha sok a dolga, így biztosan lehetünk benne, hogy túráink során is remek útitárs lesz.

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Ezek is érdekelhetnek

Hozzászólások

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Tippek a túrahátizsák könnyítéséhez
Az érettségi miatt kihagyja az Eb-t, de a világbajnokságon nagy céljai vannak
Videók segítségül a Kinizsi Százas teljesítéséhez
Dilemmázik, melyiket erőltesse: az aszfalt az elsődleges, de terepen eredményesebb
Sportfesztiválok jönnek a diáksportban

Videók

A rendőrök biztos nem örülnek neki, de így is át lehet bringázni egy hídon
Ha a vadvízi kajakozásnak vannak fokozatai, akkor ez a legerősebb
Mikor méterek döntenek életről és halálról: több mint százzal siklott át két épület között

Hegymászás

A Mount Everest első nagy tragédiája, amelyből semmit sem tanultunk
Amikor még a kaland volt a lényeg: egy könyv, ami közelebb hozza a hegymászást
Kihívástól függ, hogy futva, gyalogosan vagy kerékpárral járja a hegyeket

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel
A világ legfélelmetesebb túrája: ki mer felmenni ezen a létrán?

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.