Mire jó a kamásli?

Az egyik leghasznosabb túrakiegészítő, amely néhány ezer forintért beszerezhető. Sokszor megvagyunk nélküle, de ha kellene, és nincs nálunk, nagyon megérezzük a hiányát.

Sokáig nem nagyon foglalkoztatott, mi az a kamásli. Amikor túrázni indultam, ismerősök sokszor szóltak, hogy vigyek magammal, de nem hallgattam rájuk, igazából azt sem nagyon tudtam, mi az, mire jó. Egy téli túra kellett hozzá, hogy megváltozzon a véleményem. Tavaly december elején egy börzsönyi túrán indultam, a hegyeken térdig érő hó, a völgyekben vízátfolyásos terep és sár várt. A hó állandóan belecsúszott a bakancsomba, a zoknim fél óra alatt nedves lett, a nadrágom szárából pedig célba érkezéskor facsarni lehetett volna a vizet…

Ahogy befejeztem a túrát, eldöntöttem, jobban beleásom magam a témába, és néhány nappal később be is szereztem egyet. Azóta is elégedetten használom, és csak ajánlani tudom mindenkinek, hogy hacsak megteheti, szánja rá azt az 5-10 ezer forintot, akár a Piros85 előtt is.

Mire jó, egyáltalán mi az a kamásli?
A Wikipedia cipőhuzatnak írja, és ennél jobb leíró szót én sem tudok rá. Lényegében egy ruházati kiegészítőről van szó, amely védi a lábbelinket és a nadrágunkat. Kiváló védelmet nyújt víz, hó, sár ellen, de nyári hajnalokon attól is megóv, hogy a fűszálakra tapadt harmat összevizezzen minket. Felvételét cipzár, gombok és különböző kapcsok segítik, a rögzítést emellett heveder segíti, amelyet a cipő talpa alatt kell átfűzni. A kamáslit cipőnkre és nadrágunkra húzzuk, ezzel lényegében pluszvédőréteget hozunk létre. Hátránya, hogy hosszú távon melegíti lábunkat, ami egy idő után kényelmetlen lehet, illetve szállítása sok helyet foglal, koszosan ráadásul nem is szívesen pakolgatja az ember. Ennek ellenére sokaknál az alapfelszereltség része, mivel esős, saras időben „életet menthet”.

Ezek is érdekelhetnek

Hozzászólások

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Az érettségi miatt kihagyja az Eb-t, de a világbajnokságon nagy céljai vannak
Videók segítségül a Kinizsi Százas teljesítéséhez
Dilemmázik, melyiket erőltesse: az aszfalt az elsődleges, de terepen eredményesebb
Sportfesztiválok jönnek a diáksportban
A kínai nagy faltól az Antarktiszig: versenyek, élmények hét kontinensen

Videók

A rendőrök biztos nem örülnek neki, de így is át lehet bringázni egy hídon
Ha a vadvízi kajakozásnak vannak fokozatai, akkor ez a legerősebb
Mikor méterek döntenek életről és halálról: több mint százzal siklott át két épület között

Hegymászás

A Mount Everest első nagy tragédiája, amelyből semmit sem tanultunk
Amikor még a kaland volt a lényeg: egy könyv, ami közelebb hozza a hegymászást
Kihívástól függ, hogy futva, gyalogosan vagy kerékpárral járja a hegyeket

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel
A világ legfélelmetesebb túrája: ki mer felmenni ezen a létrán?

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.