Negyvenkét óra a Mátrában

Az Északi-középhegység talán legnehezebb túrájára hagyományosan szeptember elején kerül sor. A választható távok közül a 10-20 kilométeres bárkinek teljesíthető, a 30-50-es gyakorlottabbaknak való, a 160 kilométer pedig igazi kihívás.

Magyarország egyik legismertebb és legnagyobb kihívást jelentő túrája a Vadrózsa, amelyet 2000 óta rendeznek meg a Mátrában, és az évek során egyre nagyobb rendezvénnyé nőtte ki magát.

„Az első évben húsz kilométeres túrát szerveztünk, később nőtt a táv harmincra, ötvenre, százhatvanra – mondta Balázs Zsolt, a túrát szervező Hérics Természetjáró és Turisztikai SE képviseletében. – A legnagyobb távot öt éve rendeztük meg először, Magyarországon legnehezebb túrái közül biztosan benne van az első ötben. Távra a Kazinczy 200 hosszabb, szintkülönbséget nézve azonban közel egy szinten vannak. A Vadrózsa 160 kicsivel töményebb élményt biztosít, míg ott a hosszúság jelenti a fő kihívást, itt a terep.”

Az idei túrát szeptember 1-jén és 2-án rendezik meg, a második napra már kizárólag azok csúsznak át, akik a leghosszabb távot választották. Előnevezni erre már nem, csak a kisebbekre lehet, a határidő augusztus 28.

„A százhatvan kilométeres távra nyolcvan-kilencven embert várunk. Az előnevezés korábbi lezárására technikai okok miatt volt szükség. Be kell szereznünk mindent, amire a túrán szükség lesz, és erre időt kellett hagyni. Mindenkinek, aki azon indult, háromszori meleg étkezést biztosítunk, emellett tizenöt-húsz frissítőpontot helyeztünk el az útvonalon, ahol izotóniás italtól, zsíros kenyértől kezdve a teljesítménytúrákon megszokott ellátmánnyal várjuk a túrázókat.”

Folyamatban az ellátmány beszerzése. Fotó: Hérics TTSE

Természetesen a százhatvan kilométeres extrém táv vállalása nem kis felkészültséget és rutint igényel, de a rendezvényen azok is jól érezhetik magukat, akik még nem tartanak ilyen szinten, esetleg családdal terveznek egy jót sétálni a Mátrában. A tíz-húsz kilométeres táv bárkinek könnyen teljesíthető, gyerekkel is sokan érkeznek rá. A Mátra a nyár végén, az ősz elején gyönyörű látványt nyújt, az útvonal ráadásul olyan részekre is elvezet, amerre másként nem biztos, hogy elkanyarodnánk.

A rajt és a cél minden esetben Rózsaszentmárton. A legkisebb táv a Kopasz-hegy oldaláig megy el, majd vissza a településre. A húsz kilométeres útba ejti a Somlyó-hegyet, a Széles-követ és a Nagy-völgyi pincesort. A harmincas és az ötvenes távokhoz nem árt egy kis rutin, mivel tempótól függően akár 8-12 órát is eltölthetünk az erdőben. Cserébe még több élménnyel gazdagodunk, az Eszter-forrást, Szurdokpüspökit, a Muzslát és a Nagy-Hársast is útba ejthetjük. A „százhatvanasok” pedig a környék nagyjából minden látnivalójából ízelítőt kapnak.

Ezt a panorámát látva érthető, miért imádják annyira a túrázók a Mátrát. – Fotó: Szegedi József (facebook)

A 160 kilométeres túra útvonala:
Rózsaszentmárton - Kopasz-oldal - Somlyó-hegy - Széles-kő - Hármashatár - Eszter-forrás - Tilalmas-tető - Prédikáló-tető - Havas - Fajzat - Kőmorzsás-tető - Világos-hegy - Keresztesi-nyereg - Bagolyírtás - Lajosháza - Haluskás - Mátrafüred - Kékestető - Sombokor - Pisztrángos-tó - Rózsaszállás erdészház - Gabi halála - Sas-kő - Markazi kapu - Ilona-völgy - Parádóhuta - Parádsasvár - Kis-lipót - Galyatető - Galya-vár - Vörös-kő - Szorospatak - Ágasvár (csúcs) - Csörgőpatak völgye - Mátraszentimre - Fallóskút - Mátrakeresztes - Lyukas-kő (Felső-vízesés) - Nyikom-rét - Zámpatak völgye - Sóbánya-patak - Muzsla - Dióspatak - Szurdokpüspöki - Nagy-Hársas - Hármashatár - Pincék - Rózsaszentmárton

Hogyan kell elképzelni a mezőny, milyen emberek azok, akik vállalnak egy ekkora kihívást?

„Az indulók közül sokan futnak. Nyilván ezt nem úgy kell elképzelni, mint egy maratonit, teljesen más a tempó. Gyakorlatilag erősebb kocogásról lehet beszélni, ami az edzett szervezetet nem terheli meg sokkal jobban a túrázásnál, cserébe gyorsabban lehet vele haladni. A mezőny vége felé, a szintidőt kicentizve is érkeznek befutók, ők azok, akik nem nagyon futnak, inkább végig egy jó túratempót igyekeznek tartani. Ők akár negyven-negyvenkét órát is a terepen töltenek.”

A Vadrózsa teljesítménytúrákról bővebb információ a szervezők weboldalán található.

Ezek is érdekelhetnek

Hozzászólások

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Schwarzenegger elárulta, szerinte hogyan élhetünk hosszú ideig
Mint egy sosem látott világ: merülés a jég alá, egyetlen mély levegővel
Pókember-jelmezben mászott sziklát a brit erősember
Becsempészett motivációs rajz, extrém kihívások, pályacsúcs – Erős Tibor első 24 órás versenye
A futás miatt a Bükkhöz közel költözött, azóta jelentős versenyeken remekel

Videók

A rendőrök biztos nem örülnek neki, de így is át lehet bringázni egy hídon
Ha a vadvízi kajakozásnak vannak fokozatai, akkor ez a legerősebb
Mikor méterek döntenek életről és halálról: több mint százzal siklott át két épület között

Hegymászás

Varga Csaba az utolsó nyolcezresre indult, amelynek csúcsán még nem álltak magyarok
A Mount Everest első nagy tragédiája, amelyből semmit sem tanultunk
Amikor még a kaland volt a lényeg: egy könyv, ami közelebb hozza a hegymászást

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel
A világ legfélelmetesebb túrája: ki mer felmenni ezen a létrán?

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.