Nem bírod a távot? Válts lejjebb!

Bárkivel előfordulhat, hogy valamilyen oknál fogva nem képes tartani az előzetesen tervezett tempót, ezért kicsúszik a szintidőből. A legtöbb helyen, köztük a Piros85 túrán is, ilyenkor átállhatunk a kisebb távra.

Ha 50 kilométeres vagy hosszabb teljesítménytúrán indulunk, de nem frissítünk elég jól, elszámítjuk a tempót, esetleg megsérülünk, akkor könnyen előfordulhat, hogy kicsúszunk a túra szintidejéből. Ennek jelei általában már korábban jelentkeznek, nem ritka, hogy mire az egyik ellenőrzőpontra érünk, a személyzet már javában pakolja össze a cuccait vagy már a helyszínen sincs. Kötelesek vagyunk ilyenkor feladni a túrát?

Természetesen előfordulnak esetek, amikor nem tehetünk mást, ki kell szállnunk. Ha nagy a lemaradásunk, fáradtak is vagyunk, és úgy érezzük, nem tudnánk kellően felgyorsulni a hátralévő szakaszon, mindenképp ez lehet a jó választás. Akadnak azonban olyan túrák, amelyeken nem feltétlenül kell felszállni az első buszra, más megoldást is választhatunk. Az egyik opció a túra szintidőn kívüli teljesítése, amiért általában kitűzőt/jelvényt már nem, de oklevelet még kapunk. A másik, ha kisebb szakaszra váltunk, azaz a, mondjuk, 100 kilométeres táv helyett áttérünk a 60-as útvonalra, és azt járjuk végig.

Hasonló lehetőséget a november 3-án rajtoló Piros85 is kínál az indulói számára. A túrát az alábbi távok, szintemelkedések és szintidők jellemzik:

Piros 85: 87,86 km – 3205 méter – 15 óra (terepfutás) – 22 óra (teljesítménytúra)
Piros 65: 65,05 km – 2475 méter – 16 óra
Piros 50A: 53, 76 km – 2063 méter – 13 óra
Piros 50B: 51,37 km – 1605 méter – 13 óra
Piros 35: 36,24 km – 1600 méter – 10 óra
Piros 20: 20,15 km – 456 méter – 6 óra

A listából remekül látható, hogy a távok között 10-20 km a különbség, amely kiváló lehetőséget ad a lefele váltásra. Ha tehát rendelkezünk egy 85-ös nevezéssel, de a túrán bármilyen gondunk adódna, az alatta lévő összes távon befejezhetjük a versenyt, méghozzá úgy, hogy a kisebb távhoz járó minden díjazást megkapunk!

Érdemes azonban megjegyezni, hogy a váltás csak lefelé működik, azaz akik az 50 kilométeres távra neveztek, nem mehetnek 65, illetve 85 kilométert.

Ezek is érdekelhetnek

Hozzászólások

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Tippek a túrahátizsák könnyítéséhez
Az érettségi miatt kihagyja az Eb-t, de a világbajnokságon nagy céljai vannak
Videók segítségül a Kinizsi Százas teljesítéséhez
Dilemmázik, melyiket erőltesse: az aszfalt az elsődleges, de terepen eredményesebb
Sportfesztiválok jönnek a diáksportban

Videók

A rendőrök biztos nem örülnek neki, de így is át lehet bringázni egy hídon
Ha a vadvízi kajakozásnak vannak fokozatai, akkor ez a legerősebb
Mikor méterek döntenek életről és halálról: több mint százzal siklott át két épület között

Hegymászás

A Mount Everest első nagy tragédiája, amelyből semmit sem tanultunk
Amikor még a kaland volt a lényeg: egy könyv, ami közelebb hozza a hegymászást
Kihívástól függ, hogy futva, gyalogosan vagy kerékpárral járja a hegyeket

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel
A világ legfélelmetesebb túrája: ki mer felmenni ezen a létrán?

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.