Télen is fontos a folyadék

Gondolhatnánk, a hidegben kevesebb vizet vagy forró teát fogyasztunk, pedig a megfelelő mennyiség bevitelére ekkor is figyelnünk kell, ellenkező esetben teljesítőképességünk csökkenhet.

Ahhoz, hogy anyagcserénk és ezáltal szervezetünk téli túráink során megfelelően támogasson minket, ismernünk kell működését, ide tartozik a folyadékbevitel fontossága is. Nyáron a kánikulában mindenki literszámra dönti magába a vizet és egyéb innivalókat, télen azonban a hideg miatt hajlamosak vagyunk azt hinni, szervezetünknek alig van szüksége valamire. Nagyobbat nem is tévedhetnénk.

Amennyiben szervezetünk akár csak öt százalékkal dehidráltabb a szükségesnél, anyagcserénk 20–30 százalékkal lelassul, ami többek között közérzetünkre is hatással lehet. Fejfájást, gyengeséget, fáradtságot tapasztalhatunk magunkon, ingerlékenyebbek lehetünk és étvágytalanok. Szervezetünk hidratáltságát vizeletünk színe is mutatja. Minél átlátszóbb, annál hidratáltabbak vagyunk, minél sötétebb, annál kevésbé.

Annak érdekében tehát, hogy ezeket a tüneteket megelőzzük, folyamatosan fogyasszunk folyadékot. Ha egy napra indulunk túrázni, hozzávetőlegesen 2–3 literrel számoljunk. A víz mellett érdemes sportitalokkal is készülni, ezek ugyanis a szervezet számára szükséges elektrolitokat is nagyobb mennyiségben tartalmazzák. Télen a hideg időjárás könnyen elnyomja a szomjúságot, ezáltal a megfelelő mennyiségű folyadék elfogyasztása tudatos odafigyelést igényel.

 

Fagypont alatti hőmérsékleten érdemes megfontolni a termosz használatát. Fotó: shutterstock

 

Tipp: ha viszünk magunkkal vizet és nagyon hideg az időjárás, a palackot mindig fejjel lefelé tároljuk táskánkban, mivel a víz felülről kezd el megfagyni.

Érdemes lehet megfontolni a termosz használatát is, erről bővebben korábbi cikkünkben ejtettünk szót.

Óvatosan bánjunk viszont a koffeintartalmú italokkal és az alkohollal. A koffein elnyomja a szomjúságot és az éhséget, amivel becsapjuk szervezetünket és azt érhetjük el, hogy nem a megfelelő időpontban visszük be a szükséges táplálékot és folyadékot. A koffein és az alkohol ráadásul vizelethajtó is, használatukkal tehát a dehidratáltságot segítjük elő.

 

Hóevés: nem ajánlott!

Csábítóan hathat a gondolat, hogy folyadékszükségletünket télen hóból pótoljuk, és a megoldás akár működhet is. Figyeljünk azonban oda, hogy a havat ne együk meg, hanem először olvasszuk fel, és utána igyuk meg. Ez némileg lassabb folyamat, a hó azonnali elfogyasztása azonban több energiát szív el a szervezettől, mint amennyit a folyadék feldolgozásával nyer.

 

Ezek is érdekelhetnek

Hozzászólások

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Pókember jelmezben mászott sziklát a brit erősember
Becsempészett motivációs rajz, extrém kihívások, pályacsúcs – Erős Tibor első 24 órás versenye
A futás miatt a Bükkhöz közel költözött, azóta jelentős versenyeken remekel
Lemma először nyert, Obiri címet védett Bostonban
Megvannak a hazai bajnokok, jöhet a világbajnokság

Videók

A rendőrök biztos nem örülnek neki, de így is át lehet bringázni egy hídon
Ha a vadvízi kajakozásnak vannak fokozatai, akkor ez a legerősebb
Mikor méterek döntenek életről és halálról: több mint százzal siklott át két épület között

Hegymászás

Varga Csaba az utolsó nyolcezresre indult, amelynek csúcsán még nem álltak magyarok
A Mount Everest első nagy tragédiája, amelyből semmit sem tanultunk
Amikor még a kaland volt a lényeg: egy könyv, ami közelebb hozza a hegymászást

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel
A világ legfélelmetesebb túrája: ki mer felmenni ezen a létrán?

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.