Téli túrazokni: a merinói gyapjú a nyerő

Túrázáshoz a természetes és szintetikus anyagok keverékéből készült zoknik a legalkalmasabbak. Ha jót szeretnénk lábfejünknek, a pamutzoknikat a lehető legmesszebb kerüljük el.

Arról, hogy milyen a jó túrazokni, és miért fontos, hogy ne hagyományos pamutzokniban induljunk útnak, korábbi cikkünkben már beszámoltunk. Télen azonban valamelyest változik a helyzet, hiszen alkalmazkodni kell a hidegebb időhöz. Lássuk, mire figyeljünk, ha jó téli túrazoknit keresünk!

1. Kényelem: A téli túrazokniknak három fontos szempontnak is meg kell felelniük: legyen megfelelő a szellőzésük, vezessék el jól az izzadságot, és a hideg ellen is védjék a lábat – tehát ne izzadjon, de ne is fázzon benne a lábfejünk. Mindemellett persze az sem árt, ha kényelmesek, hiszen több órán keresztül az erdőben járni úgy, hogy lábunkat folyamatosan irritálja a zokni varrása, nem vezet semmi jóra. Ráadásul ha az izzadságtól nedves is a lábunk, biztosak lehetünk a vízhólyag kialakulásában. Márpedig ha a vízhólyag egyszer megjelenik, az semmi jóval sem kecsegtet… A jó téli túrazokni kényelmét főként a felhasznált anyagok minősége biztosítja, és ezzel el is jutottunk a második ponthoz.

2. Anyag: A túrazoknik rendszerint szintetikus anyagból (nejlon, elasztán), természetes és szintetikus anyagok keverékéből (merinói gyapjú és nejlon) vagy tisztán természetes anyagból (pamut) készülnek. A szintetikus anyagok előnye, hogy alig szívnak magukba nedvességet, ezáltal sokkal gyorsabban száradnak, mint a természetes anyagok. Az antibakteriális védelem terén azonban nem teljesítenek jól, azaz hamar kellemetlen szaguk lesz. Tisztán merinóigyapjú-zokniban ne gondolkodjunk, mivel az nem áll ellen megfelelően a cipő belső része okozta kopásnak. Szintetikus anyaggal keverve azonban a merinói gyapjú remek választás, megfelelően elvezeti az izzadtságot, és kiválóan szellőzik. Ráadásul a meleg érzetet nedvesen is megtartja, vagyis a lábunk kevésbé hűlhet ki benne, még kedvezőtlen időjárási körülmények és terepviszonyok között sem. A pamutzoknit túrázáshoz felejtsük el, túl sok nedvességet szív magába.

3. Tartósság: Azt, hogy jó túrazoknit hordunk a lábunkon, az első túra után abból tudhatjuk meg végleg, ha mosás után is megtartja az alakját, és ugyanolyan „teljesítményre” képes, mint amikor megvásároltuk.

Ezek is érdekelhetnek

Hozzászólások

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Schwarzenegger elárulta, szerinte hogyan élhetünk hosszú ideig
Mint egy sosem látott világ: merülés a jég alá, egyetlen mély levegővel
Pókember-jelmezben mászott sziklát a brit erősember
Becsempészett motivációs rajz, extrém kihívások, pályacsúcs – Erős Tibor első 24 órás versenye
A futás miatt a Bükkhöz közel költözött, azóta jelentős versenyeken remekel

Videók

A rendőrök biztos nem örülnek neki, de így is át lehet bringázni egy hídon
Ha a vadvízi kajakozásnak vannak fokozatai, akkor ez a legerősebb
Mikor méterek döntenek életről és halálról: több mint százzal siklott át két épület között

Hegymászás

Varga Csaba az utolsó nyolcezresre indult, amelynek csúcsán még nem álltak magyarok
A Mount Everest első nagy tragédiája, amelyből semmit sem tanultunk
Amikor még a kaland volt a lényeg: egy könyv, ami közelebb hozza a hegymászást

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel
A világ legfélelmetesebb túrája: ki mer felmenni ezen a létrán?

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.