Túlélőtúra a Bükkben

Október harmadik hétvégéjén szilvásváradi bázissal rendezik az 41. Szakajka MATT túlélőtúrát, amelyen az induló csapatok a Bükköt járhatják be választott útvonalon. A nevezésre október 9-ig van lehetőség.

Mi az a túlélőtúra?

Ha röviden kellene megfogalmaznom, azt mondanám, hogy a túrázás kombinálása a csapatversennyel és az ügyességi feladatokkal. A Magyar Természetjáró Egyesület által szervezett rendezvényekből egy évben átlagosan kettő indul, a következő október 19–21. között, szilvásváradi bázissal. A túlélőtúrákkal kapcsolatban fontos kiemelni, hogy nem teljesítménytúrák, azon kívül, hogy az erdőben mozgunk, igazából nincs sok egyéb közös a kettőben.

A túlélőtúra ugyanis verseny, amelyen ráadásul nem egyénileg indulhatunk, hanem 2-5 tagú csapatokban. Feladatunk, hogy a rajtnál megkapott, az adott térségben megjelölt állomáshelyeket az általunk szabadon meghatározott sorrendben felkeressük. Az állomáshelyeken az oda tartozó feladat megoldásával pontszámokat gyűjthetünk. Ez lehet egy könnyű kérdés (például: „Mi van a forrás feletti táblára írva?”), de lehet ügyességi feladat is, amelynél a pontszám attól függ, hogyan teljesítettünk. Egy túlélőtúrán a szervezők legalább 60-70 kisebb-nagyobb állomáshelyet jelölnek ki, a legtöbbször olyan mennyiségűt és olyan messze lévőket, hogy a célba éréshez megadott időkorlát (általában 20 óra) alatt senki se tudja bejárni az egész terepet. A csapatoknak így képességeik alapján indulás előtt először is meg kell határozniuk, milyen útvonalat járnak be, hogyan tudják összeszedni a legtöbb pontot.

A tervezést bonyolítja, hogy bizonyos nagy pontértékű állomáshelyekhez nyitvatartási idők is tartoznak, van, amelyiket csak reggel 6 és 9 óra között lehet felkeresni, vagy a túra vége felé.

A túlélőtúrák jellegzetessége tovább, hogy az egész hétvégét igénybe veszik. A rajt általában péntek késő este van, a célba pedig általában szombat késő délutánig kell beérni. Ez azt is jelenti, hogy a túra első szakasza éjszaka, a sötét erdőben vezet, ami extra kihívást jelent, és jó tájékozódási képességet követel. Már csak azért is, mert a legritkábban tartanak tömegesen csapatok ugyanarra, így sokszor magunkra vagyunk hagyatva, nekünk kell a turistajeleket, az elágazásokat figyelnünk, nem kapunk itineres segítséget (felesleges is lenne). Az éjszakai kalandozás varázsa, hogy így a természet másik arcát is megfigyelhetjük, számos állat ugyanis ilyenkor aktív, és mivel kis létszámú csoportokban haladnak a túrázók, könnyen összefuthatnak velük.

Teljesítménytúrák esetében megszokott, hogy időnként ellenőrzőpontokon halad a tömeg, ahol frissítést (vizet, teát, csokoládét, zsíros kenyeret) kap. Túlélőtúrák esetében ilyen nincs vagy csak nagyon minimális mértékben, így az összes étellel és itallal magunknak kell készülnünk.

Hogy pontosan mit kell tudni még a túlélőtúrákról, az Magyar Természetjáró Egyesület weboldalán elolvasható.

Mikor rendezik a következő túlélőtúrát?

Október harmadik hétvégéjén, az október 19–21 között, a bázis helyszíne Szilvásvárad.

A túra a Bükköt járja be, ennek a tájegységnek az alapos megismerésére nyílik lehetősége minden résztvevőnek. Az indulás előfeltétele a megfelelő, Bükk 29. számú, 2017. évi kiadású turistatérkép (1:40000 Cartographia Kiadó) beszerzése, aki nem rendelkezik ilyennel, a szervezőktől is megrendelheti. A túra nevezési díja 3000 Ft/fő, ezért az összes induló ajándék pólót kap, illetve célba érkezéskor meleg ételt ehet. A távolról érkező és kifáradt utazók pedig akár a helyszínen is eltölthetik a szombat éjszakát, és vasárnap, felfrissülve indulhatnak haza.

Az 41. SZALAJKA MATT túlélőtúra további részletei ide kattintva olvashatóak, gondolkodásra azonban már nincs sok idő, a nevezési határidő október 9-én lejár!

Ezek is érdekelhetnek

Hozzászólások

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Schwarzenegger elárulta, szerinte hogyan élhetünk hosszú ideig
Mint egy sosem látott világ: merülés a jég alá, egyetlen mély levegővel
Pókember-jelmezben mászott sziklát a brit erősember
Becsempészett motivációs rajz, extrém kihívások, pályacsúcs – Erős Tibor első 24 órás versenye
A futás miatt a Bükkhöz közel költözött, azóta jelentős versenyeken remekel

Videók

A rendőrök biztos nem örülnek neki, de így is át lehet bringázni egy hídon
Ha a vadvízi kajakozásnak vannak fokozatai, akkor ez a legerősebb
Mikor méterek döntenek életről és halálról: több mint százzal siklott át két épület között

Hegymászás

Varga Csaba az utolsó nyolcezresre indult, amelynek csúcsán még nem álltak magyarok
A Mount Everest első nagy tragédiája, amelyből semmit sem tanultunk
Amikor még a kaland volt a lényeg: egy könyv, ami közelebb hozza a hegymászást

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel
A világ legfélelmetesebb túrája: ki mer felmenni ezen a létrán?

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.