Túra a koponya körül

A Balatonnál nem csak fürdeni érdemes, például vasárnap a Tihanyi-félsziget látványos túrával várja az érdeklődőket. A 11 és 22 kilométeres táv teljesen elkerüli a községet, cserébe csodálatos környezetet és pazar panorámát kínál.

A Tihanyi-félsziget mindig közkedvelt turistaközpont volt, de a látogatók többsége általában megelégszik Tihany felfedezésével, esetleg a méltán népszerű levendulafesztivállal. A környéken márpedig túrázni is érdemes, erre kínál remek lehetőséget többek között augusztus 12-én, vasárnap a Tihanyi Koponya teljesítménytúra.

„Az elnevezés a félsziget formájára utal, ez ugrott be róla elsőre – mondja dr. Lengvári Tibor, a túra szervezője. – Az útvonal különlegessége, hogy lakott területet egyáltalán nem érint.

Az első része a félsziget szélén, a hegygerincen fut végig, ahonnan pazar kilátás nyílik a Balatonra. Ezt követően kis erdős beugrókon keresztül a Belső-tó és a Külső-tó mellett is elhaladnak a túrázók.

Érdemes legalább egyszer eljönni és bejárni a félszigetet ebben a formában, és akinek van kedve, a táv teljesítése után még nézelődhet Tihanyban.”

A Tihanyi Koponya teljesítménytúra 11 és 22 kilométeres távokat kínál – a nagyobb a kisebb kör duplája, kétszer kell tehát végigjárni ugyanazt az útvonalat. Rajtolni leghamarabb reggel kilenc órakor lehet, időkorlát nincs, a szervezők mindössze annyit kérnek, hogy 16 órára lehetőleg mindenki érjen vissza a célba.

„Családok is nyugodtan jöhetnek. A táv elején és végén ugyan számolhatunk némi szintemelkedéssel, de nem olyan erős, hogy gyerekkel ne lehessen végigmenni rajta.

Az indítás egy parkolóból történik, ami egyesek számára kicsit furcsa lehet, de ugyanúgy jár oklevél, kitűző, a túra alatt ellátmány a résztvevőknek, és érinteni kell ellenőrzőpontokat, mint más teljesítménytúrán. A túrázókat arra kérjük, hogy lehetőleg hozzanak magukkal saját poharat, a környezetszennyezés elkerülése miatt ugyanis műanyag poharat csak elenyésző mennyiségben tartunk magunknál.”

A túra nevezési díja a 11 kilométeres távra 1100 Ft, a 22 kilométeresre 1300 Ft.

A pontos útvonal:
Tihanyi elágazás, autóparkoló – Apáti templomrom – Nyereg-hegy – Csúcs-hegy – Szarkádi-erdő – Gejzír-mező – Hármas-hegy – Belső-tó – Farkas-verem – Kőfejtő – Apáti-hegy – Apáti templomrom – Tihanyi elágazás, autóparkoló

A túra további részletei ide kattintva érhetőek el!

Ezek is érdekelhetnek

Hozzászólások

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Az érettségi miatt kihagyja az Eb-t, de a világbajnokságon nagy céljai vannak
Videók segítségül a Kinizsi Százas teljesítéséhez
Dilemmázik, melyiket erőltesse: az aszfalt az elsődleges, de terepen eredményesebb
Sportfesztiválok jönnek a diáksportban
A kínai nagy faltól az Antarktiszig: versenyek, élmények hét kontinensen

Videók

A rendőrök biztos nem örülnek neki, de így is át lehet bringázni egy hídon
Ha a vadvízi kajakozásnak vannak fokozatai, akkor ez a legerősebb
Mikor méterek döntenek életről és halálról: több mint százzal siklott át két épület között

Hegymászás

A Mount Everest első nagy tragédiája, amelyből semmit sem tanultunk
Amikor még a kaland volt a lényeg: egy könyv, ami közelebb hozza a hegymászást
Kihívástól függ, hogy futva, gyalogosan vagy kerékpárral járja a hegyeket

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel
A világ legfélelmetesebb túrája: ki mer felmenni ezen a létrán?

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.