Túrázással védekeznek a koronavírus ellen

Hongkongban a szabadidős sportolásban látják a járvány elkerülésének egyik lehetséges módját, a megoldásnak azonban vannak hátulütői is.

Mintegy háromezren haltak már meg a Kínából induló koronavírus-járványban, nem meglepő, hogy a megbetegedés ellen mindenki igyekszik a lehető leghatásosabban védekezni. Hongkongban az egészséges életmódban hisznek, aminek a része a szabadidős sportolás, többek között a túrázás. Utóbbit rendkívül komolyan veszik, egy helyi blogger fotója szerint a népszerű turistautakon tömött sorokban haladnak az emberek.

Ez különösen annak fényében érdekes, hogy a kormány utasítását követve a helyiek feltűnően kerülik a népszerű tömegközlekedési csomópontokat a városokban, hogy minél kisebbre csökkentsék a fertőzés lehetséges esélyét. Az intézkedés elérte a célját, a városokban alig látni embert az utcán, ugyanakkor a természetben, úgy tűnik, már korántsem érzi ennyire veszélyezve magát a lakosság.

A koronavírus veszélye miatt Hongkongban minél hamarabb igyekeznek összegyűjteni a szemetet a népszerű túraösvényekről – Fotó: hongkongfp.com

Csupasport-magazin: Bringázás a Dráva mentén

Olaszországban kezdődik, Horvátországban végződik, de a leghosszabb szakasza Ausztriában vezet a Dráva-menti kerékpárútnak. Családoknak ideális a nyárra – mit kell tudni a túráról?

Erről, és persze sok minden egyéb szabadidős érdekességről írunk a Csupasport magazin első számában, amely március 10-én jelenik meg! A 100 oldalas magazinon kívül olvasóink kapnak egy 16 oldalas versenyeredményes mellékletet is.

A hongkongiak új hobbija a hírek szerint a sportáruházak forgalmát is fellendítette, várakozáson felüli mértékben növekedni kezdett a túrafelszerelések, különösen a túrahátizsákok értékesítése. Bármennyire is örvendetes, hogy a hongkongiak egyre nagyobb része nyit az egészséges életvitel felé, a természetre nincs jó hatással a megnövekedett forgalom. Az erdőkben rengeteg szemét halmozódott fel, eldobált műanyag palackok, cigarettás dobozok és szájmaszkok hevernek mindenfelé az ösvényeken.

Önkéntesek takarítják fel a megnövekedett szemétmennyiséget – Fotó: hongkongfp.com

A takarítást jellemzően védőfelszerelésbe öltözött önkéntesek végzik, miközben egyre inkább próbálják felhívni a túrázók figyelmét, hogy mindenki gondoskodjon saját szemetének megfelelő elhelyezéséről. Mert abban ugyan nincsen vita, hogy a koronavírust az egészséges szervezet könnyebben legyőzi, szervezetünk megedzése mellett azonban nem kellene tönkretenni a természetet.

(Nyitókép: https://www.instagram.com/surrealhk/)

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Ezek is érdekelhetnek

Hozzászólások

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Az érettségi miatt kihagyja az Eb-t, de a világbajnokságon nagy céljai vannak
Videók segítségül a Kinizsi Százas teljesítéséhez
Dilemmázik, melyiket erőltesse: az aszfalt az elsődleges, de terepen eredményesebb
Sportfesztiválok jönnek a diáksportban
A kínai nagy faltól az Antarktiszig: versenyek, élmények hét kontinensen

Videók

A rendőrök biztos nem örülnek neki, de így is át lehet bringázni egy hídon
Ha a vadvízi kajakozásnak vannak fokozatai, akkor ez a legerősebb
Mikor méterek döntenek életről és halálról: több mint százzal siklott át két épület között

Hegymászás

A Mount Everest első nagy tragédiája, amelyből semmit sem tanultunk
Amikor még a kaland volt a lényeg: egy könyv, ami közelebb hozza a hegymászást
Kihívástól függ, hogy futva, gyalogosan vagy kerékpárral járja a hegyeket

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel
A világ legfélelmetesebb túrája: ki mer felmenni ezen a létrán?

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.