Új, zöld, innovatív instant túrák

A Groove Trails márciusban indult, egyelőre három útvonalat kínál. QR-kód helyett GPS alapú rendszer segítségével működik, a díjszabás minden távon egységes, a nevezési díj tíz százaléka jótékony célra megy.

Oldalunkon többször írtunk már az instant túrákról, amelyek a teljesítménytúrákkal ellentétben nincsenek időponthoz kötve, a nevezési díj befizetése után gyakorlatilag bármikor elindulhatunk rajtuk. A legtöbb instant túra szervezője QR-kódos rendszert használ ahhoz, hogy lássa, valóban teljesítettük-e a távot, bizonyos ellenőrzőpontokon meg kell keresni a kódot, és beolvasni a telefonunkkal. A beolvasáshoz időpont tartozik, a körtúrát akkor teljesítettük sikeresen, ha szintidőn belül leolvassuk az utolsó ellenőrzőkódot is.

Ezzel a megszokott és bevált rendszerrel szakított a Groove Trails csapata, amikor márciusban, nem sokkal a kijárási korlátozás bevezetése előtt elindította a Budapesthez közeli Nyakas Kör 13 és 25 kilométeres távját, valamint a 29 kilométeres Farkas Trailt.

A Nyakas Kör útvonala Biatorbágy környékén a Kőorrt is érinti – Fotók: Marosi Bence

„A korlátozás ellenére többen teljesítették a túrákat az első időszakban, mint ahogy vártuk – mondta Marosi Bence, aki Orgován Norberttel közösen ötletgazdája és alapítója a túrának. – Amíg nincsen megtiltva a túra teljesítése, bármikor el lehet rajta indulni. Hétköznapokon nincsen ilyen probléma, hétvégén viszont elképzelhető lezárás, ha a környező települések nem engednek embereket az erdőbe,

így indulás előtt mindenképp ajánlott előzetesen tájékozódni.”

Érmek a teljesítésért – Fotók: Marosi Bence

A Groove Trails célja, hogy újat mutasson, innováljon és valami formabontóval álljon elő az instant túrák „piacán”. A legzöldebb instant túrákat igyekszik kínálni a túrázóknak – az erre irányuló törekvést jelzi, hogy a nettó nevezési díjak 10 százalékát két, természetvédelmi célokat megvalósító közhasznú egyesületnek, a Rainforest Trustnak és az Erdőmentők csapatának ajánlják fel, és vannak törekvések, hogy a támogatott kör később tovább bővüljön. A szervezők nem gyártanak és nem adnak semmilyen papír alapú promóciós anyagot, a teljesítésért járó érem pedig újrahasznosított préselt falemezből készül. A „zöldülést” segíti az a döntés is, hogy QR-kódok kihelyezése helyett a Geogo webes alkalmazással történik a túra teljesítésének igazolása.

„Környezetkímélőbb megoldás, nem kell nyomtatni, fóliázni, kipakolni a természetbe semmit, ráadásul a túrázóknak is kényelmesebb. A Geogo webes alkalmazás, nem kell semmit letölteni. Működéséhez mobilinternet sem szükséges, elég a GPS bekapcsolása. Túráinkat a fizetés után kapott ellenőrzőkóddal lehet felvenni a Geogóban, a teljesítés akkor indul, ha az első ellenőrzőponthoz odaértünk, és elindítjuk a számlálót, illetve automatikusan véget ér az utolsó pont érintésekor, vagy ha lejár a szintidő. További előny, hogy

a túra minden ellenőrzőpontja ötven méter sugarú körben van meghatározva, így a helyszínen nem kell semmit keresgélnünk, elég ebbe beérnünk.”

Marosi Bence elmondása szerint a jelenlegi három túra az elkövetkező egy-két hónapban bővül. Hamarosan újabb Budapest közeli útvonalat indítanak el, a nyár közeledtével pedig a Balaton környéke csatlakozik.

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Ezek is érdekelhetnek

Hozzászólások

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Schwarzenegger elárulta, szerinte hogyan élhetünk hosszú ideig
Mint egy sosem látott világ: merülés a jég alá, egyetlen mély levegővel
Pókember-jelmezben mászott sziklát a brit erősember
Becsempészett motivációs rajz, extrém kihívások, pályacsúcs – Erős Tibor első 24 órás versenye
A futás miatt a Bükkhöz közel költözött, azóta jelentős versenyeken remekel

Videók

A rendőrök biztos nem örülnek neki, de így is át lehet bringázni egy hídon
Ha a vadvízi kajakozásnak vannak fokozatai, akkor ez a legerősebb
Mikor méterek döntenek életről és halálról: több mint százzal siklott át két épület között

Hegymászás

Varga Csaba az utolsó nyolcezresre indult, amelynek csúcsán még nem álltak magyarok
A Mount Everest első nagy tragédiája, amelyből semmit sem tanultunk
Amikor még a kaland volt a lényeg: egy könyv, ami közelebb hozza a hegymászást

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel
A világ legfélelmetesebb túrája: ki mer felmenni ezen a létrán?

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.