Újabb sikeres Körös Teljesítménytúrák

Túrázók, bringások és terepfutók is részt vehettek az Alföld Turista Egyesület teljesítménytúráján, amelyről a szervezők küldtek rövid összefoglalót honlapunknak.

A 34. Körös Teljesítménytúrák megrendezése alkalmával az Alföld Turista Egyesület ezúttal is kitett magáért. A gondos szervezésnek és a lelkes csapatmunkával megvalósult előkészületeknek hála a résztvevők elégedetten, újabb élménnyel gazdagabban térhettek haza.

Kicsit ugyan borongósan indult a nap június elsején, ám ez nem szegte kedvüket sem a szervezőknek, sem pedig a túrabakancsukat felhúzó, indulásra kész résztvevőknek. A felhős idő inkább kedvezett is a túrázóknak, hiszen nem tikkasztó hőségben kellett megküzdeniük a sok-sok kilométerrel.

A hagyományokhoz hűen a jól bejáratott 10, 20, 30 és 50 km-es gyalogos-, valamint a 70 és 100 km-es kerékpárostávok közül lehetett választani; az idén egy különlegességgel is szolgáltak a szervezők: a 20 és 30 km-es távokat terepfutóversenyként is teljesíthették a sportolni vágyók.

Az alföldi táj lapos egyhangúságát az útközben felbukkanó ellenőrzőpontok törték meg. Ezeken a helyeken nemcsak az adminisztrációt lehetett intézni, a szorgalmasan lépkedő túrázóknak lehetőségük adódott leülni néhány percre. Különböző frissítők közül válogathattak kedvükre, szénhidrátraktáraikat friss gyümölccsel, zsíros kenyérrel, pogácsával, csokoládéval és aprósüteményekkel tölthették fel.

Természetesen nem maradhatott el a szorgalmas és kitartó túrázók jutalma. A célban érdem szerint ki-ki átvehette a jól megérdemelt emléklapot, kitűzőt, érmet, kupát, amelyhez egy-egy meleg kézszorítás, valamint szóbeli elismerés is járt.

A rendezvénynek a mezőberényi Kálmán Fürdő adott helyet, így a tikkadt turisták a szervezők által biztosított finom ebéd elfogyasztása után kedvük szerint igénybe vehették a különböző medencéket, hogy pihentessék fáradt izmaikat.

Az egyesület elnöke ezúton is köszöni a támogatóknak és a rendezőtársaknak az önzetlen segítséget, és nem utolsósorban a versenyzők részvételét, akik megtisztelték az eseményt jelenlétükkel. Jövőre is várunk minden túrázni vágyót sok szeretettel!

Oszlánszky Rita

Ezek is érdekelhetnek

Hozzászólások

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Schwarzenegger elárulta, szerinte hogyan élhetünk hosszú ideig
Mint egy sosem látott világ: merülés a jég alá, egyetlen mély levegővel
Pókember-jelmezben mászott sziklát a brit erősember
Becsempészett motivációs rajz, extrém kihívások, pályacsúcs – Erős Tibor első 24 órás versenye
A futás miatt a Bükkhöz közel költözött, azóta jelentős versenyeken remekel

Videók

A rendőrök biztos nem örülnek neki, de így is át lehet bringázni egy hídon
Ha a vadvízi kajakozásnak vannak fokozatai, akkor ez a legerősebb
Mikor méterek döntenek életről és halálról: több mint százzal siklott át két épület között

Hegymászás

Varga Csaba az utolsó nyolcezresre indult, amelynek csúcsán még nem álltak magyarok
A Mount Everest első nagy tragédiája, amelyből semmit sem tanultunk
Amikor még a kaland volt a lényeg: egy könyv, ami közelebb hozza a hegymászást

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel
A világ legfélelmetesebb túrája: ki mer felmenni ezen a létrán?

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.