Futófelszerelés 221 kilométerre

Az Ultrabalaton történetében láttunk már mezítlábas futót, de a többség teljes felszerelésben vág neki a 221 kilométernek – mire lehet szükség?

Elolvadt az aszfalt a futócipők talpa alatt – a 2016-os Ultrabalatonon a déli órákban olyan hőség tombolt, hogy a Balaton-felvidéki szakaszokat teljesítők a pokolban érezhették magukat.

Orkánerejű szél, a tó medréből kicsapó hullámok, a part menti utakon futókat tetőtől talpig beterítő vízpermet, majd pedig az éjszaka közepén özönvízszerűen lezúduló eső – ezt az élményt azok élték át, akik a 2017-es UB-n futottak a déli parton az éjszakai órákban.

Soha nem lehet tehát tudni, mi vár azokra, akik elindulnak a minden évben májusban rendezendő tókerülő futóversenyen, úgyhogy jó kérdésnek tűnik: milyen futófelszerelést, frissítőt s egyéb holmit érdemes becsomagolni a nagyszerű élményt nyújtó eseményre?

A távot (221 kilométer), valamint a legnagyobb létszámú váltócsapatokat (tizenkét fő) figyelembe véve azzal kell számolni, hogy a csapatban futó minden hölgyre és férfira jut minimum tizennyolc-húsz kilométernyi küzdelem, de ez a távolság csak nőhet (és akkor az egyéni teljesítőkről ne is essék szó!). Vagyis még a viszonylag rövidebb távú futásokra is érdemes jól felkészülni, annak ismeretében különösen, hogy a csapatkapitányok az élmény végett egy-egy futónak többszakasznyi lehetőséget is adnak; tehát elképzelhető, hogy a húszezer méter lefutása három-négy etapban történik, ráadásul különböző napszakokban, más és más balatoni tájakon.

Kell tehát:

 

  1. Futócipő – akár két pár is (lásd kánikulában olvadó aszfalt vagy a tóra hirtelen lecsapni képes vihar, eső)
  2. Futópóló – bátran tegyünk a csomagba két-három darabot, sok helyet nem foglal el
  3. Futónadrág – rövid, félhosszú, hosszú, ezen a versenyen mindegyikre szükség lehet
  4. Kompressziós szár – azoknak, akik hosszú távot futnak, az egyik legnagyobb segítség
  5. Futózokni – négy párra is szükség lehet, és ha úgy hozza a sors, nem kell gondolkodni, már táv közben is érdemes néha váltani, elkerülendő a kidörzsölődést
  6. Futómellény – bár a legtöbb futó útját kerékpáros-kísérő biztosítja a nagy táv alatt, azok, akik nem szeretnek társaságban kocogni, jól járnak a víztartóval, apró zsebekkel ellátott kiegészítővel, amelyekben ráadásul az energiazselék, sőt némi pluszruházat is elfér
  7. Baseballsapka (fehér!) – a tűző napsütés vagy az enyhébb eső elleni védelemre
  8. Széldzseki – a Balatonnál szeszélyes az időjárás, ráadásul a tó melletti hűvösebb éjszakán jól jöhet egy könnyű kabát
  9. Fejlámpa – néhány ezer forintért már tökéletes fényerejű eszköz vásárolható, és miután az UB-n az éjszakai szakaszok hosszúak, ez a kiegészítő kötelező is
  10. Kenceficék – kidörzsölést gátló krémek, naptej; külön talán nem is kell ecsetelni, hogy miért fontos apróságok ezek
  11. Ráadásholmik – ha van kerékpáros vagy autós kísérete a futóknak, érdemes könnyű pulóvert, törülközőt, pokrócot is vinni a versenyre, ugyanis a huszonnégy vagy még több óra alatt hőség, hideg, tűző nap és szakadó eső is válthatja egymást
  12. A frissítés – nem lenne szabad, hogy ez legyen az utolsó pont, az UB-n azonban víz, szőlőcukor, banánszeletek találhatók a váltópontoknál az asztalokon, sőt az egyéni futóknak néhány szakasz végén meleg ételt is adnak, tehát öt-tíz-húsz kilométeren biztosan nem kell tartani az éhezéstől, a dehidratációtól

Ezek is érdekelhetnek

Hozzászólások

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Pókember jelmezben mászott sziklát a brit erősember
Becsempészett motivációs rajz, extrém kihívások, pályacsúcs – Erős Tibor első 24 órás versenye
A futás miatt a Bükkhöz közel költözött, azóta jelentős versenyeken remekel
Lemma először nyert, Obiri címet védett Bostonban
Megvannak a hazai bajnokok, jöhet a világbajnokság

Videók

A rendőrök biztos nem örülnek neki, de így is át lehet bringázni egy hídon
Ha a vadvízi kajakozásnak vannak fokozatai, akkor ez a legerősebb
Mikor méterek döntenek életről és halálról: több mint százzal siklott át két épület között

Hegymászás

Varga Csaba az utolsó nyolcezresre indult, amelynek csúcsán még nem álltak magyarok
A Mount Everest első nagy tragédiája, amelyből semmit sem tanultunk
Amikor még a kaland volt a lényeg: egy könyv, ami közelebb hozza a hegymászást

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel
A világ legfélelmetesebb túrája: ki mer felmenni ezen a létrán?

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.