A bajnok: ne nevessen, aki megelőz!

Az olimpiai bajnok vízilabdázó, Székely Bulcsú elsősorban élvezni szeretné a Balaton-átúszást, no meg igyekszik lelakatolni a hűtőt előző este… Továbbá kéri: ne mosolyogjanak rajta, akik elúsznak mellette.

Már több mint 4600-an regisztráltak előre a június 30-i 36. Lidl Balaton-átúszásra, így a szervezők okkal remélik, a tavalyi 8300 után az idén a 12 ezret is elérheti az indulói létszám.

Noha a tó átúszása alapvetően a hobbisportolók kihívása, rengeteg korábbi és jelenlegi élsportoló szokta teljesíteni a Révfülöp és Balatonboglár közötti 5.2 kilométeres távot.

Nem lesz ez másként az idén sem, a háromszoros olimpiai bajnok Biros Péter mellett az egyszeres ötkarikás első Székely Bulcsú is leússza a távot, hiszen mindketten az esemény nagykövetei.

Székely Bulcsú (balról a második) többször is mosolyt csalt a hallgatók arcára a sajtótájékoztatón

„Korábban kétszer is úgy nézett ki, hogy átúszom a Balatont, de mindig arra jutottam, majd jövőre megpróbálom. Úgy látszik, az idén nem úszom meg, hogy átússzam – jegyezte meg Székely Bulcsú. – Nincs bevált trükköm a hosszú távokra, mert amikor ennyi kilométert úsztunk, korbáccsal álltak felettünk, és nem volt választásunk. Bár kihagytam néhány évet, az élsportban eltöltött huszon-egynéhány év felkészített a feladatra. Viszont azt mindenkitől kérem, ha megelőz minket, ne röhögjön, és csináljon úgy, mintha nagy teljesítmény lenne.”

Székely a Balaton-átúszás előtti ideális táplálkozásról azt mondta, neki az lesz a legnagyobb feladat, hogy lelakatolja a hűtőt előző este.

A viccet félretéve hozzátette, hogy fontos az energiát adó, de a gyomrot nem megterhelő tápanyag fogyasztása. Megnyugodva vette tudomásul, hogy a segítő hajóknak köszönhetően szőlőcukor és egyéb energiabombák segítik az úszók energiapótlását.

„Élsportolóként elég sokat úsztam, de a medencés úszás össze sem hasonlítható a nyílt vízi úszással, így izgalmas kihívás lesz. Biztos lesznek pillanatok, amikor sóvárogva, kiskutyaszemekkel nézem majd a mellettünk álló hajót… Életemben eleget versenyeztem, küzdöttem eredményekkel, ellenfelekkel és nehéz feladatokkal, így a tömegsport-rendezvényeket igyekszem élvezni, azt a részét megragadni, amelyért a legtöbb ember vízbe ugrik.”

 

Pihenő ötven méterenként

Jó idő esetén június 30-án Révfülöpről startol el Magyarország legnagyobb nyílt vízi úszóversenye, a 36. Lidl Balaton-átúszás. Az egészen Balatonboglárig húzódó, vitorlások, kishajók és motorcsónakok által kijelölt úszófolyosón 50 méterenként pihenő várja majd a sportolókat. A versenyzők a Platán strandon érnek partot, ahol névadó főszponzorként már második alkalommal számos programmal várja őket és a szurkolókat a Lidl Magyarország.

„A Lidl Magyarország számára kiemelten fontos az egészséges életmód és táplálkozás népszerűsítése. Az esemény névadójaként különösen a fiatalabb generáció tagjai számára szeretnénk példát mutatni, így a 36. Lidl Balaton-átúszásra is olyan programokkal készülünk, amelyek játékos formában hívják fel a figyelmet ezek jelentőségére” – mondta Tőzsér Judit, a Lidl Magyarország vállalati kommunikációs vezetője.

 

Ezek is érdekelhetnek

Hozzászólások

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Az érettségi miatt kihagyja az Eb-t, de a világbajnokságon nagy céljai vannak
Videók segítségül a Kinizsi Százas teljesítéséhez
Dilemmázik, melyiket erőltesse: az aszfalt az elsődleges, de terepen eredményesebb
Sportfesztiválok jönnek a diáksportban
A kínai nagy faltól az Antarktiszig: versenyek, élmények hét kontinensen

Videók

A rendőrök biztos nem örülnek neki, de így is át lehet bringázni egy hídon
Ha a vadvízi kajakozásnak vannak fokozatai, akkor ez a legerősebb
Mikor méterek döntenek életről és halálról: több mint százzal siklott át két épület között

Hegymászás

A Mount Everest első nagy tragédiája, amelyből semmit sem tanultunk
Amikor még a kaland volt a lényeg: egy könyv, ami közelebb hozza a hegymászást
Kihívástól függ, hogy futva, gyalogosan vagy kerékpárral járja a hegyeket

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel
A világ legfélelmetesebb túrája: ki mer felmenni ezen a létrán?

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.