A hullámokat is legyőzték

A 36. Balaton-átúszást nagy hullámok nehezítették, így kevesebben rajtoltak el Révfülöpről. A leggyorsabban ezúttal is a csúcsot tartó Papp Márk teljesítette a távot.

„Július 14-én, szombaton mérsékelten szeles idő várható, emiatt az 5.2 kilométeres táv egésze alatt hullámzó vízre kell számítani. A hullámzó Balatonban biztonsággal úszni nyílt vízi tapasztalatot igényel – az uszodai körülmények ismerete nem biztos, hogy elég. Arra kérjük a Lidl Balaton-átúszás résztvevőit, hogy a vízbe szállás előtt mérlegeljék, úszásmúltjuk/úszástudásuk alapján alkalmasak-e arra, hogy szeles időjárási viszonyok között ússzák át a Balatont.” – a 36. Balaton-átúszás előtti estén ezt a figyelmeztetést tették közzé a szervezők, és a felhívásra sokan hallgattak.

Annak ellenére, hogy több mint kilencezren neveztek előzetesen, és a helyszínen is sokan regisztráltak, a vártnál kevesebben, 7309-en ugrottak vízbe szombat délelőtt Révfülöpön, hogy vitorlások és egyéb hajók biztosította pályán átérjen a balatonboglári célba.

A leggyorsabban ezúttal is a verseny csúcstartója, Papp Márk teljesítette az 5.2 kilométeres távot. A BVSC versenyzője néhány nappal korábban honlapunknak azt mondta, szeretné megdönteni a 2016-ban felállított 58:33 perces rekordját, és nem is sokkal maradt el tőle. Ezúttal 1:00:26 órás idővel zárt.

Papp Márk elsőként ért célba, teljesítményéért pezsgőt is kapott. FOTÓK: A 36. Lidl Balaton-átúszás Facebook-oldala

„Nagyon jó visszajelzéseket kaptunk, a célba érkezők – mint a legtöbbször – most is a közösségi élményt emelték ki – mondta a rendezvényt követően Kovács Anita, a szervezésért felelős BSI képviseletében. – Kicsit kevesebben indultak a szokottnál, amit több tényező befolyásolt. Az átúszás előtti figyelmeztetésünk hatására biztosan sokan meggondolták magukat, de az is szerepet játszhatott, hogy az első két időpontban nem sikerült megrendezni az átúszást, és a harmadikat sokan már nem várták meg, esetleg nyaralni mentek. Akik eljöttek és indultak, kivétel nélkül remekül érezték magukat.”

A Balaton-átúszáson ezúttal sem csak amatőrök tették próbára magukat, profi úszók és vízilabdázók is részt vettek rajta – akik szemfülesek voltak, és tartani tudták a tempójukat, közvetlenül az ő nyomukban tehették meg a távot.

„Székely Bulcsú, Gergely István, Biros Péter – sorolta az olimpiai bajnokokat Kovács Anita. – Drávucz Rita vezérletével a női vízilabdázók indulás előtt még kicsit passzolgatták is a labdát egymásnak. A felszabadultság és a jó hangulat az egész rendezvényre jellemző volt, a balatonboglári és a révfülöpi oldalon is rendben, zökkenőmentesen zajlott minden.”

Ezek is érdekelhetnek

Hozzászólások

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Az érettségi miatt kihagyja az Eb-t, de a világbajnokságon nagy céljai vannak
Videók segítségül a Kinizsi Százas teljesítéséhez
Dilemmázik, melyiket erőltesse: az aszfalt az elsődleges, de terepen eredményesebb
Sportfesztiválok jönnek a diáksportban
A kínai nagy faltól az Antarktiszig: versenyek, élmények hét kontinensen

Videók

A rendőrök biztos nem örülnek neki, de így is át lehet bringázni egy hídon
Ha a vadvízi kajakozásnak vannak fokozatai, akkor ez a legerősebb
Mikor méterek döntenek életről és halálról: több mint százzal siklott át két épület között

Hegymászás

A Mount Everest első nagy tragédiája, amelyből semmit sem tanultunk
Amikor még a kaland volt a lényeg: egy könyv, ami közelebb hozza a hegymászást
Kihívástól függ, hogy futva, gyalogosan vagy kerékpárral járja a hegyeket

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel
A világ legfélelmetesebb túrája: ki mer felmenni ezen a létrán?

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.