Evezés gőzölgő vízen

A Hévízi-tó termálvizének hála a tóból táplálkozó patak télen sem fagy be, így decembertől márciusig kellemes hőfokú vízben vehetünk részt egy-egy vízitúrán.

Vízitúra télen? Elsőre talán furcsának, hovatovább fagyosnak hangzik a felvetés, de ha van hozzá kellőképpen meleg vizünk, máris jobb a helyzet. S bizony, a Hévíz-patak pontosan ilyen, hiszen ez vezeti el a Hévízi-tó felesleges vizét, és miután termálvízről van szó, a patak télen sem fagy be – sőt, sejtelmesen gőzölgő útvonalon evezhetünk végig, miközben tavirózsák szegélyezik az utunkat, és vadkacsák, valamint hattyúk kísérnek minket.

A túrára csak decembertől márciusig van lehetőség, mivel a vízimadarak védelme miatt kizárólag erre az időszak ad ki engedélyt a Balaton-felvidéki Nemzeti Park. A több cég által is szervezett kirándulás a Hévízi-tótól indul, és mintegy 10 kilométeres, 3-4 órás evezés vár a résztvevőkre. A kalandra különösebb előképzettség nélkül is lehet jelentkezni, hiszen kényelmes tempóban, nyugodt vízen evezünk, így családi kikapcsolódásnak is kiváló a kajaktúra.

Ha szerencsénk van, ilyen szép időt is kifoghatunk. Fotók: vidra-vizitura.hu

A túrákra csak korlátozott számban lehet jelentkezni, ezért az időpontokkal érdemes sietni. A részvétel díj nagyságrendileg 5-7000 Ft/fő, amely tartalmazza a kajakok, kenuk bérlését, a túravezetést, a túra végén pedig forralt bor vagy meleg tea várja az evezőket.

A vízitúra a tó zsilipjétől indul, előtte természetesen oktatást tartanak a résztvevőknek, hogy senkit se érhessen baj útközben. A lapátolás során centikkel siklunk át egy híd alatt, egyébként teljes nyugalomban haladhatunk az előbb kanyargós, idővel kiegyenesedő útvonalon. Útközben kikötésre alkalmas helyet is lehet találni, így megpihenhetünk, esetleg ehetünk valamit, már ha hoztunk magunkkal – de érdemes azért pakolni néhány falatot. A túra végállomása Fenékpuszta; pihenés, ebéd, fotózkodás, no meg erősen ajánlott a délutáni fürdőzés a Hévízi-tóban.

Ezek is érdekelhetnek

Hozzászólások

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Az érettségi miatt kihagyja az Eb-t, de a világbajnokságon nagy céljai vannak
Videók segítségül a Kinizsi Százas teljesítéséhez
Dilemmázik, melyiket erőltesse: az aszfalt az elsődleges, de terepen eredményesebb
Sportfesztiválok jönnek a diáksportban
A kínai nagy faltól az Antarktiszig: versenyek, élmények hét kontinensen

Videók

A rendőrök biztos nem örülnek neki, de így is át lehet bringázni egy hídon
Ha a vadvízi kajakozásnak vannak fokozatai, akkor ez a legerősebb
Mikor méterek döntenek életről és halálról: több mint százzal siklott át két épület között

Hegymászás

A Mount Everest első nagy tragédiája, amelyből semmit sem tanultunk
Amikor még a kaland volt a lényeg: egy könyv, ami közelebb hozza a hegymászást
Kihívástól függ, hogy futva, gyalogosan vagy kerékpárral járja a hegyeket

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel
A világ legfélelmetesebb túrája: ki mer felmenni ezen a létrán?

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.