Következik az igazi idény

A nyárnak lassan vége, de nem a szörfszezonnak! Kezdőknek és gyakorlottabbaknak a tavasz után az ősz a valódi kikapcsolódás ideje, s aki megismerkedne a sportággal, nem kell egy évet várnia.

Sokan úgy gondolják, a vízi sportoknak nyáron van idényük, ezért a szörfözni vágyók is nyáron kezdenének el megismerkedni a sportággal. Így tapasztalja ezt Marton András, VOWS-okleveles szörfoktató, többszörös magyar freestyle-bajnok, aki szerint a szörfszezon csak most következik.

„A többség abszolút nyári sportágnak tartja, de hiába járunk a nyár- és strandszezon végén, a szörfszezonnal éppen ellenkező a helyzet, javában tart – jegyezte meg Marton András, aki a szörfszövetség elnökségi tagja, és oktat is a Balatonon. – A gyakorlottabb szörfösöknek mindenképpen a tavasz és az ősz az ideális, mivel az időjárásnak köszönhetően ekkor nagyobb a szél erőssége, de kezdőknek is alkalmasabb időszak ez a tanulásra. Szörfözni voltaképpen addig lehet, amíg folyékony halmazállapotú a víz, a hosszú ideje létező speciális ruháknak köszönhetően pedig akár nulla Celsius-fok környékén is szörfözhetünk. Persze ideálisabb a harmincfokos levegő- és húszfokos vízhőmérséklet.”

A szakember erősen javasolja, hogy a vállalkozó kedvűek oktató segítségével igyekezzenek elsajátítani az alapokat.

„Biztonságtechnikailag is fontos a profi szakember útmutatása, és rengeteg szenvedést lehet megspórolni, ha a kezdő egyből a jó technikát sajátítja el. Ha nem így történik, szezonokon keresztül kínlódhat szörfözéskor, pedig már néhány óra alatt használható tudás szerezhető.”

Erre több módszer is kínálkozik. Egy egyhetes szörftáborban minden szükséges eszközt biztosítanak, az ára nagyjából 60 ezer forint, de be lehet iratkozni szörfiskolai tanfolyamra is, a csoportos oktatáson óránként akár háromezer forintért elkezdhetünk szörfözni. Az egyéni órák jóval drágábbak, viszont intenzívebben lehet haladni.

„Tapasztalatom szerint általában a harminc–harmincöt év feletti korosztály kezd hobbiból szörfözni, talán azért, mert olyan anyagi helyzetben vannak, hogy megteremthetik a szörfözés financiális hátterét.”

Ezek is érdekelhetnek

Hozzászólások

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Pókember jelmezben mászott sziklát a brit erősember
Becsempészett motivációs rajz, extrém kihívások, pályacsúcs – Erős Tibor első 24 órás versenye
A futás miatt a Bükkhöz közel költözött, azóta jelentős versenyeken remekel
Lemma először nyert, Obiri címet védett Bostonban
Megvannak a hazai bajnokok, jöhet a világbajnokság

Videók

A rendőrök biztos nem örülnek neki, de így is át lehet bringázni egy hídon
Ha a vadvízi kajakozásnak vannak fokozatai, akkor ez a legerősebb
Mikor méterek döntenek életről és halálról: több mint százzal siklott át két épület között

Hegymászás

Varga Csaba az utolsó nyolcezresre indult, amelynek csúcsán még nem álltak magyarok
A Mount Everest első nagy tragédiája, amelyből semmit sem tanultunk
Amikor még a kaland volt a lényeg: egy könyv, ami közelebb hozza a hegymászást

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel
A világ legfélelmetesebb túrája: ki mer felmenni ezen a létrán?

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.