Négy éremmel nyitottak sárkányhajósaink

Két arannyal, egy ezüsttel és egy bronzzal nyitották meg a magyarok a sárkányhajó-klubvilágbajnokságot kedden Szegeden a Maty-éren.

Hétfőn a klubzászlók színkavalkádjának felvonulásával nyitotta meg kapuit a 11. IDBF klublegénység sárkányhajó-világbajnokság Szegeden, ahol a fergeteges megnyitóünnepség vidám hangulata a keddi versenynap kezdéseként is kitartott.

A rendkívül látványos futamok első versenynapja kedden a Maty-éri Olimpiai Központban zajlott, ahol a 200 méteres távokon mérették meg magukat a csapatok. A futamok reggel 8 órakor kezdődtek és este 19 óráig folyamatosan zajlottak, melyet a hirtelen jött kedvezőtlen időjárási viszonyok miatt félórás szünettel kellett megszakítani délután.

A világbajnokság első magyar aranyát a Dragon Steel SE csapata szerezte meg, junoir A mixed kategóriában.

A csapat 10-es hajóban bejutott a nagydöntőbe, ahol rendkívül jó időeredményüknek köszönhetően a dunaújvárosiak nyakába került az aranyérem.

Nem sokkal később a Dunai Sárkányok Vác csapata folytatta a magyar éremszerzést, ugyanis senior A openben a váciak rendkívül erős mezőnyben utasították maguk mögé a többi csapatot és szintén hazai aranynak örülhettek a magyar szurkolók. Senior B mixed 10-es hajóban pedig egy ezüstéremmel gyarapodott a Dunai Sárkányok Vác csapata.

A váciak szerezték meg a második magyar aranyat

A Körös Dragon SE junior A legénysége mixed kategóriában egy bronzéremmel gazdagította a magyar érempalettát.

Az izgalmas megmérettetések szerdán tovább folytatódnak a Maty-éren, ahol ismételten 200 méteren bizonyíthatnak a legénységek.

Ezek is érdekelhetnek

Hozzászólások

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Mint egy sosem látott világ: merülés a jég alá, egyetlen mély levegővel
Pókember-jelmezben mászott sziklát a brit erősember
Becsempészett motivációs rajz, extrém kihívások, pályacsúcs – Erős Tibor első 24 órás versenye
A futás miatt a Bükkhöz közel költözött, azóta jelentős versenyeken remekel
Lemma először nyert, Obiri címet védett Bostonban

Videók

A rendőrök biztos nem örülnek neki, de így is át lehet bringázni egy hídon
Ha a vadvízi kajakozásnak vannak fokozatai, akkor ez a legerősebb
Mikor méterek döntenek életről és halálról: több mint százzal siklott át két épület között

Hegymászás

Varga Csaba az utolsó nyolcezresre indult, amelynek csúcsán még nem álltak magyarok
A Mount Everest első nagy tragédiája, amelyből semmit sem tanultunk
Amikor még a kaland volt a lényeg: egy könyv, ami közelebb hozza a hegymászást

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel
A világ legfélelmetesebb túrája: ki mer felmenni ezen a létrán?

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.