Gyűrűvel a törzsizmok megerősítéséért

A saját testsúlyos edzések hatékonysága közismert, de testünk és különböző izmaink stabilizálása érdekében a gyűrűt is kipróbálhatjuk, igaz előtte speciális felkészülés is szükséges.

A szertorna a saját testsúlyos edzések királya, a gyűrű pedig az egyik legösszetettebb és legnehezebb szer a sportágon belül. Mesteri szinten űzni kevesen tudják, de a hétköznapi sportolók számára is tökéletes eszköz. Minden megvan benne, ami a kalisztenikához, azaz a saját testsúlyos edzéshez kell. Szinte bárhol használható, kondiparkban, egy vízszintes, vastag faágra akasztva, és már a legegyszerűbb gyakorlatok is nagy hatást érnek el.

A gyűrű egyfajta kombinációja a húzódzkodórúdnak és a párhuzamos korlátnak, azaz végezhetők rajta húzó- és tológyakorlatok is.

Hatása azért is nagyobb, mint a fix eszközöknek, mert instabil, így folyamatos stabilizálást igényel, amit ebben az esetben a testünk végez, ezzel jóval több izmot bevonva a munkába, mint a rúd esetén.

Ez azt is jelenti, hogy a legtöbb gyűrűgyakorlat nehezebb is, mint a stabil eszközökön, például ha egy sportoló korláton el tud végezni tíz tolódzkodást, akkor elsőre valószínűleg 1-2 „remegős” ismétlést csinál a gyűrűn. A törzsizmokat is sokkal jobban igénybe veszi, ezek végzik a stabilizálás legnagyobb részét.

 

 

Ezért ha ezen szeretne valaki edzeni, mindenképpen szükséges az alapozási időszak, amikor elsajátítja a megfelelő fogást, tartást és megszokja a folytonos instabilitást.

A gyűrű mobilitás terén is igényel egy szintet, különösen a csuklónál és a vállnál, de ezt alapozógyakorlatokkal és specifikus mobilizációs technikákkal ki lehet építeni.

Érdemes hetente többször rövidebb edzést végezni, ezzel gyorsabban fejleszthetők a szükséges mozgásbeli készségek, illetve az instabil eszközös edzés nagyobb idegrendszeri fáradtsággal jár, így a hosszabb edzések gyakran lehetnek kontraproduktívak.

Amíg ez nincs meg, addig érdemes könnyebb feladatokat, egyszerű lógásokat, támasztott tartásokat végezni, hogy elkerüljük a sérüléseket. Természetesen ezt is érdemes képzett edzővel elkezdeni, szerencsére egyre több ilyen lehetőség van, de az interneten is találhatunk számtalan videós, írásos segítséget, ezeknél természetesen fontos a hitelességet ellenőrizni, hiszen az egészségünk nem játék.

 

 

Ahogy a fenti írásból is látszik, a gyűrű korántsem a legegyszerűbb eszköz, de mégis megéri kipróbálni, olyan fejlődés érhető el a testtudatban, a koordinációban, az erőnlétben és a mozgékonyságban, mint kevés más mozgásformával.

Fotók: shutterstock

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Ezek is érdekelhetnek

Hozzászólások

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Pókember jelmezben mászott sziklát a brit erősember
Becsempészett motivációs rajz, extrém kihívások, pályacsúcs – Erős Tibor első 24 órás versenye
A futás miatt a Bükkhöz közel költözött, azóta jelentős versenyeken remekel
Lemma először nyert, Obiri címet védett Bostonban
Megvannak a hazai bajnokok, jöhet a világbajnokság

Videók

A rendőrök biztos nem örülnek neki, de így is át lehet bringázni egy hídon
Ha a vadvízi kajakozásnak vannak fokozatai, akkor ez a legerősebb
Mikor méterek döntenek életről és halálról: több mint százzal siklott át két épület között

Hegymászás

Varga Csaba az utolsó nyolcezresre indult, amelynek csúcsán még nem álltak magyarok
A Mount Everest első nagy tragédiája, amelyből semmit sem tanultunk
Amikor még a kaland volt a lényeg: egy könyv, ami közelebb hozza a hegymászást

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel
A világ legfélelmetesebb túrája: ki mer felmenni ezen a létrán?

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.