Edzés

SZKANDER
A kézfertőtlenítés már a koronavírus-járvány előtt is teljesen természetes volt a szkanderversenyeken, azóta pedig még jobban odafigyelnek a versenyzők egészségére. Erről Barzsó Henrietta beszélt, aki nemrég sérült csuklóval is aranyérmes lett a Túrkevén rendezett ob-n.
Edzés
Aki egyszer megtanul kerékpározni, sohasem felejti el. Aki egyszer ráérez, hogy kerékpárral milyen messzire el lehet jutni, sohasem akar mást, mint két keréken közlekedni. Aki egyszer felül a versenykerékpár ülésébe, úgy érzi, másik dimenzióban kezdett el sportolni. Magyarán: kerékpározni csodálatos, akár a hosszabb távú túrázást, akár a városi közlekedést, akár a terepezést, akár a versenyzést választja valaki – és nem utolsósorban a bringa tökéletes edzőpartner, éppen ezért a sportágnak ezt a tulajdonságát igyekszünk szakember segítségével kidomborítani.

Ezek is érdekelhetnek

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Az érettségi miatt kihagyja az Eb-t, de a világbajnokságon nagy céljai vannak
Videók segítségül a Kinizsi Százas teljesítéséhez
Dilemmázik, melyiket erőltesse: az aszfalt az elsődleges, de terepen eredményesebb
Sportfesztiválok jönnek a diáksportban
A kínai nagy faltól az Antarktiszig: versenyek, élmények hét kontinensen

Videók

A rendőrök biztos nem örülnek neki, de így is át lehet bringázni egy hídon
Ha a vadvízi kajakozásnak vannak fokozatai, akkor ez a legerősebb
Mikor méterek döntenek életről és halálról: több mint százzal siklott át két épület között

Hegymászás

A Mount Everest első nagy tragédiája, amelyből semmit sem tanultunk
Amikor még a kaland volt a lényeg: egy könyv, ami közelebb hozza a hegymászást
Kihívástól függ, hogy futva, gyalogosan vagy kerékpárral járja a hegyeket

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel
A világ legfélelmetesebb túrája: ki mer felmenni ezen a létrán?

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.