Erdélyi Nándor: „A sportjövő a méréseké”

Erdélyi Nándor, az Ensport alapítója az ősszel a Csupasport közreműködésével a hobbifutók számára edzésterveket tett közzé digitális formában. A szakemberrel a hobbisportolók körében egyre népszerűbb állóképességi kihívásokról beszélgettünk.

Hatalmas lépést tett 2018-ban a teljesítménydiagnosztikára, edzéstervezésre (is) szakosodott Ensport, hiszen az ősz elején a csupasport.hu oldalon a hobbifutók számára rendkívül komplex edzéstervet tett közzé, amelynek népszerűségét igencsak jellemző adattal igazolhatjuk: néhány hét leforgása alatt húszezren olvasták el honlapunkon a mai napig lapozgatható digitális szakmai kiadványt. A sportszolgáltató céget alapító, korábbi kiváló, négyszeres országos bajnok triatlonversenyzővel, több sikeres versenyző edzőjeként is dolgozó Erdélyi Nándorral az állóképességi sportágak jövőjéről beszélgettünk.

Hatalmas hobbisportolói bumm van az országban: akármerre nézünk, vagy úsznak, kerékpároznak, kocognak, vagy fitneszterembe járnak nők, férfiak, fiatalok és középkorúak, sőt szépkorúak is, a statisztikák szerint legalább négymillió magyar. Gondolom, a szabadidősportban erősen érdekelt szakemberként, az Ensport alapítójaként van erről véleménye.

Erdélyi Nándor örül, hogy egyre többen vannak a szabadidősport-függők

A bizonyos „bumm” kapcsán az egyik sportolónk adott roppant szellemes jellemzést: hála az égnek, mára a szabadidősport társadalmilag elfogadott függőség lett Magyarországon is. Tökéletes meglátás, mert a világunk valóban eljutott odáig, hogy az emberek egyre inkább vágynak a valódi szabadidőre, vágyják az önigazoló sikereket, de az is lehet, hogy felnőtt fejjel a hobbisportban tudják kissé megkésve kompenzálni a gyerekkori, dicsőségről szóló vágyaikat.

Ebben a nagy, össznépi lelkesedésben mi a jobb módszer, a magunk feje után úszni, futni, tekerni vagy – merthogy ez is trend manapság – saját edzővel, tervekkel kocogni, fogyni, gyúrni?

Miután az Ensport vezetője vagyok, hivatalból is azt kell mondanom, hogy szakember irányítása mellett érdemes sportolni.

A szakmai műhelyeinkben – Budapesten, Kaposváron, Sopronban – teljesítménydiagnosztikával, állapotfelméréssel, kerékpár-beállítással, edzéstervezéssel, gyógytornával, erősítő tornával, dietetikával is foglalkozunk, vagyis rendkívül összetett szolgáltatást nyújtunk azoknak, akik azzal az igénnyel fordulnak hozzánk, hogy kocogni, fogyni, úszni, kerékpározni vagy, mondjuk, izmosodni szeretnének.

Viszont, ha arról van szó, hogy valakinek csupán heti egyórányi futásra van ideje, s annyi mozgástól remél csodát, akkor őszintén azt tanácsolom, inkább kerüljön ki minket, mert mindkét fél csak az idejét pazarolja el egy teljesíthetetlen cél elérésének érdekében.

Manapság a legtöbb hobbifutó annak a lázában ég, hogy néhány hónapos felkészülést követően egy svungra körbefutja a Balatont vagy teljesíti a Spartathlont. Megéri táplálni ezt a reményt, vagy őszintén elmondják az embereknek, hogy felesleges álmodozniuk?

Kezdjük a reménykedéssel: ez a legjobb hozzáállás a sportoláshoz! Aki a testmozgás, a sportolás felé fordul, igenis mondja el, mik a céljai, a szakember felelőssége pedig az, hogy meghatározza, az illető mikor álljon bele a választott kihívás rajtjába; viszont azt is meg kell mondania, ha valaki fizikai, élettani, netán mentális okok miatt alkalmatlan egy bizonyos szinten túli teljesítésére.

A hobbisportolót tehát a realitás talaján kell tartani, részcélokra, belátható időn belül teljesíthető kihívásokra kell felkészíteni, míg az az ember, aki a mozgást választja a tespedés helyett, lehetőleg kétségek nélkül fogadja is el a szakember ítéletét, hogy mikor lesz képes megfelelni egy-egy erőpróbának.

Ezek szerint az egyik ifjabb kollégám nem mohó a sportos vágyakat illetően; ő ugyanis a fejébe vette, hogy elindul egy Ironman-versenyen, és azt mondta, négy évet szán a felkészülésre. Reálisan gondolkodik?

A korábbi kiváló triatlonos edzőként is tartja magát ahhoz, hogy reális célokat határoz meg az Ensportot választó sportolóknak

Igen. Azonban a genetikától is függ, hogy egy bizonyos felkészülési időtartamon belül ki mire lehet képes. Ironman-versenyre felkészülni két évnél kevesebb idő alatt semmiképpen sem lehet, ugyanakkor öt éven belül valóban teljesíthető ez a rendkívüli kihívás. Fontos szempont, hogy az illető mennyire tud úszni, a kerékpározással valószínűleg nem lesz különösebb gondja, viszont a futásban fel kell építenie azt az állóképességet, amellyel esélyt teremt magának arra, hogy az extra erőt és mentális felkészültséget kívánó versenyen célba is érjen.

Edzésügyben visszakanyarodnék az előző kérdéshez: vajon képesek vagyunk-e önmagunkat úgy felkészíteni, hogy néhány hónap vagy év alatt a maratoni távon vagy akár egy Ironman-versenyen célba érjünk?

Edző, sőt edzéstervek nélkül is messzire el lehet jutni, tehát a válaszom az, hogy igen, célba lehet érni. A jó alkatú hobbisportoló önmagát edzve eljuthat a négyórás maratoni teljesítésig, viszont ha – mondjuk – az Ensport szakmai irányítását választja, akkor három óra harminc perces idővel fut be a célba. Amúgy erre a teóriára van konkrét példám is.

Nyilván mindenki számára ismerős az a típusú ember, aki a fejébe veszi, hogy futni kezd. Nincs különösebb tehetsége a sporthoz, cipel magán öt-nyolc kilogramm súlyfelesleget, van családja, stresszesebb munkája.

Az egyik felmérésünkben két ilyen sportolót vizsgáltunk: egyikük magától készült fel a maratoni futásra, és a kiszemelt versenyén öt óra alatt ért célba, míg a másikuknak a teljesítménydiagnosztikát követően jómagam írtam az edzésterveket, és ő négy és fél óra alatt teljesítette a negyvenkét kilométert. A történet azonban itt még nem ért véget, ugyanis e két sportoló közül az önszorgalommal edző a következő maratoniját már négy óra húsz perc alatt teljesítette – azaz a maga által szerzett tapasztalat és tudás is kamatozott –, ugyanakkor az általam felkészített hobbifutónak négy óra öt perc kellett a célba éréshez. A tanulság tehát az, hogy a szakmai műhely mindig egy lépéssel előrébb jár. Ez a különbség pedig nem csekély, ugyanis a komplex felkészítés figyelembe veszi a versenyző szinte minden élettani adottságát, minimalizálja a túledzettség, a sérülés kockázatát.

Edzéstervezés, távedzés, edzésnaplózás, pulzuszónák, laktátküszöb. Sportoló és edző között adatok röpködnek, ám kérdés, hogy a számítógép másik oldalán ülve valóban lehet-e érdemi szakmai munkát végezni néhány diagram, statisztikai adat segítségével.

Egyetlen szakmai műhelyben sincs láthatatlan sportoló, az Ensport ráadásul abban a kivételes helyzetben van, hogy a legnagyszerűbb szakemberek egy terepen dolgozhatnak, és adják a tudásuk legjavát a szakmai munkához. Nálunk a futóedzőnek nem kell máshová mennie, ha – mondjuk – profi gyógytornász előadására kíváncsi, mert Majkut Dalmától helyben kaphatja meg a tökéletes továbbképzést, a triatlonos szakembernek nem kell kerékpár-beállításra elküldeni a sportolóját, mert a kollégánk tökéletesen elvégzi ezt a fontos műveletet a laborjainkban. Ráadásul minden pillanatban a sportoló van a fókuszban.

Aki edzéstervezést kér, annak teljesítménydiagnosztikára, teljes állapotfelmérésre van lehetősége, és már a teszt helyszínén, azaz a sportlaborjainkban találkozik azzal a szakemberrel, aki a jövőben a felkészítését irányíthatja.

Később aztán, ránézve az edzéstervekre és elemezve az edzésnaplókba beérkező adatokat, plusz-mínusz öt perc különbséggel be tudom lőni, hogy a minket választó emberek mire lesznek képesek a versenyeiken, ugyanis mindabból, amit a mai sportórák mérnek, és amennyi adatot továbbítanak felénk, tökéletesen látható minden fontos szegmens. Egyvalami tény: a technikát a távedzés során nem tudjuk kontrollálni. Mi nem mondhatjuk azt például a futóinknak, hogy emeld magasabbra a térded vagy a sarkad, mert sokat tesz hozzá a stílusodhoz. A technika csiszolása – főleg a már rögzült koordináció esetében – amúgy is éveket vesz igénybe, s valakit kirántani a megszokott mozgásformából sérülésveszélyes. Ám ezt kompenzálandó minden edzésterv mellé hetente kétszer olyan erősítőgyakorlatokat tartalmazó videókat küldünk sportolóinknak, amelyek segítségével pluszban is fejleszthetik a testüket és a mozgással kapcsolatos képességeiket.

Még a tavasszal jött az a meglepő hír, hogy a futball világában sztárklubnak számító Arsenal egyik erőnléttel foglalkozó szakmai konferenciáján ön, az állóképességi sportokban jártas szakember vett részt. Hogyan került a profi labdarúgás és az Arsenal közelébe?

Önfinanszírozó szakmai esemény volt a londoni, de megérte áldozni erre a konferenciára, mert az erőnléttel kapcsolatos elemzések, valamint az állóképességi felkészítés legújabb tudományos vívmányairól volt szó. Az Ensport az ország egyik legnagyobb edzésdiagnosztikai bázisa, s ha nem tartunk lépést a világgal, akkor az a tudás, amelyet birtokolhatunk, pillanatok leforgása alatt elvész, ilyen luxust pedig nem engedhetünk meg a sportolóinkkal és magunkkal szemben sem.

A profi sportnak van patinája, de sok szempontból az amatőr szektor modernebb: nagyobb hatékonysággal lehet használni a méréseket, az új edzőgeneráció tagjai már nemcsak stopperrel a kézben akarnak dolgozni, hanem felhasználják az GPS-es, pulzus- vagy wattmérős órák, számlálók adatait.

A sportjövő a méréseké, és például az Arsenalnál is ezt a modern szemléletet követik.

A felmérések szerint legalább négymillió hobbisportoló van Magyarországon, vajon az olyan szakmai műhely, mint amilyen az Ensport, mennyi emberrel tud érdemben és hitelesen foglalkozni?

Új idők, új sportszokások, új szlogen: mérésben az igazság!

A fővárosban, Kaposváron, Sopronban van teljesítménydiagnosztikai laborunk és februárra tervezzük az első kelet-magyarországi helyszín megnyitását, úgyhogy négy országrészben vagyunk érdekelve, s ez elég nagy terület. Kicsivel több mint háromszáz sportolóval foglalkozunk, a jövőben félezerre nőhet a számuk. Kétezertizennyolcban ezernégyszáz mérésünk volt, teljesítménydiagnosztikában évi kétezer-ötszáz felmérést tudunk hitelesen elvégezni. Abban bízom, hogy amit az amatőr sport fejlesztése terén produkálunk, azt idővel a profi sportban is kamatoztathatjuk. A jövő ugyanis a mi oldalunkon áll.

Ár- és életkülönbségek

Van, aki cigarettára elkölt harmincezer forintot egy hónapban, van, aki ezt a pénzt sportszerekre áldozza – félévente.

Van, aki havonta kénytelen hatvanezer forintnyi benzint tankolni az autójába, mert anélkül létezni sem bír, van, aki a kerékpáros-felkészítésért cserébe kifizet havi tizenhétezret.

Van, aki chipset vásárol, és gyorsétteremben hagy ott havonta súlyos tízezreket, van, aki inkább a futás-edzéstervezésre áldoz egy hónapban tizennégyezer forintot.

Van, aki naponta otthagy a közértekben kétezer forintot, majd a kukába dobja a felesleges s megromlott élelmiszert, és van, aki havi harmincezer forintot mer áldozni arra, hogy pontos és minőségi étrendtervezés szerint vásároljon és táplálkozzon.

Ha valaki kimegy az utcára, és jobban kinyitja a szemét, körülnéz, pontosan láthatja, hogy miről is szól ez a rövid történet, s hogy ebben a zajos, túlterhelt világban kikről van szó…

 

Ezek is érdekelhetnek

Hozzászólások

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Schwarzenegger elárulta, szerinte hogyan élhetünk hosszú ideig
Mint egy sosem látott világ: merülés a jég alá, egyetlen mély levegővel
Pókember-jelmezben mászott sziklát a brit erősember
Becsempészett motivációs rajz, extrém kihívások, pályacsúcs – Erős Tibor első 24 órás versenye
A futás miatt a Bükkhöz közel költözött, azóta jelentős versenyeken remekel

Videók

A rendőrök biztos nem örülnek neki, de így is át lehet bringázni egy hídon
Ha a vadvízi kajakozásnak vannak fokozatai, akkor ez a legerősebb
Mikor méterek döntenek életről és halálról: több mint százzal siklott át két épület között

Hegymászás

Varga Csaba az utolsó nyolcezresre indult, amelynek csúcsán még nem álltak magyarok
A Mount Everest első nagy tragédiája, amelyből semmit sem tanultunk
Amikor még a kaland volt a lényeg: egy könyv, ami közelebb hozza a hegymászást

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel
A világ legfélelmetesebb túrája: ki mer felmenni ezen a létrán?

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.