Szabó Veronikának a Spartan-vb-n több körme bánta a rossz cipőválasztást

Az állatorvosként dolgozó hölgy tavaly fellépett az elitkategóriába, míg októbertől Kremlicza Levente, a Csupasport állandó szerzője edzi.

Eseménydús év áll Szabó Veronika mögött, a Spartan-versenyző az age groupból felkerült az elitkategóriába, nem mellesleg közben menyasszony lett.

„Kétezertizenhétben vettem részt az első Spartan-versenyemen Veszprémben – mondta a kezdetekről az állatorvosként dolgozó 36 esztendős Szabó Veronika. – A barátaim buliból neveztek az eseményre, mondván, jó móka lesz. Azelőtt aszfalton futottam, mivel édesapám ultrafutó, tőle lestem el. Az állatorvosi egyetem alatt kezdtem el, jó stresszlevezetés volt, aztán teljesítettük a veszprémi Spartant, amivel semmi komoly célom nem volt, mégis ott kezdődött minden.”

Elmondása szerint a Spartan egyből megtetszett neki, ám először nem volt versenycélja, aztán 2018-ban lettek volna ilyen tervei, de megsérült a bal térdszalagja. Néhány dobogós helyezés után kényszerszünet következett, majd a versenyzés 2019-ben indult be igazán. Ebben az évben és 2020-ban a korosztályában, age group kategóriában versenyzett, és sok győzelmet aratott. Tavaly aztán meghívást kapott a Spartan ProTeam-programba, ennek feltétele volt, hogy az elitkategóriában kell versenyeznie – sokat nem gondolkodott.

 

Fotó: Spartan Race

 

„Amikor jött a kérdés, lenne-e kedvem eggyel feljebb ugrani, egyértelműen rávágtam, hogy persze! Érett ez már kétezerhúszban is, annak ellenére, hogy már akkor sejtettem, nagy a szakadék az age group és az elit között. A tavalyi versenyszezon így kevésbé sikeresen indult, Szlovákiában sikerült is megtapasztalnom, mekkora a különbség. Tanultam belőle, és a nyári szezonban jöttek is a sikerek, mindez az év célversenyére, a Spartan Ultrára felkészülés jegyében. Legszélesebb mosollyal Kazincbarcikáról tértem haza, itt elitben egy Super-ezüst, egy Beast-bronz, egy korosztályos sprintarany, egy Trifecta-hétvége abszolút első helye és egy gyakorlásnak hozzáadott open Beast szaporította az érmek és a kilométerek számát.”

A sportoló a múlt évet 2052 kilométerrel és 53 806 méter szintemelkedéssel fejezte be, és júliusban menyasszony lett. A kategóriaváltást meg kellett szoknia, ám ez azzal járt, hogy a korábbiakhoz képest kevésébe jó eredmények jöttek. Ezt először nehéz volt elviselnie, ám tudta, a fejlődése érdekében muszáj felkerülnie az elitbe.

„Sikeresnek ítélem az első elitben töltött évemet, főleg a Spartan Race Ultra-verseny miatt. Itt van a leghosszabb táv, mégis egy többszörös ultravilágbajnok mögött hétperces lemaradással a második lettem. Ez az eredmény jólesett a lelkemnek. Ilyenkor tudatosul bennem, hogy megérte vasárnaponként hat-nyolc órát keményen melózni.”

 

Fotó: Spartan Race

 

Szabó Veronika októberben edzőt váltott, s Kremlicza Leventét, a Csupasport állandó szerzőjét kérte meg, hogy a jövőben segítse a fejlődésben. Közös felkészüléssel az első nagy viadal a decemberi sivatagi Abu-Dhabi Spartan-világbajnokság volt, amire hazai körülmények között nagyon nehéz volt felkészülni. Az ötvenöt tagú női elitmezőnyben egyedüli magyarként harmincötödikként ért célba, 4 óra 7 perces idővel.

„Kettős érzéseim vannak a vb-vel kapcsolatban. Maximalista vagyok, ezért előrébb szerettem volna végezni. Mivel itt nincs előzetes rajtlista, nem tudtam, milyen erős lesz a mezőny, ám mivel mégiscsak vb-ről beszélünk, gondoltam, a legjobbak lesznek ott. A felkészülésem remekül sikerült, ráadásul a táplálkozásra is megfelelően tudtam figyelni. Ám hiába edzettem melegben, szaunában, vagy futottam sokat sállal, az ottani körülményeket lehetetlen volt Magyarországon reprodukálni. Ráadásul a koronavírus miatt négy héttel a vb előtt tudtam meg, hogy utazom. Visszatérve a versenyre, nem is a meleg készített ki annyira, inkább a kilátástalan sötét viselt meg. Négy óra alatt teljesítettem, ebből kettőt koromsötétben a sivatagban. Hiába volt fejlámpám, nem tudtam, mi van előttem. Összességben nem lehetek elégedetlen, hiszen csak egy hibát vétettem, ami miatt harminc négyütemű fekvőtámaszt kellett végrehajtanom.

Talán jobb cipőt kellett volna választanom, mert sok homok ment bele, szétszedte a lábfejem, ami miatt több körmöm is odalett.

A süppedős homok egyébként szinte lehetetlenné tette a dinamikus haladást.”

Az idei versenynaptárában is szerepelnek nagyobb versenyek, ám az eseményeket átírhatja az idén tartandó esküvője és állatorvosi hivatása.

 

Fotó: Spartan Race

 

„Habár az már kiderült, hogy OCR-ben nem vagyok olyan jó, hiszen az akadályok kevésbé mennek, mint a Spartanban, ennek ellenére a magyar OCR-szövetség által meghirdetett bajnokságon részt veszek. Itt visszaléptem az elitből az age group kategóriába. Ami a Spartant illeti, a nyár végén Közép-Európában lesz egy verseny, amelynek nincs még pontos helyszíne, ott szeretnék indulni. Valamint lesz több WEU-s ultra is, azokból szeretnék szemezgetni. Lehetséges opció Morzine, Andorra és Tenerife is. Két, maximum három ultratávon vennék részt, többre nehéz tisztességesen felkészülni. A görög Spartan Race Trifecta-vb-re szeretnék kijutni, ha idén sikerülne, az lenne a főversenyem az évben. Még nem lehet tudni, hogy a Spartan Race világ- és Európa-bajnokság hol és mikor lesz, ezeken még nem biztos a részvételem, hiszen egy éve nyitottunk állatorvosi rendelőt, a szakmám pedig nagyban befolyásolja a versenynaptáramat.”

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Ezek is érdekelhetnek

Hozzászólások

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Becsempészett motivációs rajz, extrém kihívások, pályacsúcs – Erős Tibor első 24 órás versenye
A futás miatt a Bükkhöz közel költözött, azóta jelentős versenyeken remekel
Lemma először nyert, Obiri címet védett Bostonban
Megvannak a hazai bajnokok, jöhet a világbajnokság
Hallucinált, és dekoncentrált volt, de teljesítette a kitűzött célját

Videók

A rendőrök biztos nem örülnek neki, de így is át lehet bringázni egy hídon
Ha a vadvízi kajakozásnak vannak fokozatai, akkor ez a legerősebb
Mikor méterek döntenek életről és halálról: több mint százzal siklott át két épület között

Hegymászás

Varga Csaba az utolsó nyolcezresre indult, amelynek csúcsán még nem álltak magyarok
A Mount Everest első nagy tragédiája, amelyből semmit sem tanultunk
Amikor még a kaland volt a lényeg: egy könyv, ami közelebb hozza a hegymászást

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel
A világ legfélelmetesebb túrája: ki mer felmenni ezen a létrán?

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.