A korábbi hosszútávfutó fizikai átalakulása után már súlyemelőként sikeres

Az amerikai Ryan Hall profi atlétaként hatvan kilót sem nyomott, majd kigyúrta magát, és ma már harminckilós vizeskancsókkal rohangál.

A hosszútávfutó jobban jár, ha minél vékonyabb, mert túl sok izommal saját dolgát nehezíti meg, mert nagy tempó mellett kőkemény erőpróba kilométereken keresztül cipelni minden pluszkilót. Nos, a 39 éves amerikai Ryan Hall nem akárki, övé hazája leggyorsabb maratoni (2:04:58 Bostonban, 2011-ben) és félmaratoni (59:43) ideje, de manapság már nem ugyanazt érzi futás közben, mint régen, konkrétan azt mondta, olyan, mintha ólommellényben futna. Ennek oka Hall elmúlt öt évben bekövetkezett bámulatos fizikai átalakulása.

 

Ryan Hall 2012-ben a houstoni maratonin. Fotó: Thomas B. Shea/Getty Images

 

Profi atlétaként 58 kilogrammot nyomott, jelenleg pedig 86 kiló a súlya, és húszmérföldes futások helyett méretes súlyokat emel.

„Kikészült a testem, egy könnyű harmincperces futást sem bírtam befejezni – árulta el Ryan Hall a CNN Sportnak. – A százhetvennyolc centiméteres magasságomhoz képest alig ötvennyolc kiló voltam, kimerült a szervezetem, nagyon rossz állapotba kerültem, valamit változtatnom kellett. A súlyemelés lett az új közegem, amelyben megmutathattam, ki vagyok. Egy srác, aki szereti a fizikai kihívásokat, imádok aktív lenni, minden nap edzeni, különben rosszkedvű vagyok.”

Aktuális edzésprogramja napi 60–90 percnyi emelést foglal magában, amelyet amellett kell teljesítenie, hogy felesége, a remek hosszútávfutó Sara Hall és tíz másik profi sportolót edzését irányítja, továbbá szülőként is helyt kell állnia.

Hall szerint a futáshoz viszonyítva megnőtt az energiaszintje, konkrétan tízszer több a korábbi állapotnál. Ehhez az is hozzájárul, hogy délutánonként két órát alszik.

A tesztoszteronszintje klinikailag mindig alacsony volt, ezen a természetes gyógymódok nem változtattak. Most visszatért a normális kerékvágásba, és úgy gondolja, visszaadta a testének, amit korábban húsz esztendőn át kapott tőle. A kompetitív szemlélet továbbra sem veszett ki Hallból, novemberben például favágó-vízhordó kihívást vállalt, aminek keretében felhasított egy méretes fát, tíz kilométert futott a Grand Canyon aljáig, aztán újabb tízes következett felfelé 1500 méternyi szintemelkedéssel, miközben mindkét kezében egy-egy 28 kilós vizeskannát cipelt. Ezt még leírni is fárasztó volt…

 

 

A következő nagy terv, hogy öt perc alatt felemeljen egy körülbelül 227 kilogrammos súlyt, s lefusson egy mérföldet (1609 métert) vele. Elsőre 28 másodperccel elmaradt a szinttől, de van egy sejtésünk, hogy nem hagyja ennyiben.

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Ezek is érdekelhetnek

Hozzászólások

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Az érettségi miatt kihagyja az Eb-t, de a világbajnokságon nagy céljai vannak
Videók segítségül a Kinizsi Százas teljesítéséhez
Dilemmázik, melyiket erőltesse: az aszfalt az elsődleges, de terepen eredményesebb
Sportfesztiválok jönnek a diáksportban
A kínai nagy faltól az Antarktiszig: versenyek, élmények hét kontinensen

Videók

A rendőrök biztos nem örülnek neki, de így is át lehet bringázni egy hídon
Ha a vadvízi kajakozásnak vannak fokozatai, akkor ez a legerősebb
Mikor méterek döntenek életről és halálról: több mint százzal siklott át két épület között

Hegymászás

A Mount Everest első nagy tragédiája, amelyből semmit sem tanultunk
Amikor még a kaland volt a lényeg: egy könyv, ami közelebb hozza a hegymászást
Kihívástól függ, hogy futva, gyalogosan vagy kerékpárral járja a hegyeket

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel
A világ legfélelmetesebb túrája: ki mer felmenni ezen a létrán?

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.