Felismerhetetlen az egykori csinos és sikeres, szőke testépítő

A kilencvenes évek egyik legsikeresebb testépítője lehetett volna Denise Rutkowski, de első sikere után eltűnt a nyilvánosság elől.

A kilencvenes évek egyik legnépszerűbb testépítője volt, magazinok címlapján szerepelt, manapság viszont rá sem lehet ismerni. Szomorú történet Denise Rutkowskié. A hatvanéves egykori testépítő 1993-ban érte el legnagyobb sikerét, amikor második lett a Ms. Olympián, amiért húszezer dollár pénzdíjat is kapott, és úgy tűnt, szép karrier előtt áll.

Akkoriban Kaliforniában élt, rendszeresen segített a környék hátrányos helyzetű gyerekeinek, utaztatta őket, foglalkozott velük, kis túlzással példás életet élt. Több korabeli képen kifejezetten csinos, nem véletlen, hogy akkoriban nemcsak ismert, de népszerű is volt, és ekkor ragadt rá a Golden Panther, vagyis Aranypárduc becenév is.

Ehhez képest az egykori sportos, szőke hölgy már nyomokban sem emlékeztet korábbi önmagára, sokkal inkább hasonlít egy alkoholista, hajléktalan férfira. És ez nemcsak azzal magyarázható, hogy azóta eltelt csaknem harminc év.

Nem tudni, pontosan milyen szereket szedett, amíg versenyzett, és utána milyen szerekkel élt, de vélhetően rendszeresen használt szteroidokat. Az pedig biztos, hogy később nemcsak izomtömegét vesztette el, hanem nő létére szakálla nőtt, a haja pedig látványosan megritkult. Persze ehhez vélhetően a későbbi életmódja is hozzájárult.

A fittnessvolt.com nemrég hosszabb írást közölt róla, amelyből kiderül, mennyire kalandos, zűrzavaros életút az övé. A gyerekkoráról jóformán semmit nem lehet tudni, ő sem nagyon beszélt róla soha, a testépítésben viszont már a nyolcvanas évek végén szép sikereket ért el. Első jelentős versenyét 1988-ban nyerte meg, a NPC South Texas versenyén lett első, majd ezt több kisebb-nagyobb győzelem követte, a már említett Ms. Olympia második helye pedig karrierje fénypontja volt. Nem sokkal később különösebb magyarázat nélkül visszavonult, visszaköltözött Texasba, és beiratkozott a Calvary Cathedral International Bible College kétéves teológiai képzésére. Ebben az időszakban semmit nem lehetett róla hallani, miközben a kilencvenes években azért már nem volt olyan könnyű eltűnni a nyilvánosság elől.

Az országot járva 1996-tól hirdette Isten igéjét, de 2001-ben rövid ideig visszatért a testépítés világába, és személyi edzőként dolgozott, majd ismét eltűnt.

A pletykák szerint hajléktalanként élt, drogfüggő is volt, majd bipoláris zavarral diagnosztizálták. Legközelebb 2012-ben és 2013-ban lehetett róla hallani, amikor letartóztatták, ám azóta sem lehet tudni, pontosan mi volt a vád. A róla készült fotó azonban sokkoló, főleg ha összehasonlítjuk azzal, ahogy fénykorában kinézett. És ehhez nyugodtan hozzátehetjük, hogy a kilencvenes években a sportág szakértői fényes jövőt jósoltak neki a testépítés világában, de más utat választott.

Miután sokszor évekre eltűnt, és keveset árult el magáról, nehéz megállapítani, mi vezetett oda, hogy ennyire mélyre került, és azt is csak találgatják a különböző fórumokon, hogy most mi lehet vele.

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Ezek is érdekelhetnek

Hozzászólások

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Pókember jelmezben mászott sziklát a brit erősember
Becsempészett motivációs rajz, extrém kihívások, pályacsúcs – Erős Tibor első 24 órás versenye
A futás miatt a Bükkhöz közel költözött, azóta jelentős versenyeken remekel
Lemma először nyert, Obiri címet védett Bostonban
Megvannak a hazai bajnokok, jöhet a világbajnokság

Videók

A rendőrök biztos nem örülnek neki, de így is át lehet bringázni egy hídon
Ha a vadvízi kajakozásnak vannak fokozatai, akkor ez a legerősebb
Mikor méterek döntenek életről és halálról: több mint százzal siklott át két épület között

Hegymászás

Varga Csaba az utolsó nyolcezresre indult, amelynek csúcsán még nem álltak magyarok
A Mount Everest első nagy tragédiája, amelyből semmit sem tanultunk
Amikor még a kaland volt a lényeg: egy könyv, ami közelebb hozza a hegymászást

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel
A világ legfélelmetesebb túrája: ki mer felmenni ezen a létrán?

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.