Így kezdd el az edzéseket!

Sorozatunk negyedik részében a kezdőknek igyekszünk segíteni és bemutatni néhány gyakorlatot, amellyel belevághatnak a szabadtéri edzésekbe.

Tényleg minden adja magát a szabadtéren való sportoláshoz. Szerencsére még hónapokon keresztül gyakorolhatunk a szabadban, és ha elég ügyesek vagyunk, az őszre talán ezeket a gyakorlatokat – vagy egy részüket – is végre tudjuk hajtani. Természetesen hasznos, ha korábban is sportoltunk, de ahogy Hordós Márk, az első magyar sw-közösség alapítója is mondta, előképzettség nélkül is belevághatunk a street workoutba.

A HunBars csapata ráadásul nemcsak közösséget épít, hanem tanácsokkal, videókkal is segíti a sportág szerelmeseit, ami különösen a kezdőknek lehet fontos. Amit talán mondani sem kell, a legfontosabb, hogy minden gyakorlatot szabályosan hajtsunk végre. Az sem baj, hogy kevesebbet tudunk belőlük megcsinálni, de végezzünk mindent pontosan, hiszen így fogunk fejlődni és vigyázni az egészségünkre is.

Az alábbiakban bemutatott kezdő edzésterv azért is hasznos, mert gyakorlatilag bármelyik kondiparkban végrehajthatjuk, kevés eszközt igényel, rúd és párhuzamos rúd pedig tényleg szinte bárhol található. De vágjuk is bele!

Az edzésterv hét gyakorlatot tartalmaz, amelyek között 30-40 másodpercet javallott pihenni, a körök között pedig adhatunk magunknak 2-3 percet, és közben figyeljünk oda a folyadékpótlásra is.

  1. Keressünk egy magasabban lévő rudat, fogjuk meg úgy, hogy a csuklónk magunk felé nézzen, és húzzuk fel ötször magunkat. A szabályos gyakorlatnál az állunk a rúd síkja fölé emelkedik, lefelé pedig addig engedjük magunkat, amíg szinte egyenes nem lesz a karunk.
  2. Kötelező alapgyakorlat a fekvőtámasz, ami itt sem maradhat el. Tizenkettőt kell csinálni, és szabályosan, ahogy arról írtunk is már korábban.
  3. Ismét a rúd lesz a barátunk, bár a hasunk ezt nem így gondolja. Fogjuk meg a rudat – ezúttal a kézfej néz a fej irányába –, engedjük le magunkat, majd tízszer húzzuk fel a térdünket a hasunk magasságáig.
  4. Jöhet a street workout egyik alapja, a húzódzkodás. Vállszélességnél kicsit szélesebben fogjuk meg a rudat, ismét a kézfej néz a fej irányába, és húzzuk fel négyszer magunkat. Ha nem megy, akkor ahányszor sikerül.
  5. A „tolódzkodáshoz” párhuzamos rúdra lesz szükség, fogjuk meg őket, engedjük le magunkat, majd toljuk fel a testünket ötször. Menni fog, a lábunk pedig legyen végig nyújtva.
  6. Guggolás. Zárt lábbal álljunk, egyenes háttal, a fenekünket hátrafelé nyomva guggoljunk le, s közben a karunkat nyújtsuk ki, majd emelkedjünk lábujjhegyre, miközben a karunkat a testünk mellé hajtjuk. Ebből a gyakorlatból tizenkettőt csináljunk, s egyszerre dolgozunk combra és vádlira.
  7. Már itt is a vége, a törzsizmokat remekül edző plankgyakorlattal zárul a kör. Tizenkét másodpercig kell tartani a pozíciót, aztán pihenő, és kezdhetjük újra.

 

 

Ezek is érdekelhetnek

Hozzászólások

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Az érettségi miatt kihagyja az Eb-t, de a világbajnokságon nagy céljai vannak
Videók segítségül a Kinizsi Százas teljesítéséhez
Dilemmázik, melyiket erőltesse: az aszfalt az elsődleges, de terepen eredményesebb
Sportfesztiválok jönnek a diáksportban
A kínai nagy faltól az Antarktiszig: versenyek, élmények hét kontinensen

Videók

A rendőrök biztos nem örülnek neki, de így is át lehet bringázni egy hídon
Ha a vadvízi kajakozásnak vannak fokozatai, akkor ez a legerősebb
Mikor méterek döntenek életről és halálról: több mint százzal siklott át két épület között

Hegymászás

A Mount Everest első nagy tragédiája, amelyből semmit sem tanultunk
Amikor még a kaland volt a lényeg: egy könyv, ami közelebb hozza a hegymászást
Kihívástól függ, hogy futva, gyalogosan vagy kerékpárral járja a hegyeket

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel
A világ legfélelmetesebb túrája: ki mer felmenni ezen a létrán?

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.