A 2013-as robbantásban elhunyt kisfiú testvére is lefutotta a Bostoni maratonit

Célba érkezés ötven évvel az első futás után; Bogárdi Szilvia nagy sorozata – érdekességek a hétfői versenyről.

Ahogyan arról beszámoltunk, kenyai győzelmeket hozott a 2019 után ismét a megszokott áprilisi időpontban megrendezett patinás Bostoni maratoni: Evans Chebet és Peres Jepchirchir diadalmaskodott.

Ezúttal azonban figyeljünk a topfutók mögötti mezőny érdekességeire, hiszen sok szép történettel szolgált a világ egyik legnagyobb presztízsű maratonija, többek között nagyszerű magyar vonatkozással – a teljesség igénye nélkül összegyűjtöttünk hármat.

A bostoni merényletben elhunyt gyermek testvére is futott

Henry Richard csupán tízéves volt, amikor öccse, Martin Richard elhunyt a borzasztó emlékű 2013-as bostoni robbantásban. A bombák egyike a célvonal közelében lépett működésbe, kioltva a mindössze nyolcéves Martin életét; lánytestvére, Jane a lábát vesztette el a merényletben.

Miként a Canadian Running Magazine beszámolt róla, a fiú szülei alapítványt hoztak létre Martin emlékére, amely közösségi programok megvalósulását segíti, míg a futók rendre népes számban indulnak a szervezetet képviselve és annak gyűjtve.

Ezúttal Henry is teljesítette a maratonit: útközben megállt az emlékműnél, majd a célba érkezve testvérével, Jane-nel és szüleivel egymás nyakába borultak.

Ötven éve futhatnak a nők, egy asszony már az első rajtnál is ott volt

Különleges jubileumot tartott a 126. Bostoni maratoni, ugyanis ötven esztendeje írták ki először nőknek is a versenyt. Az előítéleteket és az adminisztratív akadályokat is legyőzve Nina Kuscsik lett az első női bajnok, ám Roberta Gibb – kamikaze módjára, rajtszámot sem kapva – már 1966-ban próbára tette magát.

„Annyira felháborítóan hangzik azt mondani, hogy a nőknek szabad futni. Ám ötven évvel ezelőtt végre megengedték, hogy indulhassunk. S most már itt tartunk” – idézte a The Guardian Kathrine Switzert, aki 1967-ben első nőként teljesítette hivatalosan a távot, ám annyira irritálta a szervezőket, hogy a versenyigazgató Jock Semple még a rajtszámot is majdnem letépte róla.

Val Rogosheske történelmi tettét már a CBS elevenítette fel. Ő az első nyolc nő egyikeként rajtolt 1972-ben, és ért célba 4:29:32-vel (két évvel később már 3:09:38-cal lett nyolcadik!), sőt most, ötven évvel később, 75 esztendősen is teljesítőként ünnepelhetett!

Bogárdi Szilvia is lefutotta a hat nagy maratonit

Ha a koronavírus-járvány nem szól közbe, a 2018-ban Ultrabalaton-győztes Bogárdi Szilvia valószínűleg már 2020-ben kipipálhatta volna az Abbott World Marathon Majors hatos sorozatát.

A pandémia miatt azonban várnia kellett, ám a jelek szerint ami késik, nem múlik: sorrendben a New York-i, a tokiói, a berlini, a chicagói és a londoni esemény után Bostonban is célba ért (4:11:56), így kilencedik magyarként teljesítette a legnagyobb maratonik alkotta szériát.

(Borítókép: AFP)

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Ezek is érdekelhetnek

Hozzászólások

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Schwarzenegger elárulta, szerinte hogyan élhetünk hosszú ideig
Mint egy sosem látott világ: merülés a jég alá, egyetlen mély levegővel
Pókember-jelmezben mászott sziklát a brit erősember
Becsempészett motivációs rajz, extrém kihívások, pályacsúcs – Erős Tibor első 24 órás versenye
A futás miatt a Bükkhöz közel költözött, azóta jelentős versenyeken remekel

Videók

A rendőrök biztos nem örülnek neki, de így is át lehet bringázni egy hídon
Ha a vadvízi kajakozásnak vannak fokozatai, akkor ez a legerősebb
Mikor méterek döntenek életről és halálról: több mint százzal siklott át két épület között

Hegymászás

Varga Csaba az utolsó nyolcezresre indult, amelynek csúcsán még nem álltak magyarok
A Mount Everest első nagy tragédiája, amelyből semmit sem tanultunk
Amikor még a kaland volt a lényeg: egy könyv, ami közelebb hozza a hegymászást

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel
A világ legfélelmetesebb túrája: ki mer felmenni ezen a létrán?

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.