Nyolcszor győzött, most a sivatag királya

A marokkói Rasid el-Morabiti nemrég nyolcadszor nyerte meg a Marathon des Sables nevű kőkemény futóversenyt. A 39 éves férfi a sivatag királya, ám még van feljebb, hiszen szeretné beérni tízszeres első honfitársát.

Nemrég egy haláleset apropóján írtunk a Marathon des Sables nevű brutális futókihívásról, amelyen a versenyzők a Szaharában tesznek meg nagyjából 250 kilométert; ám szólhatott volna a cikk a marokkói Rasid el-Morabitiről is, aki tovább ékesítette a fején a sivatag aktuális királyának járó koronát: nyolcadszor nyerte meg a viadalt, amelyet egyszer teljesíteni is életre szóló élmény.

Éppen tíz évvel ezelőtt kezdődött a sikertörténet, 2011-ben diadalmaskodott először, hogy aztán 2014 óta letaszíthatatlan legyen a trónról. Mivel 2020-ban a koronavírus-járvány miatt nem rendezték meg az eseményt, elmondható, sorozatban hét éve nem akad nála jobb.

„Nagyon nehéz volt a verseny, még sosem volt ilyen meleg” – fogalmazott Rasid el-Morabiti, vagyis a borzasztó hőséghez ennyi tapasztalattal a háta mögött sem tudott hozzászokni. Az 1982 márciusában született férfi egy zagorai dinnyetermesztő családból származik, és nemcsak Rasidnak fontos a futás a famíliában, hiszen testvére, Mohamed is rendszeresen indul, az idén negyedszer végzett másodikként bátyja mögött.

Rasid egy interjúban elmondta, gyermekként a labdarúgásba is belekóstolt, és már akkor megmutatkozott, mennyire gyors, ezért később, az iskolában atletizált. A Marathon des Sables-en aratott sikereit vélhetően a terepismeretnek is köszönheti, ám a felkészülés is óriási szerepet játszik az eredményekben.

Általában a verseny előtt öt hónappal kezdi a munkát, erősít, napi kétszer, reggel és éjszaka három órát edz. Igyekszik minél változatosabb terepen és formában – például homokdűnék között – futni, hogy még inkább készen álljon a kihívásra.

A felkészülés harminc százalékának tartja a mentális részt, az első edzésektől a viadal utolsó kilométeréig az jár a fejében, hogy nyerjen. Ennek érdekében rendre elképzeli, ahogyan győztesként megérkezik a célba.

Nagy példaképének Lahszen Ahanszalt tartja, aki még nála is többször, tízszer (1997, 1999–2007) diadalmaskodott a Szaharában – nagy célja, hogy ő is elérje a két számjegyű sikert, azaz beérje a példaképet és barátot. Már „csak” két elsőség választja el az egyenlítéstől.

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Ezek is érdekelhetnek

Hozzászólások

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Schwarzenegger elárulta, szerinte hogyan élhetünk hosszú ideig
Mint egy sosem látott világ: merülés a jég alá, egyetlen mély levegővel
Pókember-jelmezben mászott sziklát a brit erősember
Becsempészett motivációs rajz, extrém kihívások, pályacsúcs – Erős Tibor első 24 órás versenye
A futás miatt a Bükkhöz közel költözött, azóta jelentős versenyeken remekel

Videók

A rendőrök biztos nem örülnek neki, de így is át lehet bringázni egy hídon
Ha a vadvízi kajakozásnak vannak fokozatai, akkor ez a legerősebb
Mikor méterek döntenek életről és halálról: több mint százzal siklott át két épület között

Hegymászás

Varga Csaba az utolsó nyolcezresre indult, amelynek csúcsán még nem álltak magyarok
A Mount Everest első nagy tragédiája, amelyből semmit sem tanultunk
Amikor még a kaland volt a lényeg: egy könyv, ami közelebb hozza a hegymászást

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel
A világ legfélelmetesebb túrája: ki mer felmenni ezen a létrán?

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.