Nem volt versenyterve, mégis élete futásán van túl az UTH-n

Murányi Gábor 8:13:16-os idővel második lett az Ultra-Trail Hungary 83.5 kilométeres távján, egy perccel az addigi pályacsúcsnál is jobbat futott.

Gyanítom, elégedett az ezüstéremmel, de mégis, milyen céllal vágott neki?

Mindenképpen érmet szerettem volna szerezni – mondta Murányi Gábor. – Az Ultra-Trail Hungaryn évről évre meghívást kapnak a következő eseményre a dobogósok, ami pluszmotivációt jelentett, hogy jövőre is visszatérjek, és hogy bent maradjak ebben a körben. Előzetesen számolgattam, hogy milyen időeredményt szeretnék elérni, ám mivel idén nem volt benne a pályában a Nyerges–hegy, nem jutottam semmire.

Gyakorlatilag nem volt tervem. Úgy voltam vele, hogy beleadok mindent, aztán majd meglátom, hogy ez mire lesz elég. Ez volt az egyik kulcs, mert egyébként olyan kilenc óra körüli eredményre gondoltam volna.

Ha eszerint indulok, nem futottam volna ilyen bátran. Szerencsére hittem a megérzésemnek és végül ezüstérem lett belőle, aminek nagyon örülök.

Fotó: Kálóczi Photo

Milyen volt a futás?

Pilisszentlászló környékén egyszer ránéztem az órára, de ezen kívül nem figyeltem a számokat. Fogalmam sem volt, hogy pontosan milyen tempóban futok, milyen célidőre lehet elég, csak saját magamra koncentráltam. Fél távnál még a negyedik helyen haladtam, se előttem, se mögöttem nem volt senki. Az első három futó együtt haladt, volt olyan pillanat, amikor több mint tíz percre voltak tőlem. Lepencét követően valami megváltozott, egyre jobban élveztem a futást, nagyszerűen mentek a szakaszok, folyamatosan dolgoztam le a hátrányomat, nem tudtam hová tenni, hogy ennyivel jobb tempóban megyek, mint ők. Nem túlzok, ha azt mondom, hogy életem futása volt, hatalmas flow-ban éreztem magam, hihetetlen, hogy sikerült a második helyet elérnem.

Ráadásul egy perccel jobb időt ért el, mint az eddigi pályacsúcs.

Valóban, megdöntöttem a pályacsúcsot, de értelemszerűen az első helyezett spanyol Enrique Argemi is, szóval most az ő nevéhez fűződik. Ez nagyjából valamivel több mint hét óra után realizálódott bennem, hogy elérhető, innét már célként tekintettem erre az időre. Egyébként előfordult, hogy egy kicsit közeledtem a spanyolhoz, de nem volt reális az első hely megszerzése. Nagyon örülök a nyolc óra tizennégy perces időmnek, sokáig fel sem tudtam fogni, hogy ilyen nagyszerű eredményt értem el.

Mi volt a legnagyobb nehézség ezúttal?

Nem is a versenyt említeném, hanem az azt megelőző időszakot. Az utóbbi időben volt egy-két negatív gondolat a fejemben, így ki kellett tisztítanom. Néhány perccel a rajt előtt is csak azt mondogattam magamnak, hogy jó helyen vagyok, ezt akarom csinálni, és remekül érzem magam. Igyekeztem kikapcsolni mindent, ez is kellett ehhez a kiemelkedő eredményhez.

Fotó: Kálóczi Photo

A közeljövő futónaptára hogy néz ki?

Az Ultra-Trail Hungary után kisebb pihenő következett, majd folytatom az edzéseket és nyáron egy-két kisebb versenyem lesz. Ősszel aztán jön a százhét kilométeres Vadlán Terep Ultra, amelyre nagy reményekkel készülök.

These might interest you

Comments

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Szürreális látomásai voltak, de a vártnál gyorsabban teljesítette a Kazinczy 200-at
Sok energiát vesztett, felborult a vízháztartása, mégis sikerült a második helyen végeznie
Városi futás vs. terepfutás – milyen cipőt válasszon?
25 ország versenyzőit várják a magyarországi jet-ski Eb-futamra
Huszonnégy órán keresztül hullámvölgyben volt, de kimászott, s győzött a nők között

Videók

Íme a bizonyíték: ésszel és erővel a fizika törvényei is legyőzhetőek
Ha szeret falat vagy sziklát mászni, akkor ez az ön bakancslistás kihívása!
Mustang Wanted: a bajkeverő, aki szerint a felhőkarcoló-mászás is extrém sport

Hegymászás

Ki lesz az első? A dicsőség hajszolása tragédiába torkollt a Matterhornon
A Magas-Tátra gyönyörű, de veszélyes kihívása profiknak: a Sas-út (videóval)
Irány kétezer fölé! Hegyet másztak és a csúcson jártak a Real Madrid játékosai

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

Öt csodálatos túraútvonal, amelyek néhány óra alatt teljesíthetők
8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.