Batyus frissítés, családias hangulat, nagyszerű élmény: jön a téli futóbuli!

Ezúttal február végén rendezik Dunakeszin a Yours Truly futást, a szervező Bakos Gáborral, azaz Bitliszbával beszélgetett az Ub-győztes Cseke Lilla.

A téli időszak az alapozásé, ilyenkor a hosszabb és alacsonyabb intenzitású futások teszik ki az edzések nagy részét, amelyeket sokszor hidegben és sötétben végzünk. Ez az időszak mentálisan is fejleszt, „fejben” is erősödünk, edződik a kitartásunk, az elszántságunk, a motivációnk is. Bár nem a versenyzés hónapjai ezek, aki szereti a közösségi élményt, nem kell róla lemondania. Erre kínál lehetőséget az úgynevezett Yours Truly futás, ennek kapcsán beszélgettünk Bakos Gábor „Bitliszbával”, Dunakeszi futónagykövetével. Nem véletlenül, hiszen a dunakeszi Yours Truly az egyik legkedveltebb esemény a futóberkekben.

Mit lehet tudni a Yours Trulyról, amit sokan téli „futóbuliként” emlegetnek?

A Yours Truly egy finn kezdeményezés, az a célja, hogy a leghidegebb hónapokban is mozogjanak az emberek. Január és február utolsó vasárnapján rendezik meg, huszonöt-ötven kilométert lehet teljesíteni, ami lehet túra, sífutás, futás, bármi, csak a saját lábukon végezzék az emberek, legyenek kint a szabad levegőn, és mozogjanak. Nincs kötött helyszín, egyedül is végezhető, az eredményt pedig be lehet küldeni egy nemzetközi adatbázisba.

Sokszor rendeznek közösségi eseményeket, hogy együtt sportoljanak az emberek, így valóban nevezhető futóbulinak is.

Hogy ismerkedtél meg a Yours Trulyval?

Még 2010 környékén futottam egy maratont, és akkoriban olvasgattam róla. Jónás Gyula barátommal kitaláltuk, hogy mi is fussunk a Margitszigeten ötven kilométert. A következő évben a BSZM-re, azaz a Balaton Szupermaratonra készülve négy napon át húsz, harminc, negyven, végül ötven kilométert futottunk. Aztán hagyomány lett belőle.

Dunakeszi az egyik legismertebb és legkedveltebb Yours Truly-helyszín a futók között. Mi lehet a titka, hogy ilyen sokan szeretik az ottani eseményt?

Nagy titok nincs, talán annak köszönhető, hogy már az elején sikerült sokakat bevonzanunk az akkori futóközösségből. Amikor a Nike futóklubba jártam a Szigeten, Moós Gergellyel közösen találtuk ki, hogy rendezzük meg Dunakeszin. Tetszett az embereknek, már az első időkben is 250-300 mozogni vágyó jött el. Később Nagy Péter, az Ultrabalaton megálmodója sokat segített a szervezésben, míg az elmúlt években főként saját erőből, illetve a dunakeszi futóközösség támogatásával rendezzük meg. Nincs nevezési díj, a frissítés „batyus”, mindenki hoz valamilyen finomságot a saját frissítése mellett. Van rajtkapu, állandó fotósunk is, és végig szól a zene. A családias hangulat és a közösségi szellem vonzza leginkább az embereket.

Változott valami az eseményben, például a koronavírus miatt?

Nagy változások nem voltak, a létszám is nagyjából állandó. A huszonöt kilométert futják a legtöbben, mintegy tízen teljesítik az ötven kilométert, a többiek össze-vissza, amennyi jólesik. Tizenegy éve rendezzük meg Dunakeszin, a vírus alatt egy év kimaradt, így tavaly volt a tizedik, jubileumi alkalom. Már a városban is nagyon várják, főleg az aktív sportolók. Sokan szurkolnak, drukkolnak is a futóknak, nagyon jó a hangulat.

A több száz futó nem egy időben van a pályán, akad, aki korábban, más később jön, így nincs tömegrendezvény-érzés.

Az egyik jó barátom már hajnalban kijön, és lefutja az ötvenet, aztán siet haza a családjához. Sok barát összejön, együtt köröznek, beszélgetnek, igazi családias hangulat van végig. Hagyományosan januárban szoktuk tartani, de megszületett a negyedik unokám, őt látogattam meg Norvégiában, így idén kivételesen február utolsó vasárnapján várjuk a futni vágyókat.

Te is futsz ilyenkor?

Az első kettőn ötvenet, utána huszonöt kilométert futottam, de tavaly szeptemberben volt egy balesetem, és még tart a rehabilitációs időszak. Ettől függetlenül örömmel készülök az idei Yours Trulyra is, és nagy szeretettel várok mindenkit Dunakeszire egy közös futásra!

Fotók: Brevákné Kiss Edit

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Ezek is érdekelhetnek

Hozzászólások

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Az érettségi miatt kihagyja az Eb-t, de a világbajnokságon nagy céljai vannak
Videók segítségül a Kinizsi Százas teljesítéséhez
Dilemmázik, melyiket erőltesse: az aszfalt az elsődleges, de terepen eredményesebb
Sportfesztiválok jönnek a diáksportban
A kínai nagy faltól az Antarktiszig: versenyek, élmények hét kontinensen

Videók

A rendőrök biztos nem örülnek neki, de így is át lehet bringázni egy hídon
Ha a vadvízi kajakozásnak vannak fokozatai, akkor ez a legerősebb
Mikor méterek döntenek életről és halálról: több mint százzal siklott át két épület között

Hegymászás

A Mount Everest első nagy tragédiája, amelyből semmit sem tanultunk
Amikor még a kaland volt a lényeg: egy könyv, ami közelebb hozza a hegymászást
Kihívástól függ, hogy futva, gyalogosan vagy kerékpárral járja a hegyeket

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel
A világ legfélelmetesebb túrája: ki mer felmenni ezen a létrán?

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.