Bejött a kockáztatás, magabiztos futással lett első az UTH-n

Az aranyérmet célozta meg az UTH-n?

Elég jól ismerem a magyar és a nemzetközi mezőnyt, így elég pontosan meg tudtam tippelni előzetesen, mire lehetek képes – mondta Belus Tamás. – Tudtam, hogy jó formában vagyok, és hogy ez mire lehet elég, úgyhogy a cél határozottan a győzelem volt. Persze tudom, hogy egy versenyen sok minden megtörténhet, nem lehet biztosra menni, de azért elég magabiztosnak éreztem magam. Erre volt felfűzve az aznapi stratégiám is. A másfél hónappal korábbi Istria 100 pályája is hasonló hosszúságú és karakterisztikájú volt, ott is közel voltam a tizenkét órához, ez elég biztató volt az UTH előtt. Szóval az egyik célom a győzelem, a másik pedig a tizenkét órán belüli teljesítés volt. Örülök, hogy mindkettő összejött.

Ha már a stratégiát említette: hogyan nézett ki a versenyterve?

Nem volt bonyolult. Az éjféli rajtot követően kialakult egy néhány fős boly, de a sötétben nem lehetett mindig pontosan látni, hogy kik jöttek el velem és Nyeső Andrással. Andrást jól ismerem, ő is nagyon jót ment az Istrián egy rövidebb távon, tudtam, hogy erős és jó teljesítményt nyújt majd az UTH-n is.

Az első frissítőponthoz együtt értünk, akkor döntöttem úgy, hogy megpróbálok ritmust váltani és ellépni, kíváncsi voltam, ki tud velem tartani.

Csak András bírta a tempót, a többiek kezdtek lemaradni, aztán Dobogókő előtt néhány kilométerrel rátettem még egy lapáttal. Ezt már én is túl erősnek éreztem, nem tudtam volna sokáig tartani, de úgy véltem, megéri a kockázatot. Ez be is igazolódott, mert András is leszakadt, és innentől teljesen egyedül voltam az élen. Szépen nőtt az előnyöm, hetvenöt kilométernél már negyedórával vezettem, emiatt talán egy kicsit túlságosan megnyugodtam, és kezdett egyre melegebb is lenni. Mire észbe kaptam, az előnyöm tíz percre olvadt, úgyhogy bár nem esett jól, de újra tempót kellett váltanom. Az utolsó huszonöt kilométert keményen megnyomtam, mert nagyon vágytam a tizenkét órán belüli időre, és ehhez a végén már az utolsó tartalékokat is mozgósítanom kellett. A verseny után pedig jött az újabb feladat, tizenhárom tanítványom futott az UTH különböző távjain, őket vártam izgatottan a célban.

Mi jelentette a legnagyobb kihívást?

Az első húsz kilométeren túlságosan nagy kockázatot vállaltam, tartottam tőle, hogy visszaüt. Az időjárással szerencsém volt, mert nem volt olyan meleg, mint szombaton, az éjszakai szakaszon kifejezetten kellemesnek éreztem a hőmérsékletet. Plusz ugye én korán, még délelőtt célba értem, de azok, akik délután négykor vagy még később fejezték be a versenyt, sokkal többet mentek a hőségben. További nehézséget okozott, hogy nagyon száraz és kemény volt idén a talaj, olyan, mintha betonon futottunk volna, és a rajta lévő vékony porréteg nagyon csúszott.

A lejtőkön emiatt nagyon figyelni kellett, idén sokkal több esés és sérülés történt, én is háromszor estem a verseny alatt.

A közeljövőt tekintve milyen célokat tűzött ki maga elé, mely versenyekre készül?

Nem igazi verseny, de július elején Olvasztó Dani barátommal párosban megyünk a Körre, amit nagyon várok, jó móka és nagy kaland lesz. Aztán augusztus végén jön az elmaradhatatlan UTMB, ahol végre a százhetven kilométeres klasszikus távon állok rajthoz. Ez mindig az esztendő egyik csúcspontja nekem, most is nagyon várom.