Edelényi futógyönyörködések

Megalakulása, vagyis 2017. október 10. óta most lépett először a nyilvánosság elé az Edelényi Futók Egyesülete, amelynek vezetői sajtótájékoztatón számoltak be terveikről, elképzeléseikről.

Az Edelényi Futók Egyesülete tizennégy taggal alakult meg 2017 őszén, jelenleg azonban már huszonketten alkotják a közösséget. A klub céljai közé tűzte ki a sportkultúra minél szélesebb körben történő népszerűsítését, az egészséges életmód kialakítását és megtartását a hétköznapokban is. Küzdeni akar a mozgásszegény életmód ellen, és a tagok a futás segítségével szeretnék felhívni a figyelmet a környezet- és természetvédelem fontosságára.

„Feladatunknak tekintjük a tartalmas szabadidő-eltöltés lehetőségének megteremtését – mondta Puskás Béla elnök. – Igyekszünk továbbá a testi és lelki fogyatékkal élőknek közös sportolást szervezni, de a közösségépítést sem hanyagolhatjuk el, miként az amatőr és versenyfutók segítését sem.”

Az elnök leszögezte, tervezték, hogy egy évben három fő versenyt rendeznek, mindegyik különböző, legyen a futótársadalmon belül más a célközönség, találja meg mindenki a neki tetsző versenyzési formát. Így született meg egy tavaszi, egy nyári és egy őszi vetélkedési forma. Az egyesület rendez egy körözős versenyt apró zúzottkő borításon, egy teljesen aszfaltmentes terepversenyt és egy A pontból B pontba jutó aszfaltos maratonit.

„Az idei első viadalra április huszadikán, szombaton kerül sor, ez a 2. Vizamo Edelényi Kastélysziget Körök elnevezést viseli – folytatta az elnök. – A tavalyi sikeres bemutatkozás után gyorsan akadtak követőink is, ugyanis április hetedikén a gödöllőiek szintén a kastélykertben rendezik meg az első Gödöllői Kastélyfutást. A Vizamo egy-, öt-, tíz- és tizenöt körös vetélkedési formát kínál a különböző korosztályoknak, egy kör 1.4 kilométer. Az esemény zárásaként a kastély mozitermében Simonyi Balázs Ultra című dokumentumfilmjét vetítjük le az érdeklődőknek.”

A futás szerelmeseinek a folytatásra sem kell túlságosan sokat várniuk, június 22-én ugyanis megrendezik a 2. Fedrid Császta Rail terepfutó- és mountainbike-versenyt.

 

A Bódva-völgyi verseny csodás útvonalon visz keresztül

 

„A viadalnak a Császta-szőlőhegy és a mellette található erdő, mező ad otthont – adott tájékoztatást a nyári eseményről Fazekas Péter egyesületi alapító tag. – A futó- és kerékpárpálya azonos, megközelítőleg hét kilométeres, ezt négy számban írjuk ki. Az idei harmadik jelentős megmozdulásunk a 29. Dreher Bódva-völgyi maratoni és kerékpártúra lesz – ezt örököltük, de visszük tovább a hagyományt. Ahogy megkaptuk az esemény jogát, az első gondolatunk az volt, hogy visszaállítjuk az eredeti útvonalat. A verseny egyik legnagyobb vonzereje ugyanis a versenytáv: Jósvafő, Aggtelek, Szalonna – csodálatos tájakon halad a mezőny. Mindhárom esemény egyébként része az Edelényi Futók Egyesülete Nagydíjának. Mindhárom viadalon a leghosszabb távon induló sportolók közül a legjobb nettó idővel rendelkező női, férfi, edelényi illetőségű futó kapja a díjat.”

Annyit még mindenképpen érdemes tudni az egyesületről, hogy a három fő rendezvényük mellett szerveznek Mikulásfutást, tavaszi és őszi országfutást és karácsonyi futást is. A mindössze tízezer lakossal rendelkező kisváros egyre inkább helyet követel magának a magyarországi futórendezvények térképén, felbukkanása minden bizonnyal üde színfoltot jelent.

Ezek is érdekelhetnek

Hozzászólások

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Tippek a túrahátizsák könnyítéséhez
Az érettségi miatt kihagyja az Eb-t, de a világbajnokságon nagy céljai vannak
Videók segítségül a Kinizsi Százas teljesítéséhez
Dilemmázik, melyiket erőltesse: az aszfalt az elsődleges, de terepen eredményesebb
Sportfesztiválok jönnek a diáksportban

Videók

A rendőrök biztos nem örülnek neki, de így is át lehet bringázni egy hídon
Ha a vadvízi kajakozásnak vannak fokozatai, akkor ez a legerősebb
Mikor méterek döntenek életről és halálról: több mint százzal siklott át két épület között

Hegymászás

A Mount Everest első nagy tragédiája, amelyből semmit sem tanultunk
Amikor még a kaland volt a lényeg: egy könyv, ami közelebb hozza a hegymászást
Kihívástól függ, hogy futva, gyalogosan vagy kerékpárral járja a hegyeket

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel
A világ legfélelmetesebb túrája: ki mer felmenni ezen a létrán?

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.