Ezernyi Mikulás fut majd Budapesten

Vasárnap délelőtt újra megrendezik a népszerű közösségi eseményt, a felnőttek két táv közül választhatnak, és a gyerekek is szaladhatnak egy jót.

Európában csak kevés város büszkélkedhet azzal, hogy az ünnepek közeledtével Mikulások tömege lepi el egyszerre az utcáit, tereit, ráadásul futva. Budapesten ez történik ezen a vasárnapon, írja a BSI hírlevele.

A fővárosiak mellett az ország 180 településről érkeznek alkalmi futó Mikulások a Fővám tér környékére. A BSI – kétéves Covid-szünet után – immár hetedik alkalommal rendezi meg a Blikk Mikulás-futást, ahol mindenki tetőtől talpig piros télapóruhában fut. A résztvevők teljesíthetik a hosszabb, 5 kilométeres, vagy a lazább, 2.6 kilométeres távot, a családoknak, vagy a legkisebbeknek pedig a 900 méteres futamot kínálják a szervezők.

A különleges, karácsony előtti futóhangulat mellett a rendezők a hóesésről is gondoskodnak: minden futó Mikulás-hópelyhek között indulhat és ér majd célba. A jelmezes futók jótékonykodhatnak is, egy hatalmas puttonyba helyezhetik el ajándékaikat (játékokat, írószereket, iskolaszereket), amelyeket az Ágota Alapítvány egy ünnepség keretében ad át állami gondozott gyerekeknek. Nevezés vasárnap reggel 9-től a helyszínen, a Bálna épületében is lehetséges mindhárom távra.

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Ezek is érdekelhetnek

Hozzászólások

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Az érettségi miatt kihagyja az Eb-t, de a világbajnokságon nagy céljai vannak
Videók segítségül a Kinizsi Százas teljesítéséhez
Dilemmázik, melyiket erőltesse: az aszfalt az elsődleges, de terepen eredményesebb
Sportfesztiválok jönnek a diáksportban
A kínai nagy faltól az Antarktiszig: versenyek, élmények hét kontinensen

Videók

A rendőrök biztos nem örülnek neki, de így is át lehet bringázni egy hídon
Ha a vadvízi kajakozásnak vannak fokozatai, akkor ez a legerősebb
Mikor méterek döntenek életről és halálról: több mint százzal siklott át két épület között

Hegymászás

A Mount Everest első nagy tragédiája, amelyből semmit sem tanultunk
Amikor még a kaland volt a lényeg: egy könyv, ami közelebb hozza a hegymászást
Kihívástól függ, hogy futva, gyalogosan vagy kerékpárral járja a hegyeket

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel
A világ legfélelmetesebb túrája: ki mer felmenni ezen a létrán?

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.